László-Várszegi Asztrik: Beszélgetőkönyvecske)

szerző
- turcsányi -
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jaj, azt nagyon bírom, amikor az összetett szó második tagjával kell barátkoznom, nem nagyon szokott sikerülni. Az például megvan, hogy felhasználóbarát? Milyen? Vagy maradva úgyszólván magunk közt: az olvasóbarát? Persze akadnak üdítő kivételek is, a felebarát, hogy a fülebarátról meg a lekváros dereglyéről már ne is szóljunk. Mindazonáltal e látszólag marginális problémakör felvetése mégis elkerülhetetlen. Nem is annyira azért, mert az alant vizsgált holmik úgyis beleverik az orrunkat, hanem azért is, hogy még időben tudatosítsuk: a továbbiakban aligha lesz kigázolás a személyesből. De könyörgöm, ne szálljanak ki! Sőt ellenkezőleg. Beszállás! Vonattal megyünk. Én persze HÉV-vel szerettem volna, szabadba vágyik a magamfajta, de az nem jön könnyen, nyolc percig várni kell, míg befut. Állok az állomáson, ott mit is tehetnék, de nem ellen, hanem az újágospavilon előtt. Na de ki is bírna ellenállni egy Szergejnek, legfeljebb Superman, de azok az idők már elmúltak, amikor képregényhősök csinálták a politikát. Tavaly tavasszal hál´ istennek a szakemberek is átadták, az olyantájt adekvát autósztrádaszakaszok után a stafétabotot, így az sem aggaszt különösebben, hogy a

Lapjárás

Jaj, azt nagyon bírom, amikor az összetett szó második tagjával kell barátkoznom, nem nagyon szokott sikerülni. Az például megvan, hogy felhasználóbarát? Milyen? Vagy maradva úgyszólván magunk közt: az olvasóbarát? Persze akadnak üdítő kivételek is, a felebarát, hogy a fülebarátról meg a lekváros dereglyéről már ne is szóljunk. Mindazonáltal e látszólag marginális problémakör felvetése mégis elkerülhetetlen. Nem is annyira azért, mert az alant vizsgált holmik úgyis beleverik az orrunkat, hanem azért is, hogy még időben tudatosítsuk: a továbbiakban aligha lesz kigázolás a személyesből. De könyörgöm, ne szálljanak ki! Sőt ellenkezőleg. Beszállás! Vonattal megyünk. Én persze HÉV-vel szerettem volna, szabadba vágyik a magamfajta, de az nem jön könnyen, nyolc percig várni kell, míg befut. Állok az állomáson, ott mit is tehetnék, de nem ellen, hanem az újágospavilon előtt. Na de ki is bírna ellenállni egy Szergejnek, legfeljebb Superman, de azok az idők már elmúltak, amikor képregényhősök csinálták a politikát. Tavaly tavasszal hál´ istennek a szakemberek is átadták, az olyantájt adekvát autósztrádaszakaszok után a stafétabotot, így az sem aggaszt különösebben, hogy a

Vasútbarát

Magazin címoldalán hókotrással fáradó M62-es mozdonyt becézik-e Szergejnek vagy valami mást, úgy emlékszem, azt. Az ellenállás szikrája csak az ár hallatán pattan föl, de lángra nem kap, csak megfenyegetem a pavilonistát, hogy ha a viszonylat érkezéséig nem bírja kitölteni a számlát, elúszik a bolt.

Nos, a megtévesztő küllem ellenére nyugodtan kijelenthetjük: a Vasútbarát a modellértékesítő lobbi folyóirata. De, mint a borítón is, úgy bévül csakugyan ezt nagy erőkkel igyekszik leplezni, és nem is csinálja (teszi?) rosszul. A heves marketingmunka ugyanis jól be van csomagolva. A vasút szerelmesei ugyanis rengeteg egyéb dologról is olvashatnak a kisebb-nagyobb aránytalanságokkal tördelt negyven oldalon. A betűnagysággal, a kép-szöveg aránnyal semmi gond, a színes és fekete-fehér képek számának viszonya kifejezetten harmonikusnak mondható, az oldalak pofássága leginkább az élőfej és a címek vidékén billeg, bár a fenn szereplő két ütköző kifejezetten szellemesnek tetszik, viszont nem lévén rovatcímek, a nem kellő hangsúllyal odatett cikkcímek nem tudják kellően tagolni a lapot, így az egész cucc kicsit összefolyik. Az inkább csak egyéni szépészeti problémám, hogy én a fotós nevit nem a képbe írnám bele.

A tartalomra még ennyi panaszom se lehet. A szakminiszter három kolumnányi kampányszövege után igazán érdekes dolgokról olvashatni. Milyen lesz (vagy milyen máris) az új évezred V43-as mozdonya, határidőre fejeződött be a Déli felújítása, mi húzta nagyapáink vonatát Pécs és Mohács közt, súlyosabb kitekintés a nagyvilág felé a nürnbergi közlekedési múzeumtól a Fekete-erdőig, interjú, vasúti tárgyú bélyegek, sok minden: ez tényleg a rábeszélő szakasz. Megéri akkor is kézbe venni, ha nem tagadható, hogy olvasás közben elsősorban stilisztikai és nyelvi okokból kinyílik zsebünkben a nyomtávmérő. Csak egy példa: "Aszfalt burkolatra terített, majd tízezer köbméter zúzottkő ágyazat és a vágányhálózat felújításának jóvoltából megszüntek a lassújelek." Nos, ez nincsen egészen magyarul, de szakmailag is gázos. Persze nehezen kikerülhetők az ilyen kisiklások, ha egy lapot látszólag háromnegyedében egy ember készít. Ez esetben pedig erre alapos gyanúnk támadt.

