A kétezres évek Simon and Garfunkeljének is tekinthetõ duó visszatért: Erlend Sye és Eirik Glambek Bse öt év után (még tavaly) új lemezt jelentetett meg, amellyel továbbhaladnak a már megszokott melankolikus-akusztikus vonalon, csak most valahogy sokkal határozottabban süt be a napfény az egyszerû, pár akkordos dalokba (ezt ígéri már a pálmafás borító is). A kényelem királyai még az ezredforduló elõtt tûntek fel egyszerû és szívfacsaró dalaikkal, abban az idõszakban, amikor több hasonló stílusú zenekar vagy elõadó is startolt (a Turin Brakes, David Gray vagy az I Am Kloot - még egy címkét is kaptak a szaksajtótól: new acoustic movement). 2004-es, remek második lemezük (Riot On An Empty Street) után Sye a berlini zenészekbõl verbuvált Whitest Boy Alive nevû zenekarával volt elfoglalva, amivel megmutatta, hogyan lehet ma játékosan-viccesen elektronikus alapú funkot játszani.
A KOC néhány hete megjelent harmadik lemezén a két norvég figura továbbra is szívvel és lélekkel béleli ki egyszerû, két-három akkordos számait: ismerõs tájakon járunk, mégis van benne újdonság - a hangszerelést tekintve például markánsabban vannak jelen a vonósok. A két zenész ezúttal is játszi könnyedséggel lakja be a dalok keserédes, de reményteli tájait, és ugyan nincs olyan masszív és azonnal ható sláger, mint például a Homesick vagy a I Don't Know What I Can Save You From, az édesbús melódiák most is magukkal ragadnak (legfõképp a Boat Behindban, a Me In You-ban és a 24 To 25-ban). Tökéletes aláfestõ zene lehetne a kifacsart szívek szállodájában.
Virgin, 2009
****
