A Led Zeppelin három évvel ezelőtti londoni koncertjét követően Robert Plant még a korábbiaknál is egyszerűbben válthatott volna jegyet a nosztalgiavonatra, úgyhogy feltétlenül jár neki a tisztelet, amiért mégis inkább a saját ösvényét választotta a kényelmesebb és sokkal jobban is fizető - a hírek szerint az újjáalakuló turnéért kétszázmillió dollár járt volna neki - megoldás helyett (miközben egy pesti vagy bécsi Zep-koncerten magunk is bizonyára ott tömörültünk volna). A hard rock örök érvényű klasszikusainak felidézése helyett Plant inkább Alison Krauss-szal turnéztatta közös, kissé langyos, de világszerte igen sikeres countrylemezüket, a Raising Sandet, majd elkészítette immár kilencedik szólóalbumát.
Ez a jellegzetes énekhangot leszámítva szinte semmiben nem emlékeztet a 2005-ös Mighty ReArranger klasszikus rockot és elektronikát, afrikai és Mississippi környéki bluest egybeötvöző kavalkádjára. Inkább antitézise annak a lemeznek: introvertált, lecsupaszított, és javarészt feldolgozásokból áll. Maga a lemezcím utalásos, és afféle iránytűként a gyökerek felé mutat, hiszen a Band Of Joy volt Plant első, állítólag (hiszen lemezük nem volt) pszichedelikus folkzenét játszó zenekara a 60-as évek végén.
Az új hangzáshoz új zenészek is kellettek: a legfontosabb, hogy nincs már ott Plant mellett a Jimmy Page és a Tinariwen elegáns fúzióját megvalósító Justin Adams - új zenekarában az amerikai folk-country szcéna jelesei (Patty Griffin, Buddy Miller) a meghatározó arcok. A feldolgozásokat Plant meglehetősen széles körből választotta: két viszonylag frissebb szám is van itt például a slowcore alapbandájától, a Low-tól, és ezek a lehető legtermészetesebben terpeszkednek el a régi soulklasszikusok (You Can't Buy My Love, Falling In Love Again), egy Townes Van Zandt-dal vagy egy megzenésített Theodore Tilton-költemény közelében. Mert az ízes, visszhangos gitárokkal, a hangsúlyos, olykor jólesően túlvezérelt basszussal és a prímán teljesítő Plant meg Griffin énekhangjával a Band Of Joy összes tétele - ha hátborzongató izgalmakat nem kínálnak is - időtlen és eleven, diszkréten rockos folk-country finomsággá alakul.
Decca/Rounder, 2010
