Titokzatos dolgok történnek.
A rendszerváltozás előtti pillanatban, 1989-ben ismeretlen Szabó Lőrinc-kézirat jut el "az MTA Könyvtára Kézirattára közvetítésével" a költő fiához - hogy honnan, kitől, nem tudjuk. A kézirat két emlékező szöveget tartalmaz: az egyik Vers és valóság címen Szabó Lőrincnek az összes verseihez fűzött kommentárjait, a másik, a Bizalmas adatok és megfigyelések című néhány olyan személyre való visszaemlékezés, akik fontos szerepet játszottak a költő életében (Babits, Babitsné, Erzsike, Nagyklára, Bajor Gizi - utóbbi mint elérhetetlen nő). A verskommentárokat a feleségének, a Bizalmas adatokat a fiának és lányának ajánlotta a költő (már ezért is furcsa, hogy nem tudtak róla), de a szövegeket ismeretlen személynek (vagy személyeknek) diktálta 1955-től kezdődően az életéből még hátralevő két évben - Kabdebó Lóránt a könyv utószavában azt feltételezi, hogy egy 1953-as intim kapcsolat főhősének, az úgynevezett Kiadatlan verssorozat ihletőjének. Erről az ihletőről azonban Szabó Lőrinc a kommentárokban úgy nyilatkozik, hogy fiktív személy volt,
elképzelt nő
- s bár ezt nem kell készpéznek vennünk (a verssorozat véglegesített szövege 1975-ben névtelen levélben jutott el Kabdebó Lóránthoz - újabb rejtély), mégis kételyeket ébreszt a filológusi feltételezéssel szemben. A neves Szabó Lőrinc-kutató a Vers és valóságot már 1990-ben megjelentette. Hogy a Bizalmas adatok közzététele miért váratott magára ennyi ideig, azt nem tudjuk, de a kézirat körüli homályt látva és a bizalmas emlékezéseket olvasva akár nyomós okokra, valamely érintett személy érzékenységére is gyanakodhatunk.
Hogy tehát még mindig folyik a konspiráció. Pedig Szabó Lőrinc az egész életét végigkonspirálta. Mindenekelőtt meg kellett szerveznie a titkos találkozókat Vékesné Korzáti Erzsébettel, aki huszonöt éven át volt a szeretője. Ha belelapozunk a Huszonöt év című levelezéskötetbe (Magvető, 2000), akkor láthatjuk, hogy ez sem volt egyszerű, hiszen Szabó Lőrincnek ugye családja volt, a háborúig újságíróként dolgozott, élénk társadalmi életet élt, na meg ott voltak azonkívül az egyéb kalandok, a pénzen, férfiúi vonzerővel (bár saját bevallása szerint is csúnya férfi volt) vagy "érzelemmel szerzett" nők. Egy darabig még számon tartotta a legfontosabb huszonötöt, "de aztán a szám már magasra ugrott". A legeslegfontosabbakat viszont igyekezett beépíteni az életébe, illetve, mint a Bizalmas adatok megfelelő fejezetében elmeséli, Tanner Ilonkát (Török Sophie-t), aki a menyasszonya volt, egy hirtelen elhatározással és egyedülállóan önzetlen gesztussal mégis inkább Babits Mihály életébe építette be: átpasszolta neki, látván, hogy a mester, akkori legjobb barátja, nehezen boldogul a nőkkel. Erzsikéről aztán már semmi áron nem volt hajlandó lemondani, de mivel a feleségét, "Nagyklárát" sem akarta elhagyni, először azzal a kompromisszumos ötlettel próbálkozott, hogy
éljenek együtt hárman,
majd, miután erről hamar kiderült, hogy egyik nő se örül neki igazán, maradt a konspiráció, a negyedszázados bujkálás, alkalmi együttlétek a természetben, kölcsönlakásokon, mindaz a lelki tortúra, ami ezzel jár, s a végén a szerencsétlen nő öngyilkossága és ennek nyomán A huszonhatodik év című szonettciklus, a nagyszabású gyászmunka.
