Innen vitte magával a dobos Maya Postepskit, hogy egy szólóalbumot és röpke karriert sem mellőzve létrehozza új trióját, a basszer Dorian Wolffal kiegészülve. A zenekar nevét annak állítólagos lett mitológiai referenciái miatt választotta Stelmanis (az Austra a Baltikumban gyakorta viselt női keresztnév) - zenei szempontból viszont egészen másféle ihlető forrás felé fordult. Látszólag afféle áramvonalasított, kortárs szintipop/new wave ez, némi dark/goth beütéssel, amely sokszor inkább a késő nyolcvanas évek ilyen hangulatú zenéire (akár a korai Nine Inch Nailsre), no meg persze az elmúlt évtizedben megélt retrohullámra (pl. Ladytron) kikacsintva készült. Mondhatnánk azt is, hogy ezt a fajta hűvös/érzékeny női vokállal átszőtt zenei világot már ismerhetjük (igen, már megint) Kate Bush, The Knife, sőt néha még a Crystal Castles munkásságából is. Mégis alapvetően félrevezető a referenciák sorolása, hiszen az Austra egyedisége a Feel it Break végighallgatása után kétségbevonhatatlan - ráadásul egy olyan, egyenletesen magas színvonalú, kiemelkedő pillanatokban gazdag zeneanyagot sikerült összerakniuk, ami túlzás nélkül állíthatóan megbabonázza a hallgatót. Stelmanis kiváló dalszerző, ehhez jön még a precízen sodró ritmikai alapokon nyugvó, cold wave-es szintihangokból összerakott hangszerelés - s ha még ez sem volna elég, akkor beül a zongora mögé (a Shoot The Watert vagy a zárószám The Beastet is ez teszi oly varázslatossá). Eredetileg klasszikusan is képzett hangját pedig nem lehet elégszer dicsérni. A számos regiszteren átívelő, hol hiperérzékeny, hol jéghideg, hol meg fájdalmas vokál az utolsó pillanatig leköti a figyelmet, a szó szerint drámai előadásmód pedig még jobban aláhúzza a magukban is markáns, a kívánt hatást mindenféle vadászat nélkül tökéletesen kiváltó dalokat. És emellett az album amúgy koherens szövetéből nem hiányoznak (de nem is lógnak ki!) a slágerként fungáló szerzemények sem. A folkos dallammotívumból, bájos csilingelésből és kíméletlen lüktetésből építkező Lose It alaposan felpörög, s a végén Stemanis szárnyaló vokálja szépen beleolvad a majdnem trance-hangulatba - a hatásosan szexi klippel megtámogatott Beat And The Pulse pedig már per def. tánczene (még ha nem is afféle partihimnusz).
A Feel It Break erejét mutatja, hogy még jó néhány slágervárományos darabját (Spellwork, The Choke, The Villain) meg tudjuk nevezni - de inkább ajánlanánk az egészben való elfogyasztást. Az pedig megjósolható, hogy az Austra lesz az idei fesztiválszezon egyik figyelemre méltó attrakciója - a híradások szerint nappali verőfényben is képesek a színpadra varázsolni az alkonyt, az éjfélt vagy éppen a hajnali derengést.
Domino/Neon Music, 2011
