Könyv: Házon belül (Moses Isegawa: Afrikai krónikák)

  • Keresztesi József
  • 2004. január 15.

Zene

Miként a fülszövegből megtudhatjuk, a szerző fő célkitűzése az afrikai nagyregény megalkotása volt. Ez a bejelentés megejtő őszinteséggel tárja fel a könyv legfőbb poétikai kérdését: az ábrázolt világ, a hetvenes-nyolcvanas évek Ugandája mennyit enged regénybe foglalni önmagából, a folytonosan örvénylő káosz milyen közegellenállást szegez szembe a több száz oldalon folyó epikai építkezéssel? Vagyis a szakadatlan bomlás tapasztalatát honnan, milyen nézőpontból, milyen eszközökkel és milyen nyelvvel lehetséges megragadni? Még inkább kiélezve a kérdést: létezik-e adekvát nyelve ennek a világnak, lehetséges-e a káoszon belülről beszélni a káoszról magáról?
Miként a fülszövegből megtudhatjuk, a szerző fő célkitűzése az afrikai nagyregény megalkotása volt. Ez a bejelentés megejtő őszinteséggel tárja fel a könyv legfőbb poétikai kérdését: az ábrázolt világ, a hetvenes-nyolcvanas évek Ugandája mennyit enged regénybe foglalni önmagából, a folytonosan örvénylő káosz milyen közegellenállást szegez szembe a több száz oldalon folyó epikai építkezéssel? Vagyis a szakadatlan bomlás tapasztalatát honnan, milyen nézőpontból, milyen eszközökkel és milyen nyelvvel lehetséges megragadni? Még inkább kiélezve a kérdést: létezik-e adekvát nyelve ennek a világnak, lehetséges-e a káoszon belülről beszélni a káoszról magáról?

Úgy látom, hogy Moses Isegawa nemleges választ ad erre a kérdésre. Az Afrikai krónikák elbeszélő-főhőse, Mugezi hosszú fejezeteken keresztül beszél saját falusi, majd városi gyerekkoráról, a szülői terrorról, a katolikus szemináriumban töltött időkről, Idi Amin országlásáról és a diktátor bukását megelőző, illetve követő háborús zűrzavarról, valamint az utolsó fejezetben a hollandiai emigrációról. A regény zárómondatai világossá teszik az elbeszélő pozícióját: "Egy abesszíniainak mindig is herkulesi munka volt, hogy lábát az ajtónyílásba erőltesse, de ha már egyszer bent volt, nem lehetett többé kipenderíteni. Én bent voltam." Isegawa mindvégig

bentről beszél,

a főhős kisfiú, majd a fiatal férfi hangján egyaránt az emigráns európai entellektüel szólal meg. Már a szóhasználat is árulkodó, ahogy Mugezi a "homályos modernizmus és megemésztetlen katolicizmus" csapdájáról elmélkedik, vagy amikor a szemináriumi tanárok kapcsán arról számol be, hogy "[s]zinte antropológusi szemmel figyeltük a két fehér embert". Nem az identitáskeresés, nem a különleges kulturális gyökerek feltárása foglalkoztatja, hanem a belső szabadságharc a környező kulturális és politikai diktatúrák ellen. Mugezi nem titok önmaga számára, mint ahogy a regény tétje és Mugezi élettörténetének a tétje is tökéletesen egybeesik - ez a tét pedig a főhős megfogalmazásában nem más, mint a harc, "hogy megtaláljam és felszabadítsam önmagam".

Az olvasónak el kell tehát fogadnia mindezt, és az elbeszélő omnipotenciájától sem szabad zavartatnia magát. A krónikás ugyanis nemcsak olyan eseményekről számol be részletező pontossággal, amelyeknél nincs jelen, de a szereplők legbelsőbb gondolataiba, lelkük legtitkosabb szobáiba is szabad bejárása van. Mindezt a dolog kételynélkülisége miatt érzem zavarónak. Mugezi persze egyébként is a maga alkotta világ középpontja: intellektuálisan magasan a környezete fölött áll, és magabiztosan tartja a kezében élete fonalát. Az Afrikai krónikák olyan kvázi-fejlődésregény, ahol a már emancipálódott én beszéli el a történetét, és ebből a visszatekintésből az derül ki, hogy életének minden szakaszában intelligens taktikusként, felnőtt fejjel, lelkileg eleve emancipáltan küzdött.

A főhős mögött két nagyszabású figura körvonalai bontakoznak ki: a Nagyapa és a Nagymama mitikus alakja. `k hordozzák az élettapasztalat és a generációk során felhalmozódott bölcsesség folyamatosságát, szemben a szülők agressziójával, elvakult fanatizmusával és önromboló szűklátókörűségével. A szülők elleni küzdelem adja a regény egyik legfontosabb cselekményszálát, amelyhez logikusan és elegáns módon csatlakozik a harmadik, virtuális "szülőfigura", a kiskamasz Mugezi számára viszonyítási pontként és lelki támaszként szolgáló diktátor, Idi Amin. Amin a későbbiek folyamán persze szintén bukott apának bizonyul, és a minden szinten kilátástalan szülő-gyermek viszony valahol az afrikai családregény eleve elrendelt, ám kétségkívül gazdag tapasztalatokkal kecsegtető kudarcáról árulkodik. Az atomjaira hulló társadalom

nem kedvez a műfajnak,

és ezzel láthatóan Isegawa is tisztában van. A családregény árnyéka azonban rávetül a könyvre. Mugezi krónikájában voltaképpen emléket állít leggyűlöltebb ellenfeleinek, a szüleinek, akik a regény titkos hősei is egyben: az ő életük (és haláluk) valamiféle sorsszerűség jegyében zajlik, ami a következő generációk számára már aligha adatik meg.

A kevéssé szofisztikált írói és kissé eminenskedő elbeszélői alapállásból olvasmányos könyv született. Ha a recenzens éltét nem is változtatta meg, az Afrikai krónikák bővelkedik emlékezetes jelenetekben. Ilyenek a katolicizmussal kapcsolatos, gyakran maró iróniával átitatott részek, a háborús fejezetek vagy a zárófejezetnek az exhumáció és a történelmi emlékezet összefüggéséről szóló passzusai. Minden bizonnyal a mélyebb benyomás kárára vált, hogy Törő Krisztina - egyébként gazdag szókinccsel dolgozó és többnyire lendületes - fordításába sajnos sok magyartalan, csikorgó nyelvi fordulat került. A gondos szerkesztői munka segíthetett volna átlendíteni a szöveget ezeken a holtpontokon.

Keresztesi József

Ulpius-ház, 2003, 421 oldal, 2980 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.