Könyv: Korog a sírjában (David Remnick: Lenin sírja. A szovjet birodalom végnapjai)

  • - mj -
  • 1998. április 9.

Zene

Legszívesebben egy rövid kritikát írnék, csupán annyi lenne benne, hogy: Bogárkáim, ezt tessék elolvasni!, de félő, hogy kísérletemet a kérlelhetetlen rovatvezetői szigor kapásból hárítaná, és továbbírásra késztetne. (Megpróbáltam, hárított.)

Legszívesebben egy rövid kritikát írnék, csupán annyi lenne benne, hogy: Bogárkáim, ezt tessék elolvasni!, de félő, hogy kísérletemet a kérlelhetetlen rovatvezetői szigor kapásból hárítaná, és továbbírásra késztetne. (Megpróbáltam, hárított.)

Na szóval: elment Remnick Moszkvába, ahol akkoriban már M. Sz. Gorbacsov dúlt-fúlt, és még a váltókezelő-szakszervezet tisztségviselői is tisztában voltak a glasznoszty, valamint a peresztrojka üdvös voltával.

Nem mintha lett volna egyéb választásuk a derék szovjeteknek: már a Központi Bizottság egy része is tisztában volt avval, hogy a birodalom, finoman szólva, szarban van, és vagy a változásba pusztulnak bele, vagy a változás elmaradásába. Szép kis dilemma. A szovjetek uniója olyan volt, mint az a dinoszauruszfajta, amelyiknek két agya van ugyan, de egyik sem elég nagy - és elég önálló - ahhoz, hogy megbirkózzon a modern szervezetek három legfontosabb feladatával, az irányítással, a kommunikációval és az ellenőrzéssel.

A szerző tehát lehúzott ott majd´ négy évet, és alkotott egy csodálatos könyvet. Hogy a csudába? Miért pont egy amerikai írta meg nekünk, hogy milyen az, amikor egy birodalomban záróra van? Ez nem költői kérdés: volt (és van) Moszkvában egy raklapnyi magyar újságíró (nevük után általában az áll, hogy moszkvai tudósítónktól), akik beszélik nyelv, laknak helyben, és megkockáztatom, hogy alapjáraton egy kicsit jobban érezhették volna, miről is szólt a SZU. De ezt is egy amerikai könyvből kell megtudni: a magyarok nemhogy ilyen - hatalmas volumenű, egyszerre elbeszélő és elemző, felettébb olvasmányos - művet, de még egy hasonlót sem vetettek papírra. Persze a magyar eleve kudarcorientált nép (még a tőzsdeindexüket is úgy nevezték el, hogy buksz), de Remnick akkor sem bűvész, aki a szétfűrészelt nő dobozából húzza elő a kéziratot, hanem újságíró. Ez a titka: ha már úgyis Moszkvába számkivetették, hát beszélt mindenkivel, aki útjába került, mindenkinél mindenre rákérdezett, olvasta az újságokat meg a szak- és egyéb könyveket. Tanult.

Ha jobban belegondolunk, egy újságírónak nincs is több dolga az életben, ezért kapja a fizetését, amiből eltartja a családját.

- mj -

Európa Kiadó, 1998, 895 oldal, 2300 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.