Lemez

Kronos Quartet, Kimmo Pohjonen, Samuli Kosminen: Uniko

  • m.l.t.
  • 2011. december 26.

Zene

Az év egyik legjelentősebb albuma ez, legfeljebb az a kérdés, hogy melyik kategóriában. Erre azonban nem lehet - vagy ha úgy tetszik: nem érdemes - válaszolni. Adott egyfelől a San Franciscó-i Kronos Quartet, amely már önmagában macerás eset. Mert az egy dolog, hogy a világ egyes számú kortárs vonósnégyeseként Steve Reich, Philip Glass, Terry Riley, Henryk Górecki, Osvaldo Golijov, Alfred Schnittke (és így tovább) műveit játssza, na de közben Jimi Hendrixet, Seress Rezsőt, Astor Piazzollát, Rahul Dev Burmant, vagyis rockot, világzenét, sanzont (stb.) is nyomat.

Másfelől meg itt van a finn harmonikás Kimmo Pohjonen és ütős-programozó társa, Samuli Kosminen. Ők játszanak duóban (Kluster néven), játszanak a King Crimson-os Trey Gunn-nal és Pat Mastelottóval kvartettben (KTU néven), és külön-külön is még jó tucatnyi zenés, filmes, színházas projektben. Tíz éve tűntek fel a finn világzene színterén, de pillanatokon belül a legnagyobb rockfesztiválokra hívták őket, és nem viccből. Pohjonen másképp bánik felturbózott harmonikájával, Kosminen meg mintha másra használná a kütyüket, mint szokás.

Na, most képzeljék el együtt ezt a bagázst.

Az Unikónak 2004-ben volt a bemutatója Helsinkiben, aztán vitték Moszkvába, New Yorkba, és most végre lemezen is megjelent. És azt kell mondanom, messze ez a csúcs mindabból, amit eddig Kimmo a kollégájával művelt. Úgy sikerült új hangot teremteniük egy vonósnégyes, egy harmonikás és egy elektroguru számára, hogy az a legkevésbé sem tűnik mesterkéltnek. Éppen ellenkezőleg: azonnal magába szippantja a hallgatót. Hét - egymásba folyó - tételben, hetedhét határon túl, látomásosan és filmszerűen hömpölyög ez a muzsika. Az egyik pillanatban Északon, a másikban Keleten vagy Nyugaton járunk, de mindez szinte lényegtelen. Lényeg a lényeg: nem véletlenül érezni közben, hogy megemelkedtünk, és összeszorul a szívünk.

Ondine/Hoedown, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.