Az Amebix egy méltatlanul elfeledett, kultikus angol zenekar, amely első inkarnációjában 1978-tól 87-ig volt aktív (két lemezt és négy kislemezt eredményezett ez az időszak), munkásságával pedig olyan óriásbandákra volt hatással, mint a Neurosis vagy a Sepultura. A zenekart három éve hozta össze újra a két alapító, Rob Miller basszusgitáros-énekes és Stig, a gitáros, akik mellé az egykori Soulfly/Thorn/Nausea-ütős, a sajnálatosan alulértékelt Roy Mayorga sorakozott fel.
A feloszlás évében kiadott Monolith után majd' negyed századdal később érkező Sonic Massről a zenekar előtörténetét nem ismerve is azonnal hallatszik, hogy ezt az anyagot nem egy frissen induló zenekar készítette. Egyrészt a mai Pro Tools-uralta világban üdítően organikusan, mondhatni - jó értelemben - régiesen szól a lemez, másrészt pedig nyoma sincs az olyannyira divatos műkeménységnek és áldepressziónak. Továbbá Rob Miller éneke sem erőltetett üvöltözés, hanem inkább olyasmi, mintha a Killing Joke-os Jaz Colemant hallanánk egy jóval mogorvább közegben.
Az Amebix képes a maga viszonylag egyszerű, lecsupaszított, főleg a régi crust-punkból és a Hawkwind-féle pszichedéliából táplálkozó eszköztárával eljutni a Neurosis apokaliptikusságáig úgy, hogy a gitár-basszusgitár-dob felállású triót csak némi ügyesen adagolt billentyűszőnyeg egészíti ki a stúdióban, az eredmény pedig egyáltalán nem valami emészthetetlen zajhalmaz. A hangulatos videóval megtámogatott, visszafogottan induló, a végén katartikus feloldásban kirobbanó Knights Of The Black Sun önmagában is könnyfakasztó, de a Miller keserű énekdallamaival megtámogatott, szaggatott The Messenger, az akusztikus Sonic Mass Pt. 1, a himnikus The One és a Here Comes The Wolf is hibátlan tétel az év egyik legjobb lemezén.
Easy Action/Amebix, 2011
