Ballada a nagyanyámról - akár ez is lehetne a címe ennek a filmnek. Tényleg, emlékeznek Grigorij Csuhraj (1921-2001) 1959-es filmjére? Aljosát még a Ballada a katonáról főcíme előtt jól megkergeti néhány német tank a világháborúban (második). Lőnek rá, ágyúzzák, full gázzal majdnem utol is érik már... De iszkol, fut, szalad, menti az irháját gyalogszerrel a szerencsétlen, mígnem szembejön vele egy szinte teljesen váratlan géppuskafészek, így két tankot menten kilő, de a harmadikat csak megfutamítja a hős. Vagy valahogy így, mindenesetre tíz nap jutalomszabadság esik le neki e huszárcsínyért - így ment ez a frontvonalban. Aljosa eztán számos hányattatás és 1 db szerelembe esés (Sura) után hazaér, s hármat üt a ház falára: ipiapacs egy, kettő, három, és mehet is vissza a fegyverek elé. Akkoriban persze az eseményesség még elfogadott dolognak számított.
Grigorij Csuhraj működése kétségkívül iránymutató volt a huszadik század második felének orosz (szovjet) filmművészetében - mondjuk nekünk A negyvenegyedik jobban bejött, de a Ballada a katonáról nyert Arany Pálmát Cannes-ban. Mindazonáltal egy ideje abban a (tév)hitben éltünk, hogy erről a tripről (velünk együtt) lejöttek vörös testvéreink. Nos, nem. Mi meg nyilván azért gondolunk szamárságokat, mert a pesti mozik ma már egyáltalán nem adnak ruszki filmeket.
Ne mondják nekem, hogy elég a nosztalgiából, mert még csak ezután jön a java, vagy minek is nevezzük ezt a megátalkodott moralizálásra felhúzott lírázást, amit itt Szokurov a maga csendes, lassú beszédű, fátyolos modorában elővezet.
Öreganyám (Alexandra vagy Oroszország nagyanyácska) áll a peronon, két siheder segítene vinni a csomagjait, de bírja ő, aztán két katona karon fogja, s a helyére kíséri: bábuska utazik a páncélvonaton, a katonák közt. Látogatóba megy a kisunokájához.
A harmadik megállóban (Kaukázus, leszállás) tábori körülmények fogadják, s egy katonai sátorban hajtja éji nyugalomra ősz fejét. Ám reggel arra ébred (emlékeznek az idős kolhozparasztról szóló viccre, akinek a keze közt halt meg Lenin? - kár, pedig elég jó), hogy unokája, a huncut Gyenyisz ölelgeti, gyere mama, megmutatom a körletet, még egy harckocsiba is beülnek az iszonyú nyári hőségben. Alexandra jelenléte váratlan enyhülést ad a harcedzett férfiak kemény hétköznapjainak, keresik társaságát a katonák, más lesz kicsit vele a világ. Mindenkinek eszébe jut, hogy valahol, máshol van egy olyan élet is, melyben olykor nagymamák lovagoltatják térdükön az unokákat, ahol illata van a levegőnek, a tűzhelyen piruló pirognak és sok egyéb másnak is, ahol sírnak a lányok és a végtelen mezőkön (vö. sztyeppék) szél jár... Ja, még nem tudjuk, hogy hol, de az elég biztosnak látszik, hogy nem Csecsenföldön.
És így tovább: dokumentarista beállításokban felvett vadromantikus (falvédő) költészet; egyik nap a mama úgy dönt, hogy ő most elmegy a piacra (az nem derül ki, hogy van-e engedélye elhagyni a tábort; kifele menet az őrt álló katonák mindenesetre megkérik, hogy hozzon nekik cigit, habár pénzük nincs). A piacon aztán seperc alatt összebarátkozik kortársaival, a kofákkal (így az sem baj, hogy ő is elfelejtett pénzt hozni magával), akik meg is hívják magukhoz. Ahol aztán megbeszélik az élettörténetüket, s kiderül, hogy mindenki ember, senki sem szereti a magányt, és mindenki fél a haláltól - úgyszólván háborús hovatartozástól teljesen függetlenül. Miután "kiszórakozta magát" a többi nénikével, előkerítenek valami unokát, aki visszakíséri őt a táborba (a srác tud ugyanis egy rövidebb, gyorsabb utat), ahol már égre-földre keresik az elcsatangolt nagymamát.
Itt, amikor túl vagyunk már mindenen, amikor már a hideg ráz a folyékony közhelyektől, melyek szerint minden lövészárokban emberek kucorognak, és az ellenség is szereti a szépet, itt nyílna egy utolsó lehetősége a híres Szokurovnak, hogy a hajánál fogva kiráncigálja filmjét e végzetes ragacsból. Én nem mondom, hogy a táborba érve a nagyinak fel kéne robbantania a testére erősített nagy erejű bombát, de Szokurov azért kieszelhetne már valamit.
Áh, dehogy, minden marad a régi kerékvágásban: Gyenyisz kifésüli a mama ősz tincseit, s befonja gyenge szálú, vékonyka hajzatát.
Másnap reggel jő a hír: búcsúzni kell, halld, a kürt a harcmezőre hív már. Hej! Sírnak a nézők, szél, ne hozz felénk ma jajszót! Zengj harci indulót ma, bátorítót,lengesd, lobogtasd a vörös zászlót (utóbbi, továbbá a megvédendő szabadság manapság sokfelé vitatott). Gyenyisznek mennie kell, első fokú harckészültség van, így a mama is jobban teszi, ha most szépen hazamegy. Pakol, pakol és megy a szüle, már nem is jut ember, aki kikísérje a vonathoz. Sebaj, Alexandra útba ejti a piacot, persze csak azért, hogy megadja a tartozását Malikának (akivel a legjobban öszszebarátkozott, akinél vásárolt); így három néni azért mégis kikíséri őt a vonathoz. Ott Alexandra megígérteti Malikával, hogy majd meglátogatja - anyám, borogassál!
Alekszandr Szokurov Alexandra című filmjének nemcsak az a baja, hogy egy gátlástalan(ul hazug) giccs, de még az is, hogy rettenetesen unalmas és érdektelen.
A Kino Russia Rulez 2 c. fesztiválja november 18-án indul; az Alexandrát 19-én este nyolckor vetítik
