Könyv: Zakopanei rémbohózat (Stanislaw Ignacy Witkiewicz: Az ősz búcsúja)

  • Pálfalvi Lajos
  • 2002. november 7.

Zene

Újabb lengyel irodalmi legenda öltött testet magyar nyelven, s az aktus olyan sikeres volt, hogy számos erényeinek szinte mindegyikét sikerült megőriznie legújabb alakjában is. Forduljunk hát bizalommal hozzá, már csak azért is, mert Gombrowicz és Schulz mellett Witkiewicz (1885-1939) a modern lengyel irodalom harmadik kiemelkedő képviselője, s az utóbbi időkben éppen róla hallhattunk kevesebbet.

Újabb lengyel irodalmi legenda öltött testet magyar nyelven, s az aktus olyan sikeres volt, hogy számos erényeinek szinte mindegyikét sikerült megőriznie legújabb alakjában is. Forduljunk hát bizalommal hozzá, már csak azért is, mert Gombrowicz és Schulz mellett Witkiewicz (1885-1939) a modern lengyel irodalom harmadik kiemelkedő képviselője, s az utóbbi időkben éppen róla hallhattunk kevesebbet.Könnyű észrevennünk, hogy a mű nem különösebben hasonlít arra, amit a húszas években és még jó ideig regénynek tekintettek ezen a tájon. Ez heves hatásiszonyra vall, a szálak a gyerekkorba vezetnek. A nagy formátumú apa nevétől csak a második keresztnév és az Ignacyra rímelő Witkacy művésznév különbözteti meg a szerzőt. A kiváló kritikus, festő és író,

a zakopanei stílus atyja

annak idején ingerülten utasította el a pozitivizmus rossz kompromisszumait és esztétikai igénytelenségét, majd az öntörvényű szellemi evolúció útján járva a nemzet élő lelkiismeretévé vált. Fiát már meg akarta kímélni a tévutaktól és az olyan, az egyéniségre nézve végzetes intézményektől, mint az iskola, ezért csecsemőkorától kezdve kitette a zakopanei mű- és művészvilág hatásának, ügyelve a festők, zeneszerzők, színészek, gurál mesemondók és hegyi rablók helyes arányára. A Sienkiewicz gyerekekkel malmozó, s emellett rengeteget rajzoló és nyilván filozofáló Witkacy nyolcéves korában írt tucatnyi drámájából sajnos csak hat maradt fenn - a vállalkozás komolyságát azért ennyi is érzékelteti.

Nemcsak apja esztétikai utópiájából menekült pánikszerűen. A lengyel próza két, mindmáig legelevenebb hagyománya Witkacy és "idősebb pályatársa" nevéhez köthető: Zeromski könnyedén megy át a (végső soron hasznos célokat szolgáló) lírából a pátoszba, nagy figyelemmel kíséri a társadalmi tudat változásait, nála az irodalom közvetítő és figyelmeztető szerepet tölt be a társadalom életében. Witkiewicz viszont gúnyt űz a regény illúzió-gépezetéből, és az a legfőbb problémája, hogyan csúszhatna ki az egyén a közösségi szabályok hatálya alól. A hagyományos morál és patriotizmus előbb a bohém szalonok világával, majd a Malinowski társaságában tett ausztráliai expedíció során megismert egzotikus kultúrákkal, végül a Szentpéterváron inkább átélt, mint megfigyelt orosz forradalom példátlan brutalitásával ütközött, s mindez arra a felismerésre vezetett, hogy az emberi együttélés szabályai viszonylagosak és determináltak is egyben.

Az ősz búcsúját már negyven fölött, ismert drámaíróként, festőként, művészetteoretikusként, filozófusként és

hírhedt különcként írta

A regény méretes zsák a szelektív hulladékgyűjtés előtti korszakból: lehet benne hamisítatlan filozófiai értekezés, hiperintelligens kávéházi csevegés, százféle, Körner Gábornak, a fordítónak köszönhetően zavartalanul élvezhető stílusparódia (különös tekintettel a századforduló népi-gurál és démonikus-erotikus cikornyáira), az avantgárd mozgalmi optimizmusát lesajnáló katasztrofizmusra jellemző történetfilozófiai fejtegetés. A regényt áthatja a sötét és tragikus szexualitás, amelyben felismerhető Schopenhauer nemi metafizikája és a századvég démonikus, mizogin erotikája. A felettébb különös szexuális élmények jótékony hatással vannak a művészi tevékenységre, a végletekig (perverzióig, tébolyig, bűnig) fokozva metafizikai megvilágosodáshoz vezetnek, ellentétben - bizony, nem árt erre felhívni a tanulóifjúság figyelmét - a kokainnal, ami nem jó semmire, nem szakítja ki a metafizikai élmények híján vegetáló, már nem emberi lényt a baromlétből, ne is próbálja ki senki a művészeken kívül, de még nekik is ajánlatos néhány szerény eredménnyel járó kísérlet után felhagyniuk az élvezetével.

Witkiewicz kiváló krakkói monográfusa, Jan Blonski nem restellte kiszámítani,

mikor játszódhat

a regény. Ehhez egyetlen támpontot talált: a műben szerepel Karol Szymanowski, a szerző barátja, aki e regény szerint legalább ötvennyolc szimfóniát írt, nagyon sokáig élt, és végre akadt egy kiváló tanítványa is, aki a cselekmény idején negyvenöt éves. Fél évszázaddal a megírás után, valamikor a hetvenes évek közepénél járunk. A díszletek mégis a húszas évek szép német szóval Saisonstaatnak nevezett Lengyelországánál is régebbi állapotra utalnak. Hatalmas szolganép asszisztál az arisztokratikus perverziókhoz, az autó ritka jelenség, még az eleganciához elengedhetetlen fogatokat sem szorította ki. A katasztrofális változások nem érintik a felszín külsőségeit (a szorult helyzetbe került hősök nem rántanak lézerkardot), csak a kultúrát fenntartó legalapvetőbb axiómák omlanak össze.

Az utolsó fejezet legelején a vesztébe rohanó, Ceylonból tátrai szűkebb hazájába visszatérő főhős rövid ideig Berlinben időzik. Ott már láthatóan elérkezett a nivellista, más szóval kommunista vagy bolsevista forradalom következtében beállt végállapot, ami felé öles léptekkel halad Lengyelország - ezúttal szokatlanul gyorsan behozva történelmi lemaradását: "A kihalt múzeumban bolyongva szomorúan nézte a régi mesterek alkotásait - sírbolt volt az egykor - nem is olyan régen, amikor még létezett eleven festészet - élettel teli épület. Most megszakadt a múlt és a valóság közti kapcsolat - a képek úgy hervadoztak, mint a virágok; noha mint fizikai tárgyak azok maradtak, amik voltak - már nem kellettek senkinek."

Ezt a regényt Lengyelországban - más érintett országban nem tehették - majd´ fél évszázadon át úgy olvasták, ahogy a kommunista országokban szokták olvasni a tiltott negatív utópiákat: ez van, nem megmondta? Ma már nem számíthatunk ilyen közvetlen ráismerésre, mégis nehéz szabadulni attól a balsejtelemtől, hogy a legvészterhesebb előrejelzések mind megvalósultak.

Pálfalvi Lajos

Jelenkor Kiadó, 2002, 441 oldal, 1900 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Varga Judit választása

Nem világos, milyen színjáték bontakozik ki szemünk előtt, az pedig végképp homályos egyelőre, végül hogyan döntenek: megteszik-e a „visszautasíthatatlan” ajánlatot, az érintett a tisztesség maradéka megőrzését választja vagy elfogadja az eddiginél is gátlástalanabb kézitusa katonájának szerepét a hatalomért.

Közel kétmilliárd forint vízdíjat követel az állam Miskolctól, a város bérlakásait adta fedezetként

A magyar állam 2023 végén úgy kapta meg ingyen a rezsicsökkentés miatt milliárdos hiányt halmozó MiVíz Kft.-t 24 milliárd forintos vagyonával, hogy konszolidációt ígértek Miskolcnak. Erre nem került sor, idén nyáron viszont benyújtotta 1,8 milliárdos ki nem fizetett vízdíj számláját a városnak. A törlesztés fedezeteként egy 2,2 milliárd forintra értékelt önkormányzati bérlakásos társasházát adta zálogba a fideszes városvezetés.

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).