A Éjszakai történet valódi, forrásközelben megírt bravúros filológiai nyomozás azzal együtt, hogy a szerző a hiányzó, eddig fel nem tárt vagy soha fel nem tárható láncszemek hipotetikus kipótlásában néha túlontúl kreatívnak mutatkozik. Olyannyira, hogy a kötet a három párhuzamosan futó kutatásán magát átrágni kész olvasójában már-már azt az illúziót kelti, mintha szerzőnk a megfejtés (decifrazione) bűvöletében gyakorlatilag minden akadályt le tudna küzdeni, s nem gyötörné soha holmi tudós fausti kétely. Alighanem vonatkozik rá mindaz, amit Quentin Skinner a koherencia mítoszával kapcsolatban állít, miszerint sok eszmetörténész egy adott eszme-, vagy ha tetszik, előítélet-rendszert koherensebbnek igyekszik bemutatni, mint amilyen az valójában volt.
Az Éjszakai történetben ekképp "varázslatos" módon tisztázott eredetű boszorkányszombat sztereotípiáját ha máshonnan nem, hát Goethe Faustjából biztosan ismerjük. Ginzburg így adja vissza a toposzt: "A boszorkányok
éjjelente gyűltek össze,
rendszerint valamilyen elhagyatott helyen, a mezőn vagy a hegyekben. Olykor a testükre kent kenőcsök jóvoltából boton vagy seprűnyélen repülve, máskor állatok hátán vagy állat képében érkeztek. Akik első alkalommal vettek részt a gyűlésen, azoknak meg kellett tagadniuk keresztény hitüket, meg kellett becsteleníteniük a szentségeket, és hódolniuk kellett az emberi vagy (leggyakrabban) állati alakban megjelenő ördögnek. Ezt követte a lakoma, a tánc, az orgia. Mielőtt hazaindultak volna, a boszorkányok kisgyermek zsírjából és más efféléből készített ártó kenőcsöt kaptak." Ezt a képletet a korabeli források, javarészt a XV. század eleje és a XVII. század vége között lezajlott boszorkányperek dokumentációjának, illetve az ezekre közvetve vagy közvetlenül támaszkodó kortárs demonológiai irodalom ismeretében állította fel szerzőnk. Sőt, egyik legfontosabb kiinduló hipotézisében éppen arról szól, hogy minden látszólagos különbség ellenére az összes általa vizsgált forrás mögött mindig ez a sztereotípia áll. Az Éjszakai történet megfejtési láncolatában Ginzburg rámutat arra, hogy a boszorkányszombat fentebbi képzete valójában a XV. század elejére állt össze számtalan alkotóelemből, kezdve az összeesküvéssel vádolt
zsidók és leprások
1321-es franciaföldi üldözésének motívumaitól az 1348-as pestist követő idők újabb üldözési hullámainak következményein át - ezúttal a zsidók és a mohamedánok vizionált összeesküvéséről volt szó - egészen a belső ázsiai sztyeppék népeinek hiedelemvilágáig. A Ginzburg-féle megfejtés szellemi kalandjában antik termékenységi istennők, sámánok, farkasemberek, táltosok, mindenféle matrónák, javasasszonyok, varangyos békák, mérges gombák, megszállott inkvizítorok, eretnekek és eretnek papok tűnnek fel újra meg újra. Miközben végigkövetjük a kutatóút számtalan állomását, az Éjszakai történetben az európai kultúra az antikvitástól a kora újkorig tartó történetének egy egészen új, ám annál plasztikusabb és varázslatosabb változatával ismerkedhetünk meg. Kiderül például, hogy a boszorkányüldözéseket mennyire nem kielégítő pusztán a korra jellemző valaminő általános nőellenességgel magyarázni, hiszen bár a boszorkányok többnyire nők voltak, archetípusaiknak inkább a keresztény társadalom perifériáján élőket, vagy ahogy Ginzburg fogalmaz, a halottak birodalmához közelebb állóknak vélt leprásokat, zsidókat, burokban születetteket, táltosokat és magányos öregasszonyokat kell tekintenünk. A típus kialakulásában a nemi szempontok nem játszottak olyan döntő szerepet, mint azt egyes genderkutatók láttatni szeretnék. Izgalmas elemzések olvashatók arról is, hogy a népi gyógyításban miként alkalmazták
az LSD természetes alapanyagának
számító alkaloidát, az ergonovint, a claviceps purpurea formájában, ami tulajdonképp egy gabonát megtámadó gombafaj; s persze azt is megtudjuk, mi köze lehet mindennek a boszorkányok vízióihoz.
De Ginzburgnál arra is fény derül, hogy a gyilkos galóca sem ártatlan a történetben. A könyv igazi erénye azonban, hogy pontról pontra rámutat arra a folyamatra, miként kapcsolódtak össze az európai folklórba beépülő, keletről származó samanisztikus elemek, mint az állatmorfózisok és a csodás repülés is, a különféle vélt vagy valós szekták és ellenséges társadalmi csoportok összeesküvésének tudós demonológusok és inkvizítorok megalkotta képzeteivel. Aki azonban nem figyelmez Ginzburg fentebb említett megfejtéskényszerének trükkjeire, könnyen járhat úgy, mint Grimmelshausen szegény Simplicissimusa, aki egyszer akaratán kívül egy boszorkányszombat kellős közepébe csöppent, s ott mindent látott ugyan, ám nemigen tudta, mire is vélje a dolgot.
Szentpéteri Márton
Európa Könyviadó, fordította Gál Judit, 451 oldal, 2900 Ft
