lemez - THE BELLRAYS: BLACK LIGHTNING

  • - greff -
  • 2011. február 3.

Zene

Alighanem még a stílus legelkötelezettebb hívei is egyetértenek abban, hogy a garázsrock elsősorban nem a kimagasló énekhangokról szól. Kivételek persze vannak - Mick Collins a Dirtbombsból például elég nagy király.
Alighanem még a stílus legelkötelezettebb hívei is egyetértenek abban, hogy a garázsrock elsõsorban nem a kimagasló énekhangokról szól. Kivételek persze vannak - Mick Collins a Dirtbombsból például elég nagy király. Vagy itt van Lisa Kekaula a Bellraysbõl. Karcos, tüzes, vad hang az övé, és a hozzáillõ harcos kedv sem hiányzik belõle: mintha a fiatal Tina Turner testét Iggy Pop diabolikus szelleme járná át. Lisát sokan ismerhetik a Basement Jaxx Good Luck címû remek 2004-es slágerébõl (a brit elektronikus duó vendégeként ott volt anno a Szigeten is), de képességei javát azért a Bellraysben nyújtja. És a zenekarnak szüksége is van rá. A tavaly év végén megjelent új lemez egyik dala, a Power To Burn nélküle például semmivel sem lenne több egy újabb (milliomodik) Ramones-gyakorlatnál. Így viszont újra és újra hitetlenkedve tekerhetjük vissza a gitárszóló elõtti részt, mert abban a néhány másodperces üvöltésben annyi minden van, hogy egy egész szakkönyvet tele lehetne írni róla.

A Bellrays dalai a tíz évvel ezelõtti, meghatározó anyagain (Grand Fury; The Red, White And Black) valamivel zabolátlanabbak voltak, de a lendület (a tempósabb témákban) és a hangulatteremtõ erõ (a soulos lassúkban) máig megmaradt. A Black Lightningon nincs mellébeszélés: tíz rövid szám van rajta, és mindegyik jó, bár világrengetõnek azért egyiket se lehet nevezni. De amikor belép az ének, kevés dolog tûnik röhejesebbnek az efféle okoskodásnál.

PiD, 2010

****

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.