Vajon a regény vagy a novella műfajában alkotott-e maradandóbbat Móricz? Stupid kérdésnek látszik, hisz mindenki érzi, hogy ő leginkább a hatalmas dimenzió, a kimeríthetetlenség érzetét keltő bőség, a magyar élet enciklopédiájának megalkotása, az összetéveszthetetlen intonáció miatt nyert nem hervadó babért; életműve ettől egységes, és ez hatálytalanít bármiféle műfaji érdeklődést. Hiszen minden megszólalása "móriczos". Ám még legnagyobb hívei, köztük Németh László sem rejtették véka alá meggyőződésüket, hogy Móricz novellista maradt regényeiben is. "Novella-agya volt. Novella-alakként, novella-csíraként tette el az embereket, eseményeket." Szerinte Móricz: "Jelenetíró. Egy kép, vagy néhány összekomponált kép hangulatában mozgat embereket s nem az emberek pattantják ki jeleneteit. Mintha előbb volna a kép, aztán a szereplők." E formálásban a nagyság formaképző erő, a nagy dimenzióban elvész a sok apró felületesség, és ezért ami elmegy az Erdélyben, az már nehezen viselhető el az Úri muri szűkebb regényterében.

Vajon a regény vagy a novella műfajában alkotott-e maradandóbbat Móricz? Stupid kérdésnek látszik, hisz mindenki érzi, hogy ő leginkább a hatalmas dimenzió, a kimeríthetetlenség érzetét keltő bőség, a magyar élet enciklopédiájának megalkotása, az összetéveszthetetlen intonáció miatt nyert nem hervadó babért; életműve ettől egységes, és ez hatálytalanít bármiféle műfaji érdeklődést. Hiszen minden megszólalása "móriczos". Ám még legnagyobb hívei, köztük Németh László sem rejtették véka alá meggyőződésüket, hogy Móricz novellista maradt regényeiben is. "Novella-agya volt. Novella-alakként, novella-csíraként tette el az embereket, eseményeket." Szerinte Móricz: "Jelenetíró. Egy kép, vagy néhány összekomponált kép hangulatában mozgat embereket s nem az emberek pattantják ki jeleneteit. Mintha előbb volna a kép, aztán a szereplők." E formálásban a nagyság formaképző erő, a nagy dimenzióban elvész a sok apró felületesség, és ezért ami elmegy az Erdélyben, az már nehezen viselhető el az Úri muri szűkebb regényterében.

Ha mindez részben igaz, novellái a legtökéletesebbek. De átrágva e két vaskos kötetet, ismét a hihetetlen egyenetlenség a legfeltűnőbb, az első mondatok szinte mindig elemi erejűek (Karinthy zseniális paródiájának szintén az első mondata a legmellbevágóbb: "A gazda hatfele indult korpára malacnak."), aztán többnyire csökken a lendület, és győz a fáradtság. A pénzkeresés tébolya, a tárca diktatúrája nem kedvez a maradandóságnak. Móricz nem ér rá kidolgozni epikus csíráit. Van egy-két majdnem teljes remekműve (az én ízlésem szerint: Vidéki hírek, Égi madár, A szerelmes levél, Zsuzsánna Klagenfurtban), de ezekben is a móriczosság - modorosság? - öli meg Móriczot. Az egészet kell látnunk, hogy élvezni tudjuk a részleteket.

A szövegkiadással elégedettek lehetünk, hiszen a szerkesztő, Hegyi Katalin helyreállította azt, amit a Kádár-szisztéma rémfilológusai tönkretettek, mikor gátlástalanul húztak, beleírtak az eredeti szövegekbe. A kötet többnyire az ultima manus elve szerint közli az írásokat, Móricz életében megjelent kiadások alapján. E kiadás tehát érvényteleníti a szocializmusban megjelent sokféle összkiadást.

Ám a jó ügyért érzett buzgalmában Hegyi valóságos jegyzetelési tébolyba zuhant, és ez igen kínos. Azt még megértjük, hogy magyarázatot fűz olyan szavakhoz, mint "rétolya" vagy "górál". De hogy miért kell a hokedlit vagy a bugyellárist megjegyzetelni, azt nem, pláne, ha teszem azt, a perverzitás ekként fejtődik meg: "nem [sic!] eltévelyedés" - Freud örülne e tévesztésnek. A személynevekkel sem állunk jobban. Petőfi, Kossuth alakját külön jegyzettel magyarázni nevetséges, végül is nem óvodásoknak készült ez a kiadás. És számtalan tévedés bosszantja az olvasót: a Werther nem 1823-ban keletkezett, mivel 1774-ben jelent meg először, Napóleon, úgy látszik, lemaradt a waterlooi csatáról, mivel a jegyzet szerint 1814-ben halt meg, nem pedig 1821-ben. Nem sorolom. A következő kötetekben újra kell majd gondolni ezt a jegyzetelési gyakorlatot.

- zabos -

Osiris Kiadó, 2002, 739, 887 oldal, 6500 Ft