Pajor Tamásról – több évtizedes pályájának ismeretében – bízvást állíthatjuk, hogy kivételes szövegírói talentummal megáldott szerző. Ebből a szempontból most már nyugodtan zárójelbe is tehetjük a már jó három évtizede maga mögött hagyott profán, bár alkotói szempontból nem kevéssé termékeny előéletét, hogy csupán az Amen élén vagy éppen szólóban nyújtott (köztük ún. szózenei) produkcióit vegyük szemügyre. Annál is inkább, mivel a keveset sem lazsáló énekes/MC és zenésztársai egy újabb Amen-albummal álltak elő, s az új anyag alapján képet kapunk arról is, hogy mennyit tud még Pajor a szövegírói szakmáról: nos, még mindig nagyon sokat. Alighanem kevesen tudnak ilyen könnyedséggel sorokat hajlítani, gondolataikat szellemes rímekbe és asszociációkba rendezni, azokat meg épkézláb strófákba gyömöszölni. Ráadásul a konceptualitás is garantált, a dalok kemény kultúra-, társadalom-, sőt technológiakritikai éllel íródtak, s a sokszor keserűen ironikus sorokba szedett piktúrát rendre oldja a nem is rejtegetett eszkatologikus távlat – hiába, ez a lemez keresztény zenészek műve –, de nem csak a hívő publikumnak szól.
| ||
S az Amen sem csupán a takarékos vokalistaként jellemezhető Pajor one man show-ja. Az anyagot képzett, ügyes zenészek rakták össze: a gitárokat megszólaltató, a dalok zömét felváltva szerző és énekesként is feltűnő Szentkirályi György és Fejes Zoltán nevét mindenképpen említeni kell, ahogy a dobos Szende Gáborét is. A Fénykor rockos ízekkel megtűzdelt soul/funk albumként indul (Vissza a gyökerekhez, vagy pláne a szinte a Talking Headset idéző A zenergia), s bár később érkeznek a kötelező lassú, meditatív dalok, no meg a hetvenes évektől a kilencvenesekig ívet húzó felnőttrock-témák is, a program talán akkor a legerősebb, mikor zsíros grúvokon lüktet (mint a pályatársaknak is írt Rockant trollban).
Pajor tűzijátékszerűen durrogó szövegpatronjai pedig nem csak a fülénél fogják meg a befogadót: az „Itt szép lassan őrölnek – ez a malmok bolygója” fordulatra (Őrálló) mindenki felkapja a fejét, az „ütött az óra, a kakukk előtt állsz” sort hallva nem lehet nem derülni, A történelem hibátlan 4/4-es ritmikájú, Dire Straits-es gitártémával induló meditációjában pedig „az emberek láthatatlan kézre húzott szelfibábok” (mindez persze az „eltűnnek a walesi bárdok”-kal rímpárban). Pajor egyben a kínrímek és szóviccek mestere is, de ennyi belefér, s amúgy a rockzenének kötelező kelléke a szövegekben is megfogható bombasztikusság. „Ismersz, én mindig fiatal voltam, téged se hagylak megöregedni, jól van?” – szólítja meg hallgatóját, aki kínjában bólogat, és igyekszik jó képet vágni a dologhoz, amiben kétségtelenül segíti ez az album is.
Szerzői kiadás, 2015; lemezbemutató koncert január 30-án a HIT PARK-ban.
