Topliga - Paul Simon: Stranger To Stranger

Zene

„Most pedig felteszem azt a dalt, ami miatt elköltözöm otthonról”, mondja Zooey Deschanel a Majdnem híres című filmben, és lejátssza Frances McDormandnek az America című Simon & Garfunkel-számot. A jelenet kábé 44 évvel ezelőtt játszódik, de a dal szerzője, Paul Simon még mindig aktív. Öt éve ezeken a hasábokon azt írtam akkori lemeze, a So Beautiful or So What kapcsán, hogy még soha nem készítettem recenziót ennyire idős zenész munkájáról; a magyar származású énekes-dalszerzőnek most már csak pár hónap van hátra a 75. születésnapjáig.

false

Természetesen Simon karrierjét sem kerülték el a hullámvölgyek, a 2006-os Surprise óta viszont nem nagyon lehet panaszunk az albumaira. A Stranger to Strangerben most például az a jó, hogy a Simon & Garfunkel-es időkből visszahozza a régi producert, Roy Halee-t – másrészt pedig a modernitásra is ügyelve több dalban aktívan közreműködik az olasz elektronikus zenei producer, Clap!Clap!, ami azt jelenti, hogy emberünk nem ragadt meg a saját mítoszában, hanem továbbra is mer kísérletezni. Több dalban egzotikus, akár házilag barkácsolt hangszerek is szólnak, a hangszerelés pedig kiváló, ahogy azt már rég megszokhattuk tőle.

false

A So Beautiful… fő témája Isten és a túlvilág volt, ebből a koncepcióból pedig jutott erre az albumra is – például a nyitó The Werewolfban, mely egy olyan nőről szól, aki elteszi a férjét láb alól. Simon kiváló történetmesélő: a Wristbandet annak a zenésznek a szemszögéből énekli, aki elhagyta a backstage-et a karszalagja nélkül, és nem tud visszamenni a saját koncertjére, a Riverbank pedig egy iskolai lövöldözést érint, de kapunk pozitívabb darabokat is, például a dzsesszes/Graceland-es címadó dalt vagy az In the Garden of Edie-t, amely a címe alapján aligha szorul magyarázatra (az idős dalnok felesége nem más, mint Edie Brickell). Negatív irányban egyedül a kicsit rajzfilmes hangulatú – viszont a motherfucker szót is szerepeltető – Cool Papa Bell lóg ki, de szerencsére van csúcspont is: soha nem gondoltam volna, hogy Simon kapcsán egyszer leírom a progresszív szót, de a Proof of Love monumentalitását nem nagyon lehet máshogy jellemezni.

Noha Paul Simont nem mindig szokás a legeslegnagyobbak szintjére helyezni, a Stranger to Stranger újabb emlékeztető arra, hogy neve az elmúlt bő 50 év legzseniálisabb dalszerzőivel együtt említendő. Ott a helye a legnagyobb élő és még alkotó énekes-dalszerzők között: Bob Dylan, Paul McCartney, Neil Young ligájában. Szomorú, hogy több nevet már nem nagyon lehet felsorolni mellettük.

Universal, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.