lemez - JUNIOR BOYS: BEGONE DULL CARE

  • - minek -
  • 2009. május 14.

Zene

Jeremy Greenspan már jó évtizede írja sajátos hangulatú számait - az első időkben még a (kép)regényes álnevű Johnny Dark volt az alkotótársa, ám mire befutott a duó, már a korábbi technikus, Matthew Didemus szerepelt a helyén. Első két albumuk egyaránt nagy és megérdemelt sikert aratott, a fiúk pedig többek között remekbe szabott remixekkel (a Mobius Bandnek és Sally Shapirónak készített átiratokat bízvást betehetik a leendő emlékalbumba), valamint vendégszereplésekkel öregbítették hírnevüket (Greenspan énekel például Morgan Geist tavalyi, Double Night Time című fajsúlyos elektropopalbumán).
Jeremy Greenspan már jó évtizede írja sajátos hangulatú számait - az elsõ idõkben még a (kép)regényes álnevû Johnny Dark volt az alkotótársa, ám mire befutott a duó, már a korábbi technikus, Matthew Didemus szerepelt a helyén. Elsõ két albumuk egyaránt nagy és megérdemelt sikert aratott, a fiúk pedig többek között remekbe szabott remixekkel (a Mobius Bandnek és Sally Shapirónak készített átiratokat bízvást betehetik a leendõ emlékalbumba), valamint vendégszereplésekkel öregbítették hírnevüket (Greenspan énekel például Morgan Geist tavalyi, Double Night Time címû fajsúlyos elektropopalbumán). A legfrissebb, néha már zavarba ejtõen popos Junior Boys-albumon megtalálunk mindent, amiért érdemes szeretni a két kanadai zenéit. Kedves és rendkívül szofisztikált elektronika, kötelezõ, s nem is mindig tolakodó utalások a bájos zenei elõképekre (a kora középsõ nyolcvanas évek new wave-, elektropop-elõadói - meg némi soul), és persze épkézláb, kerekded, kissé melankolikus dalok, melyek Greenspan érzékeny, kissé androgün hangján szólalnak meg, perfektül a zenei kulisszához igazítva. Az album két nagyon erõs szerzeménnyel indul: a Parallel Linest, de leginkább a neo-italo hangulatú Worköt nem is üti felül semmi a továbbiakban. Az album gerincét alkotó romantikus elektro-soul szerzeményekbõl talán kevesebb is elég lett volna - habár a precíz megvalósításért és a tökéletesre polírozott hangképekért jár nekik a piros pont. Azért legközelebb már csínján kellene bánni a poptarisznya mélységes mélyét kizsebelõ szintifutamokkal és beteg hangszínekkel, mert a jóból is megárt a sok.

Domino/Neon Music, 2009

****

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.