A múm (csak így, csupa kisbetűvel) még az amúgy is sokszínű, tehetségek tekintetében módfelett gazdag izlandi zenei életben is kuriózumnak számít - produkciójuk egyszerre mellbevágóan meglepő és egyben bájos is, már amennyire ezt a sűrűn alkalmazott elidegenítő effektusok lehetővé teszik. A zenekart ma is működtető "alapító atyák" (Gunnar Örn Tynes és Örvar Póreyjarson Smárason) már ifjú korukban belemerültek a zenebarkácsolás rejtelmeibe (Gunni például Amigán gyártott jó kis hardcore technószámokat) mígnem egyszer Örvar az iskolában rátalált egy padlón heverő cédére: ez volt az Aphex Twin Selected Ambient Works című legendás albuma, ami örökre megváltoztatta a zenéhez való hozzáállásukat. Ezután sürgősen összeálltak egy lány ikerpárral (Gyda és Kristín Anna Valtysdóttir addig Pixies-számokat játszott egy iskolai zenekarban), majd számítógép és egy rakás furcsa, öreg hangszer segítségével nekiálltak kísérletezni. Első lemezük, a Yesterday Was Dramatic - Today Is OK 2000-ben jelent meg Izlandon, s hamarosan világszerte felfigyelt rájuk a vájtfülű publikum - folktronika meg posztrock, ilyeneket mondtak rájuk, ami azért csak részben káromkodás. Az elektronikus puttyogás és különös hangminták ötvözésével létrejött zenei univerzum sokakat lenyűgözött (például a néhai John Peelt), ami többek között számos remixfelkérésben nyilvánult meg: mostanság például előszeretettel szedik szét a Goldfrapp-slágereket. Az ikrek menet közben faképnél hagyták az alapító tagokat, és sokan éppen ennek tulajdonítják, hogy a Go Go SmearÉ más lett, mint a korábbiak: először is jóval több az élő hangszer (nem is csoda: vagy féltucatnyi zenész szállt be az albumkészítésbe), másodszor pedig a dalokat jórészt (bár nem kizárólag) férfiak adják elő. Amúgy pedig jól dekódolható az alkotói technika: az alapvetően akusztikus, gyakran csaknem klasszikus dalformában íródott szerzeményeket jó alaposan átitatják némi torzított (jóféle recsegős) elektronikával. Mindennek tökéletes példája az album maxin is kiadott "slágerszáma", a már a címében is felháborító They Made Frogs Smoke `Til They Exploded (amúgy az alapos kutatók közben kiderítették: a békát fizikailag lehetetlen halálra cigiztetni): harmonika, elektronikusan feldarabolt gyermekkórus, recsegős technoid alapok, álnaiv vokál - a végeredmény varázslatos és megkapó. Meglehet, az album második része már nem annyira erős, mint az első öt-hat szám, de azért akad még izgalom, habár az utolsó pár dal nem több kreatív ujjgyakorlatnál.
Fat Cat/PIAS/Neon Music, 2007
