lemez - THE CHAP: WELL DONE EUROPE

  • Nagy V. Gergõ
  • 2010. november 18.

Zene

Az észak-londoni The Chap első blikkre afféle bennfentes popviccnek tűnik, elvégre lemezeiken meggyűrt tanárnők és kopaszodó programozók vezetnek elő popdalokról szóló ironikus popdalokat. A nevét egy arisztokratikus londoni férfimagazintól kölcsönző formáció igen agyasan és reflektáltan közelít a műfajhoz, hetykén játszadozik a klisékkel és struktúrákkal, tudatosan vegyít elektropopot, krautrockot, funkot vagy épp posztpunkot, a dalszövegek pedig olykor a kortársi közegnek osztanak fricskákat (mint a legutóbbi lemez egyik gyöngyszemén, a világzene-imádaton élcelődő Ethnic Instrumentben).
Az észak-londoni The Chap elsõ blikkre afféle bennfentes popviccnek tûnik, elvégre lemezeiken meggyûrt tanárnõk és kopaszodó programozók vezetnek elõ popdalokról szóló ironikus popdalokat. A nevét egy arisztokratikus londoni férfimagazintól kölcsönzõ formáció igen agyasan és reflektáltan közelít a mûfajhoz, hetykén játszadozik a klisékkel és struktúrákkal, tudatosan vegyít elektropopot, krautrockot, funkot vagy épp posztpunkot, a dalszövegek pedig olykor a kortársi közegnek osztanak fricskákat (mint a legutóbbi lemez egyik gyöngyszemén, a világzene-imádaton élcelõdõ Ethnic Instrumentben). Jócskán sznob alapérzetû, beavatottaknak címzett produkció tehát a The Chap, de korántsem intézhetõ el ennyivel: ezek az avantgárd popperek ugyanis tényleg viccesek, ráadásul roppant élvezetes lemezeket csinálnak.

Ilyen az ötödik korong, a Well Done Europe is, hiszen elragadóan hibbant popszámok sorjáznak rajta, és szatirikus humornak sincsenek híjával (a Well Done You-ban például egy céges középvezetõ motiváló mondatait mantrázza az ének). Az egymás után következõ sorlemezekkel egyre finomodó és tisztuló hangzás ezúttal némivel homogénebb és egyhangúbb a remekbe szabott elõdhöz, a 2008-as Mega Breakfasthez képest, de mégsem tûnik unalmasnak. Megnyerõen idétlen, s néha egészen táncos elektropopdallamok szólnak, de rendre érkezik valami váratlan: hol akusztikus hangszerek, hol egy slide-gitár, hol debil kórusok zendülnek föl, olykor pedig öklendezésbõl kerekedik izgalmas refrén (Few Horoscope). S bár a néhány közvetlen hatású, slágeres tételen (Even Your Friend; We Work in Bars) kívül a számok java többszöri hallgatást kíván, megérdemli a figyelmet a lemez, mert ugyan lehet, hogy csak afféle posztmodern tréfa az egész, mégis felettébb és egyre jobban szórakoztató.

Lo Recordings/Neon Music, 2010

****

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.