A nők persze a költészetbe is be lettek építve, de mintha Szabó Lőrinc számára maga a költészet is az alkalmi hódítások beláthatatlan mezeje lett volna: minden kis élmény, látvány, emlékmorzsa, lelki rezdülés önként adta át magát a költő ösztönszerűen működő versírási késztetésének, és minden alkalom felkínálta a lírai elragadtatást. A versek száma is "magasra ugrott", de, úgy tűnik, azoknál erősebb volt a hódításokhoz valamiképp természetszerűleg hozzátartozó leltározási kényszer, és Szabó Lőrinc az utókor dolgát megkönnyítendő minden egyes verséhez akkurátusan megadja az "élményhátteret", azt az életrajzi nyomot, ami egy Szabó Lőrinc-kutató számára nagyon fontos lehet, de a versek mélyebb megértéséhez csak elvétve járulhat hozzá. Inkább tehát valamiféle önéletrajzi emlékfüzérként fogható fel a két kézirat, ahol a költő által megőrzésre érdemesített tények közül némelyek háromszor is felbukkannak: egyszer az egyes versek kommentárjaiban, másodszor a nagy önéletrajzi verssorozat, a Tücsökzene darabjaihoz fűzött kommentárokban, harmadszor pedig a személyekre való visszaemlékezésekben.
Magam természetesen nem vagyok ellensége a leltáraknak, de az a gyanúm, hogy a saját életműre való visszatekintésnek ez a módja legalábbis valami feszültségre utal. Mintha igazolni akart volna valamit Szabó Lőrinc, de úgy, hogy másvalamit viszont ne kelljen tudomásul vennie vagy kimondania. Elsősorban nyilván az életmű súlyosságát akarta igazolni, amire mai szemmel könnyen rámondjuk, hogy felesleges volt, de ő akkor méltánytalanul mellőzöttnek érezte magát (csak közvetlenül a halála előtt kapta meg a Kossuth-díjat, a hivatalos elismerést). Másodsorban talán azt akarta igazolni, hogy
semmi nem volt hiábavaló
- szerelmei, viszonyai, egész élete a művet építette, és a mű értéke az élet hibáit, bűneit, hűtlenségeit és eltévelyedéseit is úgyszólván megszenteli. Hogy mi volt az a kérdés, amivel nem akart szembenézni, azt nem tudom. Talán hogy ki lehet-e iktatni a mű érdekében a mindennapoknál messzebbre látó felelősséget valaki másnak az élete iránt. Vagy hogy teljesített-e annyit, mint Babits.
A zajos költői adatolásba menekülő életleltár igazi kihívást jelent a filológusi szorgalom számára, nem csoda hát, hogy a szövegeket a sajtó alá rendezők szinte orgiasztikus tényfeltárása (és néha pótlólagos, illetve másodlagos szövegközlése) követi, s persze részben jogosan, hiszen a gyarló emlékezet számos helyen kiegészítésre, pontosításra, helyreigazításra szorul, de itt aztán egyetlen, akár csak futólag említett személy, helyszín vagy időpont nem marad homályban, és ha valaki arra kíváncsi, hogy melyik neves sportszergyártó cég márkaboltja van most a Tücsökzene 20. versében megénekelt "varázsbolt" helyén, megtudhatja.
Mellesleg az is kiderül, hogy vannak még kiadatlan kéziratok a hagyatékban, például prózák és fiktív vagy nem fiktív szerelmeshez írt fiktív levelek. Hogy ismeretleneknél és névteleneknél még mi lappang, az egyelőre a titokzatosság homályába burkolózik. De addig is vannak a versek, azokhoz csak némi csendes figyelem kell.
Szijj Ferenc
(Osiris Kiadó, 2001, 596 oldal, 3200 Ft; szöveggondozás: Lengyel Tóth Krisztina; jegyzetek: Kiss Katalin és Lengyel Tóth Krisztina)
