lemez - ALFRED BRENDEL: THE FAREWELL CONCERTS

  • - csont -
  • 2009. december 17.

Zene

Az 1931-ben, a mai Csehország területén található Wiesenbergben született zongoraművész 2008-as visszavonulásáig egyike volt az 1956 utáni korszak meghatározó előadóinak. Nemcsak zongorista volt, hanem - a német mellett angolul is! - remek költő (és ezt a szereplési vágyát még nem adta fel, nemrég saját verseinek tolmácsolójaként lépett fel a bécsi Konzerthausban, a zongorista Pierre Laurent-Aimard kíséretével), nagyszerű esszéista, egészében ama bizonyos klasszikus korszakba tartozó, okos, felvilágosult, kellemesen ironikus kultúrlény.
Az 1931-ben, a mai Csehország területén található Wiesenbergben született zongoramûvész 2008-as visszavonulásáig egyike volt az 1956 utáni korszak meghatározó elõadóinak. Nemcsak zongorista volt, hanem - a német mellett angolul is! - remek költõ (és ezt a szereplési vágyát még nem adta fel, nemrég saját verseinek tolmácsolójaként lépett fel a bécsi Konzerthausban, a zongorista Pierre Laurent-Aimard kíséretével), nagyszerû esszéista, egészében ama bizonyos klasszikus korszakba tartozó, okos, felvilágosult, kellemesen ironikus kultúrlény. Anakronisztikus lény tehát, és egyre veszélyeztetettebb fajta abban a cirkuszra emlékeztetõ interpretációs közegben, amelyet persze jórészt az ázsiai sportolók uralnak, akik mindenkinél kevesebb melléütéssel és gyorsabban nyomatják le oktávállásban a kromatikus skálát - minek is? Brendeltõl ez távol állt. Technikája például soha nem volt olimpiai értelemben makulátlan, na de - minek is? Nem a mûvészi igazság a legnagyobb erény? (Noha aligha lehet megnevezni, hogy micsoda is az.) Nyilatkozatai szerint tolmácsnak, múzeumi alkalmazottnak tekintette magát, aki megkísérelte a maga legmélyebben megélt igaza szerint közvetíteni azt az igazságot, amelyet meglátása szerint a zeneszerzõ egykor megcélzott. Ennek megfelelõen válogatós volt; noha egy idõben modernebb zenét is játszott, pályája utolsó szakaszában csak a hite szerint legnagyobbakat tartotta mûsorán, Mozartot, Beethovent, Schubertet, Haydnt és még néhány kiválasztottat. (Brendeltõl elképzelhetetlen, hogy teszem azt, Rahmanyinovot játsszék, vagy azokat a látványos, de néha bizony hazug mûveket, amelyeket Glenn Gould megvetõen "zongoramuzsikának" nevezett.) Végrendelkezett mintegy. És most itt a hangzó testamentum, amely 2008-ból, a búcsú évének két decemberi fellépésébõl válogat.

Mindjárt az elsõ felvétel, Mozart ifjúkorának felfoghatatlan csodája, az Esz-dúr zongoraverseny (K. 271) Brendel mûvészetének leglényegét rögzíti: tökéletes természetesség, semmi erõszakoltság, a személyesség csak takaréklángon, derû, amely olykor erõs melankóliával (lásd a 2. tétel túlcsorduló szépségét), de soha nem önmarcangoló kétségbeeséssel párosul, arányérzék - és mindebben tökéletes partnereket kap a Sir Charles Mackerras vezényelte Bécsi Filharmonikusokban. A többi szám a hannoveri szólóestbõl való; a legnagyobb teljesítmény itt talán a Haydn f-moll variációk elõadása; visszatekintés ez a 18. századra: aranykor volt, de itt az ideje búcsúzni tõle. Brendelnél eleven lényként lélegzik a zene, és a nagy lélegzet kitartása ugyancsak egyik erénye, Schubert hatalmas terjedelmû B-dúr szonátájának (D. 960) elsõ tétele szinte egyetlen levegõvel hangzik el (noha a puristák bírálni fogják, amiért a kottával ellentétben nem ismétli meg a tétel expozícióját). Akik még emlékeznek budapesti búcsúfellépésére tavaly szeptemberben, azok az akkor adott ráadást fogják elõször meghallgatni, Beethoven A-dúr bagatelljét az opus 33-as sorozatból. És emlékeznek majd.

Universal/Decca, 2009, 2 CD

*****

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.