Könyv: Korog a sírjában (David Remnick: Lenin sírja. A szovjet birodalom végnapjai)

  • - mj -
  • 1998. április 9.

Zene

Legszívesebben egy rövid kritikát írnék, csupán annyi lenne benne, hogy: Bogárkáim, ezt tessék elolvasni!, de félő, hogy kísérletemet a kérlelhetetlen rovatvezetői szigor kapásból hárítaná, és továbbírásra késztetne. (Megpróbáltam, hárított.)

Legszívesebben egy rövid kritikát írnék, csupán annyi lenne benne, hogy: Bogárkáim, ezt tessék elolvasni!, de félő, hogy kísérletemet a kérlelhetetlen rovatvezetői szigor kapásból hárítaná, és továbbírásra késztetne. (Megpróbáltam, hárított.)

Na szóval: elment Remnick Moszkvába, ahol akkoriban már M. Sz. Gorbacsov dúlt-fúlt, és még a váltókezelő-szakszervezet tisztségviselői is tisztában voltak a glasznoszty, valamint a peresztrojka üdvös voltával.

Nem mintha lett volna egyéb választásuk a derék szovjeteknek: már a Központi Bizottság egy része is tisztában volt avval, hogy a birodalom, finoman szólva, szarban van, és vagy a változásba pusztulnak bele, vagy a változás elmaradásába. Szép kis dilemma. A szovjetek uniója olyan volt, mint az a dinoszauruszfajta, amelyiknek két agya van ugyan, de egyik sem elég nagy - és elég önálló - ahhoz, hogy megbirkózzon a modern szervezetek három legfontosabb feladatával, az irányítással, a kommunikációval és az ellenőrzéssel.

A szerző tehát lehúzott ott majd´ négy évet, és alkotott egy csodálatos könyvet. Hogy a csudába? Miért pont egy amerikai írta meg nekünk, hogy milyen az, amikor egy birodalomban záróra van? Ez nem költői kérdés: volt (és van) Moszkvában egy raklapnyi magyar újságíró (nevük után általában az áll, hogy moszkvai tudósítónktól), akik beszélik nyelv, laknak helyben, és megkockáztatom, hogy alapjáraton egy kicsit jobban érezhették volna, miről is szólt a SZU. De ezt is egy amerikai könyvből kell megtudni: a magyarok nemhogy ilyen - hatalmas volumenű, egyszerre elbeszélő és elemző, felettébb olvasmányos - művet, de még egy hasonlót sem vetettek papírra. Persze a magyar eleve kudarcorientált nép (még a tőzsdeindexüket is úgy nevezték el, hogy buksz), de Remnick akkor sem bűvész, aki a szétfűrészelt nő dobozából húzza elő a kéziratot, hanem újságíró. Ez a titka: ha már úgyis Moszkvába számkivetették, hát beszélt mindenkivel, aki útjába került, mindenkinél mindenre rákérdezett, olvasta az újságokat meg a szak- és egyéb könyveket. Tanult.

Ha jobban belegondolunk, egy újságírónak nincs is több dolga az életben, ezért kapja a fizetését, amiből eltartja a családját.

- mj -

Európa Kiadó, 1998, 895 oldal, 2300 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.