Topliga - Paul Simon: Stranger To Stranger

Zene

„Most pedig felteszem azt a dalt, ami miatt elköltözöm otthonról”, mondja Zooey Deschanel a Majdnem híres című filmben, és lejátssza Frances McDormandnek az America című Simon & Garfunkel-számot. A jelenet kábé 44 évvel ezelőtt játszódik, de a dal szerzője, Paul Simon még mindig aktív. Öt éve ezeken a hasábokon azt írtam akkori lemeze, a So Beautiful or So What kapcsán, hogy még soha nem készítettem recenziót ennyire idős zenész munkájáról; a magyar származású énekes-dalszerzőnek most már csak pár hónap van hátra a 75. születésnapjáig.

false

Természetesen Simon karrierjét sem kerülték el a hullámvölgyek, a 2006-os Surprise óta viszont nem nagyon lehet panaszunk az albumaira. A Stranger to Strangerben most például az a jó, hogy a Simon & Garfunkel-es időkből visszahozza a régi producert, Roy Halee-t – másrészt pedig a modernitásra is ügyelve több dalban aktívan közreműködik az olasz elektronikus zenei producer, Clap!Clap!, ami azt jelenti, hogy emberünk nem ragadt meg a saját mítoszában, hanem továbbra is mer kísérletezni. Több dalban egzotikus, akár házilag barkácsolt hangszerek is szólnak, a hangszerelés pedig kiváló, ahogy azt már rég megszokhattuk tőle.

false

A So Beautiful… fő témája Isten és a túlvilág volt, ebből a koncepcióból pedig jutott erre az albumra is – például a nyitó The Werewolfban, mely egy olyan nőről szól, aki elteszi a férjét láb alól. Simon kiváló történetmesélő: a Wristbandet annak a zenésznek a szemszögéből énekli, aki elhagyta a backstage-et a karszalagja nélkül, és nem tud visszamenni a saját koncertjére, a Riverbank pedig egy iskolai lövöldözést érint, de kapunk pozitívabb darabokat is, például a dzsesszes/Graceland-es címadó dalt vagy az In the Garden of Edie-t, amely a címe alapján aligha szorul magyarázatra (az idős dalnok felesége nem más, mint Edie Brickell). Negatív irányban egyedül a kicsit rajzfilmes hangulatú – viszont a motherfucker szót is szerepeltető – Cool Papa Bell lóg ki, de szerencsére van csúcspont is: soha nem gondoltam volna, hogy Simon kapcsán egyszer leírom a progresszív szót, de a Proof of Love monumentalitását nem nagyon lehet máshogy jellemezni.

Noha Paul Simont nem mindig szokás a legeslegnagyobbak szintjére helyezni, a Stranger to Stranger újabb emlékeztető arra, hogy neve az elmúlt bő 50 év legzseniálisabb dalszerzőivel együtt említendő. Ott a helye a legnagyobb élő és még alkotó énekes-dalszerzők között: Bob Dylan, Paul McCartney, Neil Young ligájában. Szomorú, hogy több nevet már nem nagyon lehet felsorolni mellettük.

Universal, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.