Könyv: Zakopanei rémbohózat (Stanislaw Ignacy Witkiewicz: Az ősz búcsúja)

szerző
Pálfalvi Lajos
publikálva
2002/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Újabb lengyel irodalmi legenda öltött testet magyar nyelven, s az aktus olyan sikeres volt, hogy számos erényeinek szinte mindegyikét sikerült megőriznie legújabb alakjában is. Forduljunk hát bizalommal hozzá, már csak azért is, mert Gombrowicz és Schulz mellett Witkiewicz (1885-1939) a modern lengyel irodalom harmadik kiemelkedő képviselője, s az utóbbi időkben éppen róla hallhattunk kevesebbet.

Újabb lengyel irodalmi legenda öltött testet magyar nyelven, s az aktus olyan sikeres volt, hogy számos erényeinek szinte mindegyikét sikerült megőriznie legújabb alakjában is. Forduljunk hát bizalommal hozzá, már csak azért is, mert Gombrowicz és Schulz mellett Witkiewicz (1885-1939) a modern lengyel irodalom harmadik kiemelkedő képviselője, s az utóbbi időkben éppen róla hallhattunk kevesebbet.Könnyű észrevennünk, hogy a mű nem különösebben hasonlít arra, amit a húszas években és még jó ideig regénynek tekintettek ezen a tájon. Ez heves hatásiszonyra vall, a szálak a gyerekkorba vezetnek. A nagy formátumú apa nevétől csak a második keresztnév és az Ignacyra rímelő Witkacy művésznév különbözteti meg a szerzőt. A kiváló kritikus, festő és író,

a zakopanei stílus atyja

annak idején ingerülten utasította el a pozitivizmus rossz kompromisszumait és esztétikai igénytelenségét, majd az öntörvényű szellemi evolúció útján járva a nemzet élő lelkiismeretévé vált. Fiát már meg akarta kímélni a tévutaktól és az olyan, az egyéniségre nézve végzetes intézményektől, mint az iskola, ezért csecsemőkorától kezdve kitette a zakopanei mű- és művészvilág hatásának, ügyelve a festők, zeneszerzők, színészek, gurál mesemondók és hegyi rablók helyes arányára. A Sienkiewicz gyerekekkel malmozó, s emellett rengeteget rajzoló és nyilván filozofáló Witkacy nyolcéves korában írt tucatnyi drámájából sajnos csak hat maradt fenn - a vállalkozás komolyságát azért ennyi is érzékelteti.

Nemcsak apja esztétikai utópiájából menekült pánikszerűen. A lengyel próza két, mindmáig legelevenebb hagyománya Witkacy és "idősebb pályatársa" nevéhez köthető: Zeromski könnyedén megy át a (végső soron hasznos célokat szolgáló) lírából a pátoszba, nagy figyelemmel kíséri a társadalmi tudat változásait, nála az irodalom közvetítő és figyelmeztető szerepet tölt be a társadalom életében. Witkiewicz viszont gúnyt űz a regény illúzió-gépezetéből, és az a legfőbb problémája, hogyan csúszhatna ki az egyén a közösségi szabályok hatálya alól. A hagyományos morál és patriotizmus előbb a bohém szalonok világával, majd a Malinowski társaságában tett ausztráliai expedíció során megismert egzotikus kultúrákkal, végül a Szentpéterváron inkább átélt, mint megfigyelt orosz forradalom példátlan brutalitásával ütközött, s mindez arra a felismerésre vezetett, hogy az emberi együttélés szabályai viszonylagosak és determináltak is egyben.

Az ősz búcsúját már negyven fölött, ismert drámaíróként, festőként, művészetteoretikusként, filozófusként és

hírhedt különcként írta

A regény méretes zsák a szelektív hulladékgyűjtés előtti korszakból: lehet benne hamisítatlan filozófiai értekezés, hiperintelligens kávéházi csevegés, százféle, Körner Gábornak, a fordítónak köszönhetően zavartalanul élvezhető stílusparódia (különös tekintettel a századforduló népi-gurál és démonikus-erotikus cikornyáira), az avantgárd mozgalmi optimizmusát lesajnáló katasztrofizmusra jellemző történetfilozófiai fejtegetés. A regényt áthatja a sötét és tragikus szexualitás, amelyben felismerhető Schopenhauer nemi metafizikája és a századvég démonikus, mizogin erotikája. A felettébb különös szexuális élmények jótékony hatással vannak a művészi tevékenységre, a végletekig (perverzióig, tébolyig, bűnig) fokozva metafizikai megvilágosodáshoz vezetnek, ellentétben - bizony, nem árt erre felhívni a tanulóifjúság figyelmét - a kokainnal, ami nem jó semmire, nem szakítja ki a metafizikai élmények híján vegetáló, már nem emberi lényt a baromlétből, ne is próbálja ki senki a művészeken kívül, de még nekik is ajánlatos néhány szerény eredménnyel járó kísérlet után felhagyniuk az élvezetével.

Witkiewicz kiváló krakkói monográfusa, Jan Blonski nem restellte kiszámítani,

mikor játszódhat

a regény. Ehhez egyetlen támpontot talált: a műben szerepel Karol Szymanowski, a szerző barátja, aki e regény szerint legalább ötvennyolc szimfóniát írt, nagyon sokáig élt, és végre akadt egy kiváló tanítványa is, aki a cselekmény idején negyvenöt éves. Fél évszázaddal a megírás után, valamikor a hetvenes évek közepénél járunk. A díszletek mégis a húszas évek szép német szóval Saisonstaatnak nevezett Lengyelországánál is régebbi állapotra utalnak. Hatalmas szolganép asszisztál az arisztokratikus perverziókhoz, az autó ritka jelenség, még az eleganciához elengedhetetlen fogatokat sem szorította ki. A katasztrofális változások nem érintik a felszín külsőségeit (a szorult helyzetbe került hősök nem rántanak lézerkardot), csak a kultúrát fenntartó legalapvetőbb axiómák omlanak össze.

Az utolsó fejezet legelején a vesztébe rohanó, Ceylonból tátrai szűkebb hazájába visszatérő főhős rövid ideig Berlinben időzik. Ott már láthatóan elérkezett a nivellista, más szóval kommunista vagy bolsevista forradalom következtében beállt végállapot, ami felé öles léptekkel halad Lengyelország - ezúttal szokatlanul gyorsan behozva történelmi lemaradását: "A kihalt múzeumban bolyongva szomorúan nézte a régi mesterek alkotásait - sírbolt volt az egykor - nem is olyan régen, amikor még létezett eleven festészet - élettel teli épület. Most megszakadt a múlt és a valóság közti kapcsolat - a képek úgy hervadoztak, mint a virágok; noha mint fizikai tárgyak azok maradtak, amik voltak - már nem kellettek senkinek."

Ezt a regényt Lengyelországban - más érintett országban nem tehették - majd´ fél évszázadon át úgy olvasták, ahogy a kommunista országokban szokták olvasni a tiltott negatív utópiákat: ez van, nem megmondta? Ma már nem számíthatunk ilyen közvetlen ráismerésre, mégis nehéz szabadulni attól a balsejtelemtől, hogy a legvészterhesebb előrejelzések mind megvalósultak.

Pálfalvi Lajos

Jelenkor Kiadó, 2002, 441 oldal, 1900 Ft

szerző
Pálfalvi Lajos
publikálva
2002/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...