Könyv: Valakikből valakik (Dessewffy Tibor: Iskola a hegyoldalban)

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Lapunk alkalmi publicistájaként Dessewffy Tibor neve nyilván nem ismeretlen olvasóink előtt. Emellett gyakran láthatjuk őt bizonyos tévécsatornákon a szakértő szerepében. Azt is tudom, hogy az ún. szociológiai tudományban is teljes erőbedobással mozog. Végső soron mindennek az eredményeként jelent meg az ottliki fő műre alludáló című műve, alighanem.

Lapunk alkalmi publicistájaként Dessewffy Tibor neve nyilván nem ismeretlen olvasóink előtt. Emellett gyakran láthatjuk őt bizonyos tévécsatornákon a szakértő szerepében. Azt is tudom, hogy az ún. szociológiai tudományban is teljes erőbedobással mozog. Végső soron mindennek az eredményeként jelent meg az ottliki fő műre alludáló című műve, alighanem.

Ha Dessewffy költő vagy prózaíró volna, bizonyára ez már nem a második könyve volna. A tanulmányait egybegyűjtő Kedélyes labirintusból jól látszik, hogy a szerző könnyedén és jól, következésképp szellemesen ír, gyakran túllépve a tudományos nyelvezeten, az esszé irányába tolva el munkáit, a témák változatosságáról most nem is szólva.

Ezek ismeretében az egytémájú Iskola kissé túl tudományosnak, iskolásnak tűnik, ám ennek van egy praktikus oka is: ha jól tudom, a mű a szerző PhD dolgozataként először angolul íródott meg. A magyar olvasónak emiatt szükségképpen tűnik néhány rész - elsősorban a társadalomtörténeti háttér - túlírtnak. Nekünk kevesebb is elég lenne, bár lusta (értsd: nem olvasó) szociológushallgatók számára e rész bizton ajánlható a vizsgaidőszakban (és most az van).

De térjünk a lényegre. Dessewffy egy fő kérdésre keresi a választ: Hogyan és miért csatlakoztak fiatalok bizonyos csoportjai a kommunista mozgalomhoz a háború utáni Magyarországon? A bizonyos csoport itt azt a mintegy ezerötszáz lekáderezett fiatalt jelenti, akik szovjetunióbeli tanulmányaik elkezdése előtt a budapesti Oleg Kosevoj nevezetű, felvételire felkészítő intézménybe jártak egy évig. Ez a Rákosi-érában, 1949 és 1953 között működött. Részben az egykori diákokkal készített mélyinterjúk alapján, illetve tudásszociológiai módszerekkel igyekszik Dessewffy választ adni a kérdésére. Mert az azért nem járja, hogy mindenki kényszerből, egyéni haszonlesésből, éppen arra jártam, különben semmi közöm az egészhez típusú okból vált volna hithű kommunistává, mint ahogyan az másutt az utólagos önigazoló narrációkból kiolvasható. Noha az idézett interjúrészletek sütnek a csak a szépre emlékezünk szindrómájától, az mégis jól kivehető, hogy e fiatalok részben éppen azért lettek kommunisták (már ha lettek), mert az új rencer számukra világos perspektívát nyújtott: továbbtanulási lehetőséget a szovjet államban, visszatértükkor pedig minden egyebet. A Kosevoj azonban mint totalitárius intézmény egy speciálisan zárt világot hozott létre (innen van az Iskola a határon-ra való utalás, noha a Kosevoj nehezen hasonlítható össze a kőszegi katonai alreállal), azaz aki itt lett a kommunizmus mint vallás hívője, az egészen más okból lett kommancs, mint a kintiek. Dessewffy több szálon próbálja elemezni azokat a generációs, szocializációból, származásból stb. eredő okokat, amelyek elvezethettek oda, hogy a kosevojos diákok hithűkké váltak. A rendszer iránti odaadás, mint azt írja, nem jelenti azt, hogy az akkori idők egyetlen elitképzőjének diákjai esetében (akiknek egy jó része a kádári konszolidáció idejében lett az elit tagja) szó sincs arról, hogy vallásos révületben nyomultak volna a munka s egyebek frontján. A tudásszociológia révén szerzőnk éppen azt emeli ki, hogy a kosevojosok sajátos tudáskészletet szereztek arról a világról, amelyben ők maguk jól jártak, de szó sincs arról, hogy mindennel szemben vakok lettek volna, s hogy az új, szép világról alkotott tudásuk komplex egészet alkotott volna. Dessewffy szociálpszichológusként éppen azon ellentmondásokat elemzi a legjobban, ahol a feltétlen hit ütközik a kinti világról észlelt tényekkel.

Itt természetesen lehetetlen vállalkozás az aprólékos elemzés leírása, mely az eddigi neves méltatók szerint egyedülálló a posztszocialista országok tudományos életében. Ezért inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy a könyv milyen aspektusból késztethet bennünket továbbgondolásra. Ma, amikor másról sincs szó, mint hogy hogyan válhatott íróból besúgó, egykori maoistából liberális, baloldaliból náci, filoszemitából antiszemita (aki azért szereti a zsidókat), talán nem árt, ha nem egyszerű klisékkel intézünk el ilyen dolgokat (meghülyült, eladta magát, kényszerítették, nem kényszerítették, így alakult, mindenkinek joga van a változásra), hanem először is társadalomtörténeti kontextusba ágyazottan vizsgálódunk, próbáljuk megérteni - ha az lehetséges -, és címkézés helyett racionális magyarázatra törekszünk, ami alatt ugyebár azt értjük, hogy az okot nem cseréljük össze a következménnyel és más hasonlók.

Továbbá a jelen politikacsinálói is rájöhetnének arra, hogy nem oly könnyű egy politikai ideológiát meghonosítani, azaz úgy általában új idők új embereit előállítani; polgárságot se lehet eins-zwei csinálni, ahogyan kommunistákat sem volt könnyű, mi több, az egész valahogy visszafelé sült el. A hogyan és miért csatlakozik bárki bármihez is kérdéses, vagyis hogy hogyan és miért lesz valakiből valami, ennél jóval bonyolultabb folyamat, s hogy mennyire az (s hogy mi ezt mindig hajlamosak vagyunk elfeledni), ahhoz jó adalék e könyv.

Szerbhorváth György

Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1999, 302 oldal, 1500 Ft

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...