Lemez - Ártalmatlan zakatolás - Wire: Red Barked Tree

  • Nagy V. Gergõ
  • 2011. február 3.

Zene

A punk művészet - mondta valamikor Colin Newman énekes-gitáros (képünkön), amivel arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a zenekarát art-punknak címkézni micsoda hatalmas ökörség. Pedig akármilyen blőd is ez a mára már bevett szókapcsolat, azért a Wire kapcsán érvénnyel hozható szóba - hiszen ha a brit punk hőskorszakának valamelyik bandáján, hát rajtuk biztosan meglátszott a művészeti iskolás háttér.
Nincs az a rafinált divatmenedzser, aki ezeket a fluxusrajongó, Brian Eno nevelte, túlfinomult kölyköket (és a már a 77-es induláskor is harminc fölötti, absztrakt festőként és technikusként működő gitárost, Bruce Gilbertet) dühöngő proliknak tudta volna eladni - amiképpen a mindmáig letaglózó erejű első három lemez sem annyira a nyers, artikulálatlan dühről vagy a türelmetlen önkifejezésről szól, mint inkább a vadul minimalista kísérletezésről. Newmanék jobbára konceptuális ötletekből faragtak brutálisan csupasz számokat: száraz riffekből és egyszerű ritmusokból (majd a Chairs Missingtől fogva némi szintiből) épült a hűvös, dísztelen hangzás, a dalszövegekben pedig tombolt a nonszensz - mindebből azonban nem valami dadaista blöff kerekedett, hanem három korszakalkotó lemez és örökbecsű (pop)dalok. Ráadásul a Wire, szemben jó pár kortársával, legendás korszakát követően is hű maradt modernizmusához, és folyvást igyekezett megújulni - ha pedig úgy tetszett, hogy nem megy, simán feloszlottak akár egy évtizedre is.

Ötven fölött persze már jóval nehezebb forradalmat csinálni, ilyenformán a legújabb Wire-lemeztől - mely a kétezres évek eleji nagy viszszatérés óta a harmadik korong - aligha várhatunk világrengetőt. A Red Barked Tree nem is szolgál ilyesmivel, s talán még elődjénél, az Object 47-nél is kevésbé kísérletező szellemű korong - ugyanakkor érett, profi és nagy műgonddal megmunkált anyag benyomását kelti, amely aligha válna szégyenére a posztpunk ihlette kortárs gitárbandák javának. A többnyire masszív hangképet Newman álmatag énekhangja, a sistergő gitárok és a robotikus ritmusszekció határozza meg, s bár akad néhány vadabb, gyors lefolyású roham (mint a Pink Flag szellemiségét távolról megidéző Two Minutes vagy a súlyos riffre épített Moreover), az album jobbára rendületlen középtempóban zakatol végig. Ám ez a rokonszenves minimalizmus ezúttal gyakran unalmat kelt. Nem mintha hiányoznának a jó számok: a kellemes, fülbemászó pszicho-pop nyitódal (Please Take), a puhán csilingelő címadó vagy épp az Adapt cipőbámulós dream-popja mind arról tanúskodik, hogy továbbra sem kopott meg a Wire popérzékenysége. Egészében viszont túlságosan kevés izgalomra lelhetünk, s a Red Barked Tree albumként csak konok, rajongó figyelemmel hallgatva működik - a karrierindító remekművekhez képest pedig fájóan ártalmatlan és ötletszegény.

Pink Flag, 2011

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?