Hogy ez a hét se teljen hangzatos mûfajmegjelölés vagy kedvenc mûszavunkkal szubzsáneri okoskodás nélkül: íme, egy tartan noir. Vagyis olyan kemény(kedõ) krimi, hard-boiled csecsebecse, melynek egyik megkülönböztetõ eleme a szerzõ és/vagy a szerzett felek büszkén vállalt skótsága. Ami Val McDermid gyökereit illeti, egy szavunk sem lehet, a hölgy abszolút jogosult a tagságira, habár már rég éreztük ennyire jogosnak Stephen Leacock híres sorait: "Történetünk kezdetén Skócia északnyugati partjainál vad vihar tombolt. Történetünk szempontjából ennek ugyan csekély jelentõsége van, mert történetünk nem Skócia északnyugati, hanem Anglia délkeleti partjainál játszódik, de azért ott is eléggé rossz idõ volt." Nos, Val McDermid mûve a kitalált észak-angliai Bradfieldben játszódik, s tényleg már csak annyit a mûfaji pingpongról, hogy tartan ide, noir oda, A szirének éneke a sorozatgyilkosos ponyvák értõ körökben nem sokra tartott polcára tartozik. Annak is a gyenge idegzetûek elõl elzárt sorába, mert a Bradfield meleg negyedében garázdálkodó gyilkos a történelmi korok kínvallató eszközeinek gourmand-ja, úgyhogy aki még nem hallott a Júdás-székrõl, az Exeter herceg leányáról vagy a vaginakörtérõl, és van gyomra ezek szemléltetéséhez, annak McDermid az embere. Annak már kevésbé, aki nem csak az emberi test pépesítésérõl vagy a rendõri munkát segítõ pszichológus profilalkotási módszereirõl szeretne behatóbb ismereteket, de a tágabb környezetrõl, a filézõ és a nyomozó technikán túli emberi viszonylatokról is.
McDermid jó stílusban ír, de két kínpadra vonás között a legrövidebb úton közlekedik. Azon a vonalon, melyen a gyilkos ráérõsen naplót vezet, melybõl nemcsak a genitális csonkítások, de sanyarú gyermekkorának részleteire is fény derül.
Fordította: Pálvölgyi Lídia. Ulpius-ház, 2010, 510 oldal, 3499 Ft
**
