Könyv: A hálaadás napja (Ricky Moody: Lila Amerika)

  • - sisso -
  • 1999. december 23.

Zene

Hex, a toxikus connecticuti városka antihőse sem panaszkodhat, miközben a jóléti társadalom nagy mumusaival hadakozik. Nem is hadakozik, csak úgy elviseli a renegát életét, próbál megmaradni a szederjes, vidéki amerikai katyvaszban. Mit is tehetne egy olyan igazi "nukleáris" famíliában, ami neki megadatott. Jómaga dadog és alkoholista, nem tehetségtelen, de ezt soha nem tudja meg, apja, mint az utolsó kísérleti atomrobbantások vezértudósa, egy később fellépő szindróma folytán egyszer csak váratlanul kivérzik a helyi episzkopális templom lécsőjén, a jóságos mostohaapa pedig, aki szintén a helyi atomreaktor környékén küszködik a genetikai folytatólagossággal, épp elhagyni készül az egykor gyönyörű édesanyját, aki tizenöt éve nem bír belehalni az előrehaladott sclerosis multiplexbe. Két nap története háromszáz oldalon, jól elosztva néhány nyomasztó olvasási napra, nehézvíz-töménységben, olyan jelzőkkel fűszerezve, hogy álmunkból felébredve is fel tudjuk idézni a kis középpolgári faház hangulatát, savanyú, elvezetetlen vizeletszagát, beteg, zavaros csendjét. Ez az a hely, ahol senki nem viszi semmire, mérgezik a kutakat, az út menti gyorsbüfében megsüketülnek a sült halak a Geiger-Müller-számláló sivításától, a diszkóban senki nem olyan nemű, mint amilyennek látszik, a pincérlányok meg a gyermekeiket egyedül nevelő családanyák pedig soha nem szexeltek még normálisat, csak kikötözve, benzinkutasnak öltözve vagy lottó-show alatt hátulról, és egyedül orálisan kívánják a biztos kielégülést.

Rick Moody: Lila Amerika

Hex, a toxikus connecticuti városka antihőse sem panaszkodhat, miközben a jóléti társadalom nagy mumusaival hadakozik. Nem is hadakozik, csak úgy elviseli a renegát életét, próbál megmaradni a szederjes, vidéki amerikai katyvaszban. Mit is tehetne egy olyan igazi "nukleáris" famíliában, ami neki megadatott. Jómaga dadog és alkoholista, nem tehetségtelen, de ezt soha nem tudja meg, apja, mint az utolsó kísérleti atomrobbantások vezértudósa, egy később fellépő szindróma folytán egyszer csak váratlanul kivérzik a helyi episzkopális templom lécsőjén, a jóságos mostohaapa pedig, aki szintén a helyi atomreaktor környékén küszködik a genetikai folytatólagossággal, épp elhagyni készül az egykor gyönyörű édesanyját, aki tizenöt éve nem bír belehalni az előrehaladott sclerosis multiplexbe. Két nap története háromszáz oldalon, jól elosztva néhány nyomasztó olvasási napra, nehézvíz-töménységben, olyan jelzőkkel fűszerezve, hogy álmunkból felébredve is fel tudjuk idézni a kis középpolgári faház hangulatát, savanyú, elvezetetlen vizeletszagát, beteg, zavaros csendjét. Ez az a hely, ahol senki nem viszi semmire, mérgezik a kutakat, az út menti gyorsbüfében megsüketülnek a sült halak a Geiger-Müller-számláló sivításától, a diszkóban senki nem olyan nemű, mint amilyennek látszik, a pincérlányok meg a gyermekeiket egyedül nevelő családanyák pedig soha nem szexeltek még normálisat, csak kikötözve, benzinkutasnak öltözve vagy lottó-show alatt hátulról, és egyedül orálisan kívánják a biztos kielégülést.

A fiú pedig, akit soha nem szerettek, muszájból elhatározza, hogy visszatér, ápol, szerelmes lesz, és ennek a városnak szenteli az életét, itt próbál megöregedni, ha a biomechanika és az érzéstelenítők istene is úgy akarja. Röpke két nap alatt fulladnak kudarcba a tervei. Végső megoldásra szánja el magát. Az endlösung azonban elmarad, akár a hálaadás napja. Megússzuk, de már nem leszünk ugyanazok az emberek, ha sikerült vízbefúlás nélkül végigolvasnunk ennek a számunkra még ismeretlen, ám háromkötetes írókrisztusak a monológregényét.

- sisso -

Európa, 1999, 330 oldal, 1500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.