lemez - Girls: Father, Son, Holy Ghost

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2011. szeptember 15.

Zene

Az egyszerre talányos és rém béna Girls név a rockzenekari keretek közt alkotó énekes-dalszerző Christopher Owenst takarja, aki két évvel ezelőtt mutatkozott be egy rendkívül jól fogadott független gitárpoplemezzel (Album), amely nemcsak a minden forró újdonságra fogékony zeneblogok, hanem a mainstream média érdeklődését is hamar felkeltette. A kissé egyenetlen, ám semmilyen aktuális trendhez nem köthető, komoly dalszerzői bravúrokat is tartalmazó lemez körüli felhajtásban bizonyosan szerepet játszott a frontember szokatlan életútja.
Az egyszerre talányos és rém béna Girls név a rockzenekari keretek közt alkotó énekes-dalszerzõ Christopher Owenst takarja, aki két évvel ezelõtt mutatkozott be egy rendkívül jól fogadott független gitárpoplemezzel (Album), amely nemcsak a minden forró újdonságra fogékony zeneblogok, hanem a mainstream média érdeklõdését is hamar felkeltette. A kissé egyenetlen, ám semmilyen aktuális trendhez nem köthetõ, komoly dalszerzõi bravúrokat is tartalmazó lemez körüli felhajtásban bizonyosan szerepet játszott a frontember szokatlan életútja. Owens egy, az Egyesült Államokban évtizedek óta megbízhatóan rossz hírnévnek örvendõ nomád keresztény szekta tagjaként született és cseperedett, így aztán nem kellett szembesülnie az olyan modern, ördögtõl való vívmányokkal, mint a közoktatás, az orvosi ellátás, a munka vagy a szeretõ család. 16 évesen lépett ki közösségébõl az ún. normális életbe, idén pedig már ott tartunk, hogy az év egyik legjobban várt új lemeze az övé.

A Szentháromságról elnevezett album valamelyest érettebb és megfontoltabb, mint elõdje: a gondosan hangszerelt dalok zöme lassan, méltóságteljesen hömpölyög, a sokszor túlgondolt, elkalandozásra hajlamos kompozíciókat szolid, de jól adagolt csúcspontok húzzák feszesebbre, és Owens se nagyon erõlteti már az elõzõ album neuralgikus pontját jelentõ izgága, nyafogós, kicsit mesterkéltnek tûnõ énekstílust és az Elvis Costelló-i manírokat. Ezúttal is akadnak üresjáratok, de ezért kárpótol a lemezen felvonultatott, a kamaszos dühtõl a spirituális emelkedettségen át a szélesvásznú szentimentalizmusig hullámzó, az õszinte érzelmekkel erõs kontrasztot alkotó holdkóros elõadásmód, a szétterített gitárfüggönyöktõl az akusztikus csilingelésig húzódó változatos hangkép, és a számos mûfajba belekóstoló (a két szélsõség talán a bukolikus progrockba torkolló protometál és a doo-wop) Owens rokonszenvesen leplezetlen régimódisága.

True Panther Sounds, 2011

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Apja lánya

Míg Jean-Marie Le Pent, a Nemzeti Front (NF) alapító atyját 1998-ban, nagyjából hasonló ügyben, mindössze egy évre tiltották el a közügyektől, lányát – igaz, egyelőre nem jogerősen, de azonnali hatállyal – rögtön ötre. Marine Le Pen hiába igyekszik középre pozicionálni pártját és önmagát, akárcsak apja, ő is törvénysértés és képmutatás között keresi a hatalomhoz vezető utat.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.

Amerikai álom

Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.

Elhagyták Fradivárost

Elvileg szabadidős sportparkként született volna újjá 25 milliárd forintból a Népliget egy része, a kormány két lépcsőben is elkülönített erre pénzt, de a projektből csak egy műemlék épület lebontása valósult meg. És közben senki nem tudja, hol a temérdek pénz.