Daniel Kahn & The Painted Bird: Lost Causes Amiként a nyolcvanas-kilencvenes évek klezmerrevivalének a Klezmatics volt a legnagyobb hatású zenekara, napjaink kortárs klezmermezőnyében a Daniel Kahn vