„Most pedig felteszem azt a dalt, ami miatt elköltözöm otthonról”, mondja Zooey Deschanel a Majdnem híres című filmben, és lejátssza Frances McDormandnek az America című Simon & Garfunkel-számot. A jelenet kábé 44 évvel ezelőtt játszódik, de a dal szerzője, Paul Simon még mindig aktív. Öt éve ezeken a hasábokon azt írtam akkori lemeze, a So Beautiful or So What kapcsán, hogy még soha nem készítettem recenziót ennyire idős zenész munkájáról; a magyar származású énekes-dalszerzőnek most már csak pár hónap van hátra a 75. születésnapjáig.
| ||
Természetesen Simon karrierjét sem kerülték el a hullámvölgyek, a 2006-os Surprise óta viszont nem nagyon lehet panaszunk az albumaira. A Stranger to Strangerben most például az a jó, hogy a Simon & Garfunkel-es időkből visszahozza a régi producert, Roy Halee-t – másrészt pedig a modernitásra is ügyelve több dalban aktívan közreműködik az olasz elektronikus zenei producer, Clap!Clap!, ami azt jelenti, hogy emberünk nem ragadt meg a saját mítoszában, hanem továbbra is mer kísérletezni. Több dalban egzotikus, akár házilag barkácsolt hangszerek is szólnak, a hangszerelés pedig kiváló, ahogy azt már rég megszokhattuk tőle.
| ||
A So Beautiful… fő témája Isten és a túlvilág volt, ebből a koncepcióból pedig jutott erre az albumra is – például a nyitó The Werewolfban, mely egy olyan nőről szól, aki elteszi a férjét láb alól. Simon kiváló történetmesélő: a Wristbandet annak a zenésznek a szemszögéből énekli, aki elhagyta a backstage-et a karszalagja nélkül, és nem tud visszamenni a saját koncertjére, a Riverbank pedig egy iskolai lövöldözést érint, de kapunk pozitívabb darabokat is, például a dzsesszes/Graceland-es címadó dalt vagy az In the Garden of Edie-t, amely a címe alapján aligha szorul magyarázatra (az idős dalnok felesége nem más, mint Edie Brickell). Negatív irányban egyedül a kicsit rajzfilmes hangulatú – viszont a motherfucker szót is szerepeltető – Cool Papa Bell lóg ki, de szerencsére van csúcspont is: soha nem gondoltam volna, hogy Simon kapcsán egyszer leírom a progresszív szót, de a Proof of Love monumentalitását nem nagyon lehet máshogy jellemezni.
Noha Paul Simont nem mindig szokás a legeslegnagyobbak szintjére helyezni, a Stranger to Stranger újabb emlékeztető arra, hogy neve az elmúlt bő 50 év legzseniálisabb dalszerzőivel együtt említendő. Ott a helye a legnagyobb élő és még alkotó énekes-dalszerzők között: Bob Dylan, Paul McCartney, Neil Young ligájában. Szomorú, hogy több nevet már nem nagyon lehet felsorolni mellettük.
Universal, 2016
