Úgy látom, hogy Moses Isegawa nemleges választ ad erre a kérdésre. Az Afrikai krónikák elbeszélő-főhőse, Mugezi hosszú fejezeteken keresztül beszél saját falusi, majd városi gyerekkoráról, a szülői terrorról, a katolikus szemináriumban töltött időkről, Idi Amin országlásáról és a diktátor bukását megelőző, illetve követő háborús zűrzavarról, valamint az utolsó fejezetben a hollandiai emigrációról. A regény zárómondatai világossá teszik az elbeszélő pozícióját: "Egy abesszíniainak mindig is herkulesi munka volt, hogy lábát az ajtónyílásba erőltesse, de ha már egyszer bent volt, nem lehetett többé kipenderíteni. Én bent voltam." Isegawa mindvégig
bentről beszél,
a főhős kisfiú, majd a fiatal férfi hangján egyaránt az emigráns európai entellektüel szólal meg. Már a szóhasználat is árulkodó, ahogy Mugezi a "homályos modernizmus és megemésztetlen katolicizmus" csapdájáról elmélkedik, vagy amikor a szemináriumi tanárok kapcsán arról számol be, hogy "[s]zinte antropológusi szemmel figyeltük a két fehér embert". Nem az identitáskeresés, nem a különleges kulturális gyökerek feltárása foglalkoztatja, hanem a belső szabadságharc a környező kulturális és politikai diktatúrák ellen. Mugezi nem titok önmaga számára, mint ahogy a regény tétje és Mugezi élettörténetének a tétje is tökéletesen egybeesik - ez a tét pedig a főhős megfogalmazásában nem más, mint a harc, "hogy megtaláljam és felszabadítsam önmagam".
Az olvasónak el kell tehát fogadnia mindezt, és az elbeszélő omnipotenciájától sem szabad zavartatnia magát. A krónikás ugyanis nemcsak olyan eseményekről számol be részletező pontossággal, amelyeknél nincs jelen, de a szereplők legbelsőbb gondolataiba, lelkük legtitkosabb szobáiba is szabad bejárása van. Mindezt a dolog kételynélkülisége miatt érzem zavarónak. Mugezi persze egyébként is a maga alkotta világ középpontja: intellektuálisan magasan a környezete fölött áll, és magabiztosan tartja a kezében élete fonalát. Az Afrikai krónikák olyan kvázi-fejlődésregény, ahol a már emancipálódott én beszéli el a történetét, és ebből a visszatekintésből az derül ki, hogy életének minden szakaszában intelligens taktikusként, felnőtt fejjel, lelkileg eleve emancipáltan küzdött.
A főhős mögött két nagyszabású figura körvonalai bontakoznak ki: a Nagyapa és a Nagymama mitikus alakja. `k hordozzák az élettapasztalat és a generációk során felhalmozódott bölcsesség folyamatosságát, szemben a szülők agressziójával, elvakult fanatizmusával és önromboló szűklátókörűségével. A szülők elleni küzdelem adja a regény egyik legfontosabb cselekményszálát, amelyhez logikusan és elegáns módon csatlakozik a harmadik, virtuális "szülőfigura", a kiskamasz Mugezi számára viszonyítási pontként és lelki támaszként szolgáló diktátor, Idi Amin. Amin a későbbiek folyamán persze szintén bukott apának bizonyul, és a minden szinten kilátástalan szülő-gyermek viszony valahol az afrikai családregény eleve elrendelt, ám kétségkívül gazdag tapasztalatokkal kecsegtető kudarcáról árulkodik. Az atomjaira hulló társadalom
nem kedvez a műfajnak,
és ezzel láthatóan Isegawa is tisztában van. A családregény árnyéka azonban rávetül a könyvre. Mugezi krónikájában voltaképpen emléket állít leggyűlöltebb ellenfeleinek, a szüleinek, akik a regény titkos hősei is egyben: az ő életük (és haláluk) valamiféle sorsszerűség jegyében zajlik, ami a következő generációk számára már aligha adatik meg.
A kevéssé szofisztikált írói és kissé eminenskedő elbeszélői alapállásból olvasmányos könyv született. Ha a recenzens éltét nem is változtatta meg, az Afrikai krónikák bővelkedik emlékezetes jelenetekben. Ilyenek a katolicizmussal kapcsolatos, gyakran maró iróniával átitatott részek, a háborús fejezetek vagy a zárófejezetnek az exhumáció és a történelmi emlékezet összefüggéséről szóló passzusai. Minden bizonnyal a mélyebb benyomás kárára vált, hogy Törő Krisztina - egyébként gazdag szókinccsel dolgozó és többnyire lendületes - fordításába sajnos sok magyartalan, csikorgó nyelvi fordulat került. A gondos szerkesztői munka segíthetett volna átlendíteni a szöveget ezeken a holtpontokon.
Keresztesi József
Ulpius-ház, 2003, 421 oldal, 2980 Ft
