A 28. születésnapját mostanában ünneplõ angol Patrick Wolfnak a Lupercalia már az ötödik lemeze. Az eredetileg a Conqueror címre hallgató új mû lényegében a The Bachelor címû 2009-es munka szerves folytatásának tekinthetõ, a különbség pedig annyi, hogy ezúttal jóval vidámabb, pozitívabb dalokat kapunk, Wolf ugyanis megtalálta az igaz szerelmet, és most nagyon jó neki. Nem tudni, hogy ez ment-e a dalok rovására, de sem a már fentebb említett The Bachelor, sem a 2007-es The Magic Position színvonalát nem sikerült elérnie, noha ez az album sem rossz persze. "Boldog, pornográf zene, az elsõ csók soundtrackje", nyilatkozott az énekes a még készülõ dalokról, és tény, hogy több a bulizós hangulat és kevesebb az elgondolkodtató töprengés. Van itt Pink Floyd-fixációban szenvedõ Scissor Sisters-áthallás (The City), Dylan Thomast is megidézõ Bruce Springsteen-flash (House), rockos zúzásba torkolló szerelmi vallomás (The Future), zongoraalapú tradicionális folkdal (Armistice), három éven át íródó, szerelmi bánatból örömódába csapó ömlengés (Time Of My Life), orientális nyivákolást és gyogyószinti-szólót tartalmazó elektropörgés (Slow Motion), valamint az album talán legjobb dala, a zeneileg a Pet Shop Boyst idézõ, Párizs-Berlin-London tengelyen mozgó Together. Még egy dalt fontos kiemelni: a meglehetõsen elektronikus hangzású Bermondsey Street egy igazi gay pride himnusz is lehetne - de persze nem itt, hanem valahol az élet nyugisabb felén.
Hideout/Universal, 2011
***
