Lemez - World music: a fúzió

  • Kertész Anna
  • 2011. június 2.

Zene

szótól kiver a víz, le nem írnám semmi pénzért, maradjunk annyiban: ezen a három lemezen a főcsapás iránya a "keresztbe-kasul". És jobbára nem hangzik rosszul.
szótól kiver a víz, le nem írnám semmi pénzért, maradjunk annyiban: ezen a három lemezen a főcsapás iránya a "keresztbe-kasul". És jobbára nem hangzik rosszul.

Fókatelep: Fokadelic A Fókatelep a Korai Öröm együttes szabadidős vállalkozásaként indult - instrumentális, improvizatív stílusgyakorlatokkal - úgy négy évvel ezelőtt. Aztán beszállt melléjük Oláh Annamária énekesnő, akitől nemcsak hangot, hanem egy egészen jellegzetes és testre szabott hangvételt kapott az ügy. A pszichedelikus rock és a különféle népzenék mellett komoly szerep jutott ebben a sanzonok fülledt-érzéki világának is, és ennél nem is kellett több ahhoz, hogy egy nálunk teljesen újszerű produkció szülessen. Egy olyan, amibe könnyű belesimulni, friss és szórakoztató, ugyanakkor nem nélkülözi a felkavaró, drámai elemeket sem - sőt éppen azoktól olyan figyelemreméltó. Hogy Fókatelep című tavalyelőtti bemutatkozásuk minden darabjára érvényes lenne ez, azt persze nem állíthatom. De azért rögtön kitűnt, hogy olyan, ezerszer feldolgozott népdalokból is, mint az Indulj el, a Kerek a szőlő levele vagy a Madárka zsigerből új minőséget tudnak teremteni.

Na és most újabb albumot tettek az asztalra. A főcsapás iránya - vagyis hogy gátlástalanul "bármerre" - nem változott a Fokadelicen, de azért érződik az idő és az út: az elmélyülés. És ezt a szó szoros értelmében mondom. Az az érzelmi telítettség és drámaiság, ami az előző lemezen valahogy nem jött át Seress Rezső Szomorú vasárnapjának feldolgozásából, most két számban is hátborzongató: a Bosszúdal és a Kaske tetőtől talpig felkavaró, magával ragadó darab. A könnyebbek közül az Álom tűnik példaértékűnek - én ilyennek képzelek el egy "rádiós slágert" ebben a műfajban. Három szám a csúcson, aztán egy kis űr, és utána jön, illetve "elmegy" a többi - hadd mondjam így: ez a lemez nem a "többiről" szól. (NarRator Records, 2011) **** és fél

Socalled: Sleepover Három évvel ezelőtt kijött egy "forradalmi" klezmerválogatás a World Music Networknél (The Rough Guide to Klezmer Revolution), és azon három számban három különböző formációban (Theodore Bikel, David Krakauer, illetve Sophie Solomon társaságában) is szerepelt a kanadai Socalled (akinek amúgy rendes neve is van: Josh Dolgin). Mindenki más csak egy számban szerepelt (vagy egyben sem), szóval rendesen fel lett fedezve az ember, akinek alanyi jogán éppen akkoriban jelent meg az első albuma, a Ghettoblaster. A következő évben a Világzenei Vásáron (a WOMEX-en) kapott lehetőséget, hogy megmutassa, nemcsak a laptopjával képes kunsztokra, hanem egy frankó zenekar élén is, és tényleg, sőt.

Dolginról (akinek a rendes neve Socalled) így elöljáróban illendő leszögezni, hogy nem piskóta: komoly neve van a film és a képzőművészet berkeiben is, amúgy meg a klezmer iránti hirtelen felindulásában mindent megtanult a jiddis nyelvről és a tradicionális kelet-európai zsidó zene hagyományairól. És ha éppen nincs kéznél a laptopja, simán beül a zongora mögé. Persze azért nem szívesen lennék zsidó zenei hagyomány Dolgin keze ügyében, mert tény: a legkegyetlenebb kollázstechnikával vágja és illeszti be mindenféle más zene (hiphop, rap, pop, ilyen-olyan etnikus dolgok) szövetébe.

És most új lemeze van. Új és más: ezt valójában már alig-alig merném a klezmerszíntérhez paszszintani. Klezmerhez kötődő dallam csak az első (UNLVD) és a tizedik (a címadó) számban bukkan fel, amúgy meg mintha egy orgián fülelnénk, itt aztán minden mindennel. Kelta (ízű) és amerikai folk, funky, soul és gospel, hiphop és rap, dancehall és drum 'n' bass, keresztbe-kasul, ezerrel. Ez a Socalled egy hangkéjenc, és teljesen perverz, de éppen ezért szeretem. Ugyanakkor azt sem hallgatnám el, hogy ennek a drasztikus eklektikának megvan az árnyoldala is: valahogy mintha hiányzana "mögüle" valami közös. De lehet, hogy csak rossz napom van. Úgyhogy jöhet a negyedik száma, a Richi. Az mindig levesz a lábamról. (The-Feed, 2011) **** és fél

Rotfront: Visafree Bő másfél évvel ezelőtt, amikor a Rotfront kollektíva világra hozta első, Emigrantski Raggamuffin című albumát, alig győztem gratulálni ezeken a hasábokon. "Csak úgy cikáznak egyik sorról a másikra a nyelvek, az otthonok és az otthontalanságok, mindennek és mindenkinek helye van. (...) Nem olvad bele a hasonló hullámokba, vagyis megvan a jellegzetes íze, könnyedsége, bája és humora, ráadásul annyi tuti slágert vonultat fel, hogy fölösleges lenne egyiket-másikat kipécézni." Az egy csillagos ötös korong volt, bizony, aztán jöttek a koncertek, és nem volt mese: a Rotfrontból kultzenekar lett Magyarországon.

Ehhez persze kellett előtte az a hat év berlini meló, amit az ukrán Jurij Gurzsi (a Russendisco klub dj-je) és Wahorn Simon (egykor: Balaton és Batu Kármen) a buliba feccolt, hogy a ska, a ragga, a zsidó és balkáni zenék, a pop és a sanzon összeboronálásából testre szabott stílus - mi több, testre szabott államalakulat: Emigrantski Republik - kerekedhessen.

Eddig több mint oké, és tulajdonképpen a napokban megjelent Visafree-vel is csak hangyányi bajom van. De a legjobb pillanataimban is az kattant be folyton, hogy mintha egy gyorsétteremben jó ebédhez szóló raggamuffint hallgatnék. Szuvenírt az Emigráns Köztársaságból. Nem arról van szó, hogy összecsapták, nem a törődés maradt ki a lemezből (sőt vendégek garmadáját mozgósították: Amsterdam Klezmer Band, Daniel Kahn, Gaya "Gyétyi Picasso" Arutyunyan és még sokan mások), hanem az invenció, és így ennyire futotta: nem többre lightos önismétléseknél. Vannak persze nyerő percei is, a Csőváz, a Money Money Money, a Vodka Garlic igazán szerethető, de összességében számomra most túl könnyű lett ez a buli. (Essay Recordings, 2011) **** alá

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.