Lemez - Hideget, meleget - Austra: Feel It Break

  • - minek -
  • 2011. június 23.

Zene

A lett származású Katie Stelmanis a torontói zenei szcéna évek óta jól ismert, nagy tehetségként elkönyvelt figurája - új projektjével, az Austrával pedig alighanem sikerült neki a nemzetközi áttörés is. A jellegzetes, egyszerre hűvös és érzelmes tónussal megáldott szőke énekes-/billentyűslány egy Galaxy nevű helyi (afféle riot grrrl) zenekarban vált - legalábbis helyi szinten - ismertté.
Innen vitte magával a dobos Maya Postepskit, hogy egy szólóalbumot és röpke karriert sem mellőzve létrehozza új trióját, a basszer Dorian Wolffal kiegészülve. A zenekar nevét annak állítólagos lett mitológiai referenciái miatt választotta Stelmanis (az Austra a Baltikumban gyakorta viselt női keresztnév) - zenei szempontból viszont egészen másféle ihlető forrás felé fordult. Látszólag afféle áramvonalasított, kortárs szintipop/new wave ez, némi dark/goth beütéssel, amely sokszor inkább a késő nyolcvanas évek ilyen hangulatú zenéire (akár a korai Nine Inch Nailsre), no meg persze az elmúlt évtizedben megélt retrohullámra (pl. Ladytron) kikacsintva készült. Mondhatnánk azt is, hogy ezt a fajta hűvös/érzékeny női vokállal átszőtt zenei világot már ismerhetjük (igen, már megint) Kate Bush, The Knife, sőt néha még a Crystal Castles munkásságából is. Mégis alapvetően félrevezető a referenciák sorolása, hiszen az Austra egyedisége a Feel it Break végighallgatása után kétségbevonhatatlan - ráadásul egy olyan, egyenletesen magas színvonalú, kiemelkedő pillanatokban gazdag zeneanyagot sikerült összerakniuk, ami túlzás nélkül állíthatóan megbabonázza a hallgatót. Stelmanis kiváló dalszerző, ehhez jön még a precízen sodró ritmikai alapokon nyugvó, cold wave-es szintihangokból összerakott hangszerelés - s ha még ez sem volna elég, akkor beül a zongora mögé (a Shoot The Watert vagy a zárószám The Beastet is ez teszi oly varázslatossá). Eredetileg klasszikusan is képzett hangját pedig nem lehet elégszer dicsérni. A számos regiszteren átívelő, hol hiperérzékeny, hol jéghideg, hol meg fájdalmas vokál az utolsó pillanatig leköti a figyelmet, a szó szerint drámai előadásmód pedig még jobban aláhúzza a magukban is markáns, a kívánt hatást mindenféle vadászat nélkül tökéletesen kiváltó dalokat. És emellett az album amúgy koherens szövetéből nem hiányoznak (de nem is lógnak ki!) a slágerként fungáló szerzemények sem. A folkos dallammotívumból, bájos csilingelésből és kíméletlen lüktetésből építkező Lose It alaposan felpörög, s a végén Stemanis szárnyaló vokálja szépen beleolvad a majdnem trance-hangulatba - a hatásosan szexi klippel megtámogatott Beat And The Pulse pedig már per def. tánczene (még ha nem is afféle partihimnusz).

A Feel It Break erejét mutatja, hogy még jó néhány slágervárományos darabját (Spellwork, The Choke, The Villain) meg tudjuk nevezni - de inkább ajánlanánk az egészben való elfogyasztást. Az pedig megjósolható, hogy az Austra lesz az idei fesztiválszezon egyik figyelemre méltó attrakciója - a híradások szerint nappali verőfényben is képesek a színpadra varázsolni az alkonyt, az éjfélt vagy éppen a hajnali derengést.

Domino/Neon Music, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.