lemez - ALFRED BRENDEL: THE FAREWELL CONCERTS

  • - csont -
  • 2009. december 17.

Zene

Az 1931-ben, a mai Csehország területén található Wiesenbergben született zongoraművész 2008-as visszavonulásáig egyike volt az 1956 utáni korszak meghatározó előadóinak. Nemcsak zongorista volt, hanem - a német mellett angolul is! - remek költő (és ezt a szereplési vágyát még nem adta fel, nemrég saját verseinek tolmácsolójaként lépett fel a bécsi Konzerthausban, a zongorista Pierre Laurent-Aimard kíséretével), nagyszerű esszéista, egészében ama bizonyos klasszikus korszakba tartozó, okos, felvilágosult, kellemesen ironikus kultúrlény.
Az 1931-ben, a mai Csehország területén található Wiesenbergben született zongoramûvész 2008-as visszavonulásáig egyike volt az 1956 utáni korszak meghatározó elõadóinak. Nemcsak zongorista volt, hanem - a német mellett angolul is! - remek költõ (és ezt a szereplési vágyát még nem adta fel, nemrég saját verseinek tolmácsolójaként lépett fel a bécsi Konzerthausban, a zongorista Pierre Laurent-Aimard kíséretével), nagyszerû esszéista, egészében ama bizonyos klasszikus korszakba tartozó, okos, felvilágosult, kellemesen ironikus kultúrlény. Anakronisztikus lény tehát, és egyre veszélyeztetettebb fajta abban a cirkuszra emlékeztetõ interpretációs közegben, amelyet persze jórészt az ázsiai sportolók uralnak, akik mindenkinél kevesebb melléütéssel és gyorsabban nyomatják le oktávállásban a kromatikus skálát - minek is? Brendeltõl ez távol állt. Technikája például soha nem volt olimpiai értelemben makulátlan, na de - minek is? Nem a mûvészi igazság a legnagyobb erény? (Noha aligha lehet megnevezni, hogy micsoda is az.) Nyilatkozatai szerint tolmácsnak, múzeumi alkalmazottnak tekintette magát, aki megkísérelte a maga legmélyebben megélt igaza szerint közvetíteni azt az igazságot, amelyet meglátása szerint a zeneszerzõ egykor megcélzott. Ennek megfelelõen válogatós volt; noha egy idõben modernebb zenét is játszott, pályája utolsó szakaszában csak a hite szerint legnagyobbakat tartotta mûsorán, Mozartot, Beethovent, Schubertet, Haydnt és még néhány kiválasztottat. (Brendeltõl elképzelhetetlen, hogy teszem azt, Rahmanyinovot játsszék, vagy azokat a látványos, de néha bizony hazug mûveket, amelyeket Glenn Gould megvetõen "zongoramuzsikának" nevezett.) Végrendelkezett mintegy. És most itt a hangzó testamentum, amely 2008-ból, a búcsú évének két decemberi fellépésébõl válogat.

Mindjárt az elsõ felvétel, Mozart ifjúkorának felfoghatatlan csodája, az Esz-dúr zongoraverseny (K. 271) Brendel mûvészetének leglényegét rögzíti: tökéletes természetesség, semmi erõszakoltság, a személyesség csak takaréklángon, derû, amely olykor erõs melankóliával (lásd a 2. tétel túlcsorduló szépségét), de soha nem önmarcangoló kétségbeeséssel párosul, arányérzék - és mindebben tökéletes partnereket kap a Sir Charles Mackerras vezényelte Bécsi Filharmonikusokban. A többi szám a hannoveri szólóestbõl való; a legnagyobb teljesítmény itt talán a Haydn f-moll variációk elõadása; visszatekintés ez a 18. századra: aranykor volt, de itt az ideje búcsúzni tõle. Brendelnél eleven lényként lélegzik a zene, és a nagy lélegzet kitartása ugyancsak egyik erénye, Schubert hatalmas terjedelmû B-dúr szonátájának (D. 960) elsõ tétele szinte egyetlen levegõvel hangzik el (noha a puristák bírálni fogják, amiért a kottával ellentétben nem ismétli meg a tétel expozícióját). Akik még emlékeznek budapesti búcsúfellépésére tavaly szeptemberben, azok az akkor adott ráadást fogják elõször meghallgatni, Beethoven A-dúr bagatelljét az opus 33-as sorozatból. És emlékeznek majd.

Universal/Decca, 2009, 2 CD

*****

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.