Lemez

Kronos Quartet, Kimmo Pohjonen, Samuli Kosminen: Uniko

  • m.l.t.
  • 2011. december 26.

Zene

Az év egyik legjelentősebb albuma ez, legfeljebb az a kérdés, hogy melyik kategóriában. Erre azonban nem lehet - vagy ha úgy tetszik: nem érdemes - válaszolni. Adott egyfelől a San Franciscó-i Kronos Quartet, amely már önmagában macerás eset. Mert az egy dolog, hogy a világ egyes számú kortárs vonósnégyeseként Steve Reich, Philip Glass, Terry Riley, Henryk Górecki, Osvaldo Golijov, Alfred Schnittke (és így tovább) műveit játssza, na de közben Jimi Hendrixet, Seress Rezsőt, Astor Piazzollát, Rahul Dev Burmant, vagyis rockot, világzenét, sanzont (stb.) is nyomat.

Másfelől meg itt van a finn harmonikás Kimmo Pohjonen és ütős-programozó társa, Samuli Kosminen. Ők játszanak duóban (Kluster néven), játszanak a King Crimson-os Trey Gunn-nal és Pat Mastelottóval kvartettben (KTU néven), és külön-külön is még jó tucatnyi zenés, filmes, színházas projektben. Tíz éve tűntek fel a finn világzene színterén, de pillanatokon belül a legnagyobb rockfesztiválokra hívták őket, és nem viccből. Pohjonen másképp bánik felturbózott harmonikájával, Kosminen meg mintha másra használná a kütyüket, mint szokás.

Na, most képzeljék el együtt ezt a bagázst.

Az Unikónak 2004-ben volt a bemutatója Helsinkiben, aztán vitték Moszkvába, New Yorkba, és most végre lemezen is megjelent. És azt kell mondanom, messze ez a csúcs mindabból, amit eddig Kimmo a kollégájával művelt. Úgy sikerült új hangot teremteniük egy vonósnégyes, egy harmonikás és egy elektroguru számára, hogy az a legkevésbé sem tűnik mesterkéltnek. Éppen ellenkezőleg: azonnal magába szippantja a hallgatót. Hét - egymásba folyó - tételben, hetedhét határon túl, látomásosan és filmszerűen hömpölyög ez a muzsika. Az egyik pillanatban Északon, a másikban Keleten vagy Nyugaton járunk, de mindez szinte lényegtelen. Lényeg a lényeg: nem véletlenül érezni közben, hogy megemelkedtünk, és összeszorul a szívünk.

Ondine/Hoedown, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.