lemez - ALFRED BRENDEL: THE FAREWELL CONCERTS

  • - csont -
  • 2009. december 17.

Zene

Az 1931-ben, a mai Csehország területén található Wiesenbergben született zongoraművész 2008-as visszavonulásáig egyike volt az 1956 utáni korszak meghatározó előadóinak. Nemcsak zongorista volt, hanem - a német mellett angolul is! - remek költő (és ezt a szereplési vágyát még nem adta fel, nemrég saját verseinek tolmácsolójaként lépett fel a bécsi Konzerthausban, a zongorista Pierre Laurent-Aimard kíséretével), nagyszerű esszéista, egészében ama bizonyos klasszikus korszakba tartozó, okos, felvilágosult, kellemesen ironikus kultúrlény.
Az 1931-ben, a mai Csehország területén található Wiesenbergben született zongoramûvész 2008-as visszavonulásáig egyike volt az 1956 utáni korszak meghatározó elõadóinak. Nemcsak zongorista volt, hanem - a német mellett angolul is! - remek költõ (és ezt a szereplési vágyát még nem adta fel, nemrég saját verseinek tolmácsolójaként lépett fel a bécsi Konzerthausban, a zongorista Pierre Laurent-Aimard kíséretével), nagyszerû esszéista, egészében ama bizonyos klasszikus korszakba tartozó, okos, felvilágosult, kellemesen ironikus kultúrlény. Anakronisztikus lény tehát, és egyre veszélyeztetettebb fajta abban a cirkuszra emlékeztetõ interpretációs közegben, amelyet persze jórészt az ázsiai sportolók uralnak, akik mindenkinél kevesebb melléütéssel és gyorsabban nyomatják le oktávállásban a kromatikus skálát - minek is? Brendeltõl ez távol állt. Technikája például soha nem volt olimpiai értelemben makulátlan, na de - minek is? Nem a mûvészi igazság a legnagyobb erény? (Noha aligha lehet megnevezni, hogy micsoda is az.) Nyilatkozatai szerint tolmácsnak, múzeumi alkalmazottnak tekintette magát, aki megkísérelte a maga legmélyebben megélt igaza szerint közvetíteni azt az igazságot, amelyet meglátása szerint a zeneszerzõ egykor megcélzott. Ennek megfelelõen válogatós volt; noha egy idõben modernebb zenét is játszott, pályája utolsó szakaszában csak a hite szerint legnagyobbakat tartotta mûsorán, Mozartot, Beethovent, Schubertet, Haydnt és még néhány kiválasztottat. (Brendeltõl elképzelhetetlen, hogy teszem azt, Rahmanyinovot játsszék, vagy azokat a látványos, de néha bizony hazug mûveket, amelyeket Glenn Gould megvetõen "zongoramuzsikának" nevezett.) Végrendelkezett mintegy. És most itt a hangzó testamentum, amely 2008-ból, a búcsú évének két decemberi fellépésébõl válogat.

Mindjárt az elsõ felvétel, Mozart ifjúkorának felfoghatatlan csodája, az Esz-dúr zongoraverseny (K. 271) Brendel mûvészetének leglényegét rögzíti: tökéletes természetesség, semmi erõszakoltság, a személyesség csak takaréklángon, derû, amely olykor erõs melankóliával (lásd a 2. tétel túlcsorduló szépségét), de soha nem önmarcangoló kétségbeeséssel párosul, arányérzék - és mindebben tökéletes partnereket kap a Sir Charles Mackerras vezényelte Bécsi Filharmonikusokban. A többi szám a hannoveri szólóestbõl való; a legnagyobb teljesítmény itt talán a Haydn f-moll variációk elõadása; visszatekintés ez a 18. századra: aranykor volt, de itt az ideje búcsúzni tõle. Brendelnél eleven lényként lélegzik a zene, és a nagy lélegzet kitartása ugyancsak egyik erénye, Schubert hatalmas terjedelmû B-dúr szonátájának (D. 960) elsõ tétele szinte egyetlen levegõvel hangzik el (noha a puristák bírálni fogják, amiért a kottával ellentétben nem ismétli meg a tétel expozícióját). Akik még emlékeznek budapesti búcsúfellépésére tavaly szeptemberben, azok az akkor adott ráadást fogják elõször meghallgatni, Beethoven A-dúr bagatelljét az opus 33-as sorozatból. És emlékeznek majd.

Universal/Decca, 2009, 2 CD

*****

Figyelmébe ajánljuk

Halál kasmírpulóverben

Almodóvar öregszik. E tény új dolgokra sarkallja: megjött az étvágya, hogy az öregedésről és a halál egyre nyomasztóbb közelségéről meséljen, és el-elkalandozik spanyol anyanyelvétől.

Mi végre, mi végre?

A Láthatáron Csoport új produkciójának az alcíme – részvételi boldogulás 90 percben – csak első pillanatban tűnik furcsának, hisz’ mindenki próbál valahogyan boldogulni. Együtt, külön, akárhogy. De van-e értelme az egésznek?

Sorcsere Brüsszelben

Az Európai Parlament október 27-én jóváhagyta az Ursula von der Leyen vezette második Európai Bizottság névsorát, rajta a magyar Várhelyi Olivérrel. Az EU új végrehajtó szerve, „kormánya” december 1-jén kezdte meg munkáját, és a 2029-es európai választásokig lesz hivatalban. Ugyanekkor történt őrségváltás az állam- és kormányfők testületében, az Európai Tanácsban is, ahol a belga liberális Charles Michel helyére a portugál szocialista António Costa lépett elnökként. Ezzel teljessé vált a tisztújítás az uniós intézmények élén.

Digidemokrácia

  • Bretter Zoltán

Az elmúlt években sokszor tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy vajon hol marad a „román Orbán Viktor”? Az elnökválasztás november 24-én tartott első fordulójának másnapján Romániában mindenki azt kérdezte, hogy honnan bukkant föl Orbán Viktor románsággal súlyosbított változata?

A tétovák és a rutinos betartók

Két hónap után sem jutottak dűlőre egymással a frakciók a Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester-helyettesek ügyében, és nem tűnik úgy, hogy közelednének az álláspontok. A Tisza Párt mintha továbbra is keresné a helyét a fővárosi politikában.

Mennyek és poklok

Jövő márciusban lejár Matolcsy György mandátuma az MNB élén, utóda Varga Mihály pénzügyminiszter lesz. Mit köszönhetünk Matolcsy jegybankelnöknek a Pallas Athéné Alapítványokon, a „kőgazdag” fián és a még mindig magas alapkamaton kívül?

„Ezt ma egy magyar bíró nem meri kimondani”

Másfél évtizede dekorálja ki a kormány társadalmi célú hirdetéseknek álcázott propagandaplakátjait a pécsi jogász, akit ezért elmarasztalt a bíróság. Nem adja fel, az elzárást is vállalja a szabad véleménynyilvánításért. Örül annak, hogy az „óbaloldal” eltűnőben van, de szerinte a Tisza Párt nem tud választást nyerni ellenállási mozgalom nélkül.