Könyv: Korunk hősei (Ian McEwan: Amszterdam)

szerző
Bori Erzsébet
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az Amszterdam egy angol regény, és a kemény fedelével, elegáns borítójával (tervezte Máthé Hanga, a Beszélő szépségfelelőse), vastag, sárgás papírjával, nagy betűivel, egész visszafogott, megbízható minőséget sugalló küllemével, de még a szagával is hajszálra olyan, mint egy igazi angol könyv az első kiadásban. Tudvalevő, hogy a szép magyar könyv többnyire a papírárakon bukik el, színvonalas, dúsan illusztrált kötetek is képesek olyan vékony papíron napvilágra jönni, hogy aki gyakorlott a tükörolvasásban, lapozás nélkül is el tudja olvasni a következő oldalt. A Scolar kiadó igazán csak egy kicsit, az egy lapra nyomott betűk számával spórolt, a tükör volna az a hajszál, ami éppen félujjnyival, ti. ennyivel keskenyebb a margó az eszményinél. A fordításnak is megadták a módját, Tandori Dezsőt kérték föl rá, ezt akár látatlanban nyerő választásnak nevezhetjük. Igen, egy-két ponton talán felmerül a félreértelmezés vagy az elkerülő manőver gyanúja, de ezért bőséges kárpótlást kapunk olyan megoldások és fordulatok képében, amelyek láttán felszisszenünk a gyönyörűségtől.

Az Amszterdam egy angol regény, és a kemény fedelével, elegáns borítójával (tervezte Máthé Hanga, a Beszélő szépségfelelőse), vastag, sárgás papírjával, nagy betűivel, egész visszafogott, megbízható minőséget sugalló küllemével, de még a szagával is hajszálra olyan, mint egy igazi angol könyv az első kiadásban. Tudvalevő, hogy a szép magyar könyv többnyire a papírárakon bukik el, színvonalas, dúsan illusztrált kötetek is képesek olyan vékony papíron napvilágra jönni, hogy aki gyakorlott a tükörolvasásban, lapozás nélkül is el tudja olvasni a következő oldalt. A Scolar kiadó igazán csak egy kicsit, az egy lapra nyomott betűk számával spórolt, a tükör volna az a hajszál, ami éppen félujjnyival, ti. ennyivel keskenyebb a margó az eszményinél. A fordításnak is megadták a módját, Tandori Dezsőt kérték föl rá, ezt akár látatlanban nyerő választásnak nevezhetjük. Igen, egy-két ponton talán felmerül a félreértelmezés vagy az elkerülő manőver gyanúja, de ezért bőséges kárpótlást kapunk olyan megoldások és fordulatok képében, amelyek láttán felszisszenünk a gyönyörűségtől.

E hosszas rákészülés után kénytelen vagyok immár rátérni Ian McEwan produkciójára, csakhogy úgy áll a dolog, hogy nemigen van róla mit mondanom. Igényes, középfajú angol munka, ilyen jellegű brit filmekkel van tele manapság Európa mozija, a minőségi kommersz és a közönségbarát magas művészet között mozgó, méltán népszerű munkákkal. A skót szerző Amszterdam c. könyve egyébként angolokról szól, és Londonban játszódik, eltekintve egyetlen felföldi mellékfigurától (az is csak műskót), egy rövid kiruccanástól a Tóvidékre, illetve a végkifejlettől, amely valóban a híres városban bontakozik ki.

Nos, van két pasi, a hatvannyolcasok immár korosodó nemzedékéből, egyikük egy jobbfajta és a felszínen maradásért küzdő napilap főszerkesztője, a másik jó nevű zeneszerző. Barátok, akik egy minden tekintetben közös barátnő temetésén találkoznak a regény kezdetén. (Szerencsés kezdés, hiszen a legtermészetesebb módon vezeti elő az összes fontos szereplőt, viszonylataikat, és hinti el a későbbiekben szárba szökkenő konfliktusok magvát.) Ez a Molly, drága halottjuk, csúnyán végezte, valami viharosan gyors mentális leépüléssel járó betegség vitte el, amely megakadályozta, hogy önkezével vessen véget emberhez és önmagához méltatlanná vált helyzetének. Clive (a zeneszerző) és Vernon (a lapszerkesztő) egyaránt kritikus pontra érkezett. Vernon egy megtisztelő felkérésre komponált millenniumi szimfónia befejezésén dolgozik, már kitűzték az amszterdami ősbemutató nem túl távoli időpontját, de nagyon kéne még egy sorsdöntő ihletlöket; Vernon pedig a nagy dobásra készül, amely egy csapásra százezerrel növelné a The Judge eladott példányszámát.

Ezen a szálon szemléltethetném leginkább Ian McEwan regényének erényeit és defektusait. Mert amilyen szellemes és találó, egyszerre valószerű és gunyorosan elrajzolt a szerkesztőség mindennapjainak és jellegzetes figuráinak ábrázolata, olyan sanyarúan közhelyes a "nagy leleplezés" és a körülötte kavart hajcihő. Miután a brit tabloid tabló két örökzöldje, Diana és Fergie már lejátszott, be kell érnünk egy transzvesztita külügyminiszterrel. Amíg a társadalmi szatíra reálisabb talaján mozgunk, a szerző jól bírja munícióval, ám abszurdba átlendülve kifogy az eszközökből, sem lélektanilag, sem nyelvileg nem tudja menedzselni az önként választott dramaturgiai nagyhalált. Az Amszterdam némiképp olyan, mint egy barátságos mérkőzés még abból az időből, amikor a boksz úriemberek passziója volt. McEwan nem K. O.-ra játszik, nem akar megsemmisítő erejű ütést bevinni, csak szurkálja, gyomrozza, fejeli az egykor fényes napokat látott hatvannyolcasokat, a kortárs művészeti biznisz, a magas intelligencia oszlopait.

Az Amszterdam 1998-ban Booker-díjas lett, még azt sem mondom, hogy érdemtelenül. Olvasd el, és nem fogod megbánni, hagyd ki, nem vesztesz túl sokat. Mindenesetre Ian McEwan elég jól ír ahhoz, hogy megpróbálkozzam a következő, karácsonyra ígért regényével is.

Bori Erzsébet

Scolar, 1999, 183 oldal, 1375 Ft

szerző
Bori Erzsébet
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...