Az Arcade Fire, mint oly sokaknak, nekem is személyes ügy, hiszen kevés olyan zenekart tudnék mondani, amely ennyire segít átvészelni a szétcsúszott korszakokat. Persze nem csak ezért fontos ez a kanadai társaság. Amikor elõször hallottam õket egy valahogy hozzám került hétszámos, cím nélküli demó EP-n, még nem sokat lehetett tudni a zenekar magját adó Butler házaspárról, de a zene azonnal megnyert magának, mert már azokból a dalokból érezni lehetett, hogy egy trendeken kívül- és felülálló, stílusokat egyesítõ, kirívóan érzékeny és rendkívül érzelemdús indie-rockzenekar van születõben. Az elsõ, 2004-es albummal
(Funeral) és a folytatással (
Neon Bible, 2007) a zenekarban hívõk "vallása" elterjedt az egész világon, így hát nem kérdés, hogy a várakozások igencsak felfokozottak voltak a harmadik lemez elõtt.
Butlerék most sem fogtak mellé: ugyan nem lett tökéletes, esszenciális harmadik lemez a The Suburbs, de továbbra is megvan benne az a magával ragadó zenei báj, amit csak õk tudnak a mai mezõnybõl, és a Modern Man, az Empty Room, a beach boysos vokállal dúsított Suburban War vagy a Half Light I-II alighanem ott lesz az év végén a legjobb dalok elszámolásánál. Mindössze két kisebb szépséghiba van: egyrészt a lemez egészérõl hiányzik (nekem) a korábbi, katarzist okozó keserédes hangulat (szép számokat persze bõven hallunk, de a kibukott periódusok csak halvány emlékfoszlányok immár) - másfelõl pedig a maga hatvanhárom percével a kelleténél kicsit hosszabb lett ez a mindezzel együtt melegen ajánlható anyag.
Merge Records, 2010
****