Summa summarum, mégis a kép inkább pozitív. Beszéltünk a vasút szerelmeseiről. A Vasútbarát leginkább a vasút plátói szerelmeseinek ajánlható jó szívvel, azoknak, akik nem annyira utazni szeretnek rajta (ehhez kapcsolódó információknak nyoma sincs), sokkal inkább csak bámulni. ´k pedig a modellezők, így a kör szépen bezárult.

Az utazók húzódjanak csak a restik melegébe, és olvasgatás helyett a forralt bor ugyancsak nem lebecsülhető élvezetével múlassák idejük, amíg rájuk nem kerül a sor, egy szekszárdi személy befutásának áldásaként.

Ám aki a hazai utasellátó hálózat bornak nevezett vackaival nem éri be, mégis jobban teszi, ha olvas. Neki ajánlható a

Borbarát

magazin, abban is akad egy (sőt több) szekszárdi személy. Persze a frappánsnak szánt átkötés egyértelmű kisiklás (hogy a stílben legalább benne maradjunk), hiszen ez a lap kifejezetten az otthon melegét igényli, fotelt, kandallót, de mindenekelőtt dugóhúzót, a hozzá való egyebekkel (a szerző itt egy megfelelő hőmérsékletűre hűtött, ´96-os évjáratú tokaji furmintra gondol gróf Degenfeld pincészetéből - a szerk.). Vizsgált negyedévenkénti kiadványunk ugyanis éppenséggel azt a nagyon is nemes célt szolgálja, hogy míg forgatjuk, nettó az élet királyának higgyük magunkat, ahhoz pediglen inni kő, nem is akármit. Itt rögtön tátong egy nagyobbacska csapda is. Hiszen, hogy akár az olvasgatáshoz is megfelelő bort kiválasszuk, pontosan azokra az információkra van szükségünk, amelyeket e kiadvány kínál. Ezek ismerete nélkül nehéz nekivágni, ám zöldfülűnek lenni sohase volt babapiskóta. Megengedően induljunk ki abból, hogy ilyen lapot úgyis csak az vesz a kezébe, aki legalább egyszer az életében ivott már jófajta bort.

A kiállítás káprázatos, hibátlan, mondhatni korszerű tördelés, szellős lapok, csábító fotók, na hiszen, a bor és vidéke mindig is a leghálásabb fotótémák közé tartozott, a papír, amire nyomták, minimum méregdrága, amihez képest a termékár kifejezetten alacsony, pont annyi, amennyibe egy éppen már iható bor egy palackja kerül, gondolom, nem is véletlenül.

A belbecs sem lebecsülendő. Megtalálható nyilván majdnem minden, mi egy ilyen helyt elvárható, mind információ, mind líra tekintetében. Az információk persze úgy vannak csepegtetve, hogy az ember rászokjék a lapra, nincs is ezen mit számon kérni. Három bortfajtát tesztelnek, két éttermet. Barangolnak itthon és külhon, beszélnek távolról ide kívánó dolgokról (ezúttal a mézről), s év vége lévén, tengernyi listával, rangsorral öntenek nyakon. A konkrétumokba azért nem megyek bele, mert szándékom tagadhatatlanul palifogó.

Csak annyit még, hogy ez a lap bizony rendesen van szerkesztve, sőt olvasószerkesztve is, ilyetén módon a bor tárgykörében elkerülhetetlen lírázásban is példásan mértéktartó. (Az utolsó harmadban helyet kapó angol fordítása a szövegegésznek sem ad okot a kötözködésre.)

Ennyi dicséret után csak annyi marad, hogy végiggondoljuk, mire is jutunk az egésszel. Nyilvánvaló: a kor szavait olvassuk. A hazai boripar soha nem látott offenzívában van. A Borbarát láttán azt hihetjük, itt van már a Kánaán. Pedig erről szó sincs. A magyar borászatnak évekbe, sőt évtizedekbe fog telleni, hogy nemcsak a külvilág számára, de mifelénk is bebizonyítsa, hogy azon alig múlt idők összes sötét disznósága, amit e hazában borászat címén elkövettek, s amelynek egyszerű életkori okok miatt akár akarva, akár akaratlan a mai hősök legtöbbje is aktív tettestársa volt, végre kimosódjék agyunkból éppúgy, mint poharainkból.

- turcsányi -

Vasútbarát Magazin, 1 évfolyam 3. szám, 40 oldal, 765 Ft; kiadó: Major Modell Bt.

Borbarát, IV. évfolyam 4. szám, 106 oldal, 660 Ft; kiadó: Spread Bt.

szerző
- turcsányi -
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...