Jeremy Greenspan már jó évtizede írja sajátos hangulatú számait - az elsõ idõkben még a (kép)regényes álnevû Johnny Dark volt az alkotótársa, ám mire befutott a duó, már a korábbi technikus, Matthew Didemus szerepelt a helyén. Elsõ két albumuk egyaránt nagy és megérdemelt sikert aratott, a fiúk pedig többek között remekbe szabott remixekkel (a Mobius Bandnek és Sally Shapirónak készített átiratokat bízvást betehetik a leendõ emlékalbumba), valamint vendégszereplésekkel öregbítették hírnevüket (Greenspan énekel például Morgan Geist tavalyi, Double Night Time címû fajsúlyos elektropopalbumán). A legfrissebb, néha már zavarba ejtõen popos Junior Boys-albumon megtalálunk mindent, amiért érdemes szeretni a két kanadai zenéit. Kedves és rendkívül szofisztikált elektronika, kötelezõ, s nem is mindig tolakodó utalások a bájos zenei elõképekre (a kora középsõ nyolcvanas évek new wave-, elektropop-elõadói - meg némi soul), és persze épkézláb, kerekded, kissé melankolikus dalok, melyek Greenspan érzékeny, kissé androgün hangján szólalnak meg, perfektül a zenei kulisszához igazítva. Az album két nagyon erõs szerzeménnyel indul: a Parallel Linest, de leginkább a neo-italo hangulatú Worköt nem is üti felül semmi a továbbiakban. Az album gerincét alkotó romantikus elektro-soul szerzeményekbõl talán kevesebb is elég lett volna - habár a precíz megvalósításért és a tökéletesre polírozott hangképekért jár nekik a piros pont. Azért legközelebb már csínján kellene bánni a poptarisznya mélységes mélyét kizsebelõ szintifutamokkal és beteg hangszínekkel, mert a jóból is megárt a sok.
Domino/Neon Music, 2009
****
