lemez - ALFRED BRENDEL: THE FAREWELL CONCERTS

  • - csont -
  • 2009. december 17.

Zene

Az 1931-ben, a mai Csehország területén található Wiesenbergben született zongoraművész 2008-as visszavonulásáig egyike volt az 1956 utáni korszak meghatározó előadóinak. Nemcsak zongorista volt, hanem - a német mellett angolul is! - remek költő (és ezt a szereplési vágyát még nem adta fel, nemrég saját verseinek tolmácsolójaként lépett fel a bécsi Konzerthausban, a zongorista Pierre Laurent-Aimard kíséretével), nagyszerű esszéista, egészében ama bizonyos klasszikus korszakba tartozó, okos, felvilágosult, kellemesen ironikus kultúrlény.
Az 1931-ben, a mai Csehország területén található Wiesenbergben született zongoramûvész 2008-as visszavonulásáig egyike volt az 1956 utáni korszak meghatározó elõadóinak. Nemcsak zongorista volt, hanem - a német mellett angolul is! - remek költõ (és ezt a szereplési vágyát még nem adta fel, nemrég saját verseinek tolmácsolójaként lépett fel a bécsi Konzerthausban, a zongorista Pierre Laurent-Aimard kíséretével), nagyszerû esszéista, egészében ama bizonyos klasszikus korszakba tartozó, okos, felvilágosult, kellemesen ironikus kultúrlény. Anakronisztikus lény tehát, és egyre veszélyeztetettebb fajta abban a cirkuszra emlékeztetõ interpretációs közegben, amelyet persze jórészt az ázsiai sportolók uralnak, akik mindenkinél kevesebb melléütéssel és gyorsabban nyomatják le oktávállásban a kromatikus skálát - minek is? Brendeltõl ez távol állt. Technikája például soha nem volt olimpiai értelemben makulátlan, na de - minek is? Nem a mûvészi igazság a legnagyobb erény? (Noha aligha lehet megnevezni, hogy micsoda is az.) Nyilatkozatai szerint tolmácsnak, múzeumi alkalmazottnak tekintette magát, aki megkísérelte a maga legmélyebben megélt igaza szerint közvetíteni azt az igazságot, amelyet meglátása szerint a zeneszerzõ egykor megcélzott. Ennek megfelelõen válogatós volt; noha egy idõben modernebb zenét is játszott, pályája utolsó szakaszában csak a hite szerint legnagyobbakat tartotta mûsorán, Mozartot, Beethovent, Schubertet, Haydnt és még néhány kiválasztottat. (Brendeltõl elképzelhetetlen, hogy teszem azt, Rahmanyinovot játsszék, vagy azokat a látványos, de néha bizony hazug mûveket, amelyeket Glenn Gould megvetõen "zongoramuzsikának" nevezett.) Végrendelkezett mintegy. És most itt a hangzó testamentum, amely 2008-ból, a búcsú évének két decemberi fellépésébõl válogat.

Mindjárt az elsõ felvétel, Mozart ifjúkorának felfoghatatlan csodája, az Esz-dúr zongoraverseny (K. 271) Brendel mûvészetének leglényegét rögzíti: tökéletes természetesség, semmi erõszakoltság, a személyesség csak takaréklángon, derû, amely olykor erõs melankóliával (lásd a 2. tétel túlcsorduló szépségét), de soha nem önmarcangoló kétségbeeséssel párosul, arányérzék - és mindebben tökéletes partnereket kap a Sir Charles Mackerras vezényelte Bécsi Filharmonikusokban. A többi szám a hannoveri szólóestbõl való; a legnagyobb teljesítmény itt talán a Haydn f-moll variációk elõadása; visszatekintés ez a 18. századra: aranykor volt, de itt az ideje búcsúzni tõle. Brendelnél eleven lényként lélegzik a zene, és a nagy lélegzet kitartása ugyancsak egyik erénye, Schubert hatalmas terjedelmû B-dúr szonátájának (D. 960) elsõ tétele szinte egyetlen levegõvel hangzik el (noha a puristák bírálni fogják, amiért a kottával ellentétben nem ismétli meg a tétel expozícióját). Akik még emlékeznek budapesti búcsúfellépésére tavaly szeptemberben, azok az akkor adott ráadást fogják elõször meghallgatni, Beethoven A-dúr bagatelljét az opus 33-as sorozatból. És emlékeznek majd.

Universal/Decca, 2009, 2 CD

*****

Figyelmébe ajánljuk

"És zene mindörökké. Az mindig velem van"

  • Artner Sisso

Mit csinál ma a bő negyven éve létrejött Kampec Dolores zenekar? Például szombaton este koncertezik a Hunniában. Az együttes énekesét, Kenderesi Gabi előadóművészt, zeneszerzőt múltról és jelenről, buddhizmusról és zenéről kérdeztük.