Lemez - Magyarul zúg - SUNN O))): Monoliths & Dimensions

  • Kovács Marcell
  • 2009. június 11.

Zene

Három akkordot bárki meg tud tanulni. De minek az a három, ha egy is elég. A drone, az egyetlen hosszan kitartott hangot lebegtető-remegtető morajzene napjaink punk-rockja. A zajzene egyszemélyes hálószoba-zenekarai ezzel a monoton gerjedéssel lármázzák tele az undergroundot. A vibráló zúgástól bezsongott fiatal zenészek lázas igyekezettel adják ki az újabb és újabb felvételeket tartalmazó CD-R-eket, amiket kisszámú közönségük nagy-nagy türelemmel hallgat. Milyen faja számot hallottam! Ha van háromnegyed órád, megmutatom.

Három akkordot bárki meg tud tanulni. De minek az a három, ha egy is elég. A drone, az egyetlen hosszan kitartott hangot lebegtető-remegtető morajzene napjaink punk-rockja. A zajzene egyszemélyes hálószoba-zenekarai ezzel a monoton gerjedéssel lármázzák tele az undergroundot. A vibráló zúgástól bezsongott fiatal zenészek lázas igyekezettel adják ki az újabb és újabb felvételeket tartalmazó CD-R-eket, amiket kisszámú közönségük nagy-nagy türelemmel hallgat. Milyen faja számot hallottam! Ha van háromnegyed órád, megmutatom.

De tényleg, van olyan emberszabású, aki otthon ezt füleli? A moraj keleti eredetű rituális zene, a hatvanas években La Monte Young többórás koncertjei révén vetette meg a lábát a keleti ínyencségekre akkoriban igencsak fogékony haladó nyugati kultúrában. A műfaj legújabb kori sztárja, a nevét egy őskori gitárerősítő-márkától kölcsönző SUNN O))) duója őrzi ezt a rituális jelleget, happeningszerű koncertjeik a csuhában fellépő zenészekkel, a mindent elborító füsttel és a gyomorban visszhangzó, monoton gitárrobajjal a villanygitár szentségét ünneplő bizarr fekete misék. Lehetnek azonban bármilyen lehengerlők is élőben, otthon azért ritkán hallgat az ember ilyesmit. Jól menő lemezeik sikerében a borító szemet gyönyörködtető dizájnjának alighanem legalább akkora szerepe van, mint a tartalomnak. Legalábbis így volt ez mostanáig.

A SUNN O))) előző lemeze, a lidércnyomásos Black One a black metal jegyében fogant. Nem konkrét zenei képleteket vettek át (habár az egyik gitárlassulás állítólag egy szélvészgyors Immortal-dal feldolgozása), hanem a síron túli hangulatot. Sikerrel. A Monoliths ugyanezt teszi a hatvanas-hetvenes évek dzsesszével. Miles Davis és Alice Coltrane szellemét idézik meg a címek. Egyértelmű zenei utalásokról ezúttal sem beszélhetünk, a zene újszerű nyitottsága azonban a dzsesszből jön. Minden eddiginél lazább, áttetszőbb a zene szövete, akkor is, ha a szűz fül számára ez még mindig repülőgép-turbinának hat. A közreműködők nagy száma is a nyitottságot jelzi. A vendégek mindig is nagy szerepet játszottak a SUNN O))) zenéjében, a hangszereknek ez a sokfélesége azonban meghökkentő. Vannak rézfúvósok, vonósok, de még egy komplett női kórus is. A Monoliths legfontosabb közreműködője azonban Csihar Attila, aki már korábban is énekelt a SUNN O)))-nal, de most minden korábbinál fajsúlyosabb a jelenléte. Csihar, a nemzetközi black metal színtér karizmatikus figurája a négy hosszú tételből háromban is kántál, dörmög és morog, de ő a felelős a szövegekért is.

A nyitó Aghartha ugyan címében Miles Davis elvadult koncertlemezére utal, de csak témájában rokon vele. Csihar a Davist is izgató föld alatti városról dörmög a gitárok zúgásánál is mélyebb hangon. Produkciója félúton van a templomi liturgia és egy bizarr Lugosi Béla-szónoklat között. A Davis Little Churchére kacsintó Big Churchben aztán a női kórus egy kortárs opera modorában ismételgeti a szótagokra tördelt megszentségteleníthetetlenkedéseitekért kifejezést, a magyar fül számára különösen szokatlan hatással. A lemez legerősebb, harmadik tételében Csihar zord, lovecrafti monológja az égből alászálló, tűzokádó valamiről magyarul zúg, miközben a gitárzaj mellé harsonák társulnak és teszik még áthatóbbá az apokaliptikus hangulatot. De a legnagyobb meglepetés a végére marad. A feloldozást hozó Alice című instrumentális záródarab egy szomorkás, westernízű gitármelódiával nyit, majd behoz egy Alice Coltrane-re emlékező, csilingelő hárfaszólamot, hogy végül búbánatos harsonaszólóban teljesedjék ki. Az élmény katartikus.

Southern Lord/Neon Music, 2009

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.