A szerző a könyv hátsó borítóján csillogó szemű keresztes lovagként pózol. A kezében tartott kard nemcsak a középkori téma stilizált jelzése, hanem szakmán belüli pozíciót is jelez: Illig urat a középkortörténészek leginkább bolondos műkedvelőnek tekintik. Ettől persze még lehetnek érdekes meglátásai - főként persze olyanok számára, akik sosem foglalkoztak behatóbban bármelyik történelemtudomány speciális szeletével. Aki már végzett kutatómunkát, annak világos, hogy egy adott témáról való tárgyi tudásunk bővülésekor hatványozottan megnő azon adatok/tények csoportja, melyeket csak bizonytalan hipotézisek segítségével kapcsolhatunk egymáshoz. A könyv szerzője - mondhatni - jól beválasztott: egy amúgy is vitatott, sötét korszak kiemelkedő alakját kezdte el alaposabban körüljárni.
Az írástudatlan Nagy Károly
Választásában lehet, hogy némi euroszkepszis vezényelte, bár ez explicite nem jelenik meg a könyvben. Az i. sz. 800-ban császárrá koronázott Karoling-uralkodóra, Nagy Károlyra úgy tekintenek ugyanis, mint aki megálmodta és korának megfelelően kiépítette az egyesült Európa (az EU) intézményes formáját. Illig szarkasztikus gúnnyal nézegeti tárgyát, "Európa világítótornyát". Először mint valaha létezett személyt, tehát mint embert vizsgálja: hogyan fért bele 48 évi uralkodásba 44 év folyamatos háborúzás (melyekben lóháton nyargalva mindig személyesen vett részt, legalább háromszor megfutva az Egyenlítő virtuális hosszúságát), miközben négy feleségének és hat ágyasának 19 gyermeket nemzett (köztük vérfertőzéssel a később hősi ének főszereplőjévé váló Rolandot). A császárok császára nemcsak jogászként alkotott maradandót, hanem filológusként (a latin nyelv újraébresztése), germanistaként (a frank [német] nyelvtan megteremtése), tudósként (iskola-, egyetem- és könyvtáralapítások, népművelődés parancsba [!] adása), műértőként és a művészetek mecénásaként (kolostori könyvfestészet támogatása), csillagászati és naptárszámítási reformerként is (az év kezdetét karácsonyról húsvétra helyezte át). Ő volt a lelkészek királya, a Biblia megtisztítója, a lelkek megmentője (hódításai során maga is térített, és elítélte a szeretőt tartó papokat). Mindezen ismereteket az írott források (oklevelek, kódexek, gesták, törvénykönyvek, kortárs életrajzok) közvetítik számunkra, miként azt a tényt is, hogy e hérosz ugyanakkor még írni sem tudott.
Suger apát hamisítóműhelye
A történelmi tényeket leginkább írott források és régészeti leletek összevetéséből "rekonstruálhatjuk". Illig elsősorban a régészeti leletek hiányára (pl. Nagy Károly által alapított városok, kolostorok "nyomtalan" eltűnésére), a fennmaradt építészeti emlékek problematikusságára (az aacheni kupolás várkápolna szerkezeti megoldásait csupán több száz évvel később kezdik el "újraalkalmazni") hívja fel a figyelmet, illetve arra, hogy egy fél európányi országban, amelynek legfeljebb tízmillió lakosa volt, s a közlekedés és a kereskedelem értelemszerűen roppant időigényes elfoglaltság lehetett, a logisztikai nehézségek ellenére miként is működhetett a latin nyelvű közigazgatási rendszer, nem beszélve az olyan extrém esetekről, amikor Nagy Károly páncélos (!) lovasságával télvíz idején az igen magas franciaországi hágókon csak úgy átcsapott Itáliába. Az írott források közvetett tanulmányozása során - egyébként nem egyedüliként - arra a következtetésre jut, hogy a korszakra vonatkozó okmányok nagy része (szerinte az összes) későbbi hamisítvány, ami természetes is, hiszen a XII. században különböző egyházi intézmények e műveletet iparszerűen űzték (pl. nemesi "kutyabőrök" előállítása). A Párizs melletti Saint-Denis-apátság vezetője, Suger, hogy legitimálja kolostorának függetlenségét Párizzsal szemben, odáig ment, hogy Szent Dionysius vértanúságát - "korabeli" gesta kreálásával - az I. századba helyezte át, megelőzve ezzel a konkurens Párizs védőszentjének (Szt. Genovéva) halálát.
Az eltűnt idő nyomában
A hamisítványok megdöbbentően magas számát a mindenkori politikai érdekek motiválták. Cui prodest? - teszi fel Illig úr a kérdést, s persze meg is nevezi a bűnösöket. Nagy Károly alakja, a hozzárendelt értékek, cselekedetek, közigazgatási reformok az államalapító Ottók számára szolgáltak, mind a Rómában székelő pápasággal, mind a bizánci császársággal szembeni legitimációs alapként. A fiktív történelmi alakot (Nagy Károlyt) aztán a korán elhunyt III. Ottó és szövetségese, II. Szilveszter pápa "rendezi el" az időben: a kolostorok szerzetesei szorgalmasan "másolják" a fiktív hős fiktív idejére vonatkozó adatokat, felhasználva és kitöltve azt a mintegy 300 évnyi pluszidőt, amelyet e két ember biztosított számukra. Természetesen e titkos paktumról nem maradt fenn írásos bizonyíték - Illig úr érveit ez amúgy is csak gyöngítené, hiszen hogyan is bizonyíthatná be, hogy éppen ez az egy nem hamis. Bár az európai időszámítás kezdete sem esik egybe Krisztus születésének feltételezett idejével, s a naptár- és időszámítás-reformok megértése után is marad az emberben bizonytalanság, a szerző bonyolult csillagászati számításai sem győznek meg az időhamisítás tényéről. Ha elfogadjuk, hogy minden történelmi személyiség vagy adat feltételezések pókhálójában értelmezhető - azaz a történelem jobban vagy rosszabbul igazolható hipotézisekből áll össze -, akkor Illig úr története is csak egy a sok közül. Ezt pedig úgysem fogadják el azok, akik a történelmi "tények" mozdíthatatlanságában hisznek (mondjuk abban, hogy Szent István tényleg viselte a magyar koronát), és az összeesküvés-elméletek lelkes képviselői sem. Mint például az egyébként fárasztó tudományossággal megírt könyv magyar előszavának habókos szerzője, aki tisztán látja, hogy a háromszáz éves időbetoldás célja nem volt más, mint hogy elszakítsa a szakrális Turul-dinasztiát (Árpád-ház) annak gyökerétől, Attilától, elorozva ezáltal a Kárpát-medencében élő magyarok dicsőséges múltját és jövőjét.
- decker -
Allprint Kiadó, 2002, 559 oldal,
ár nélkül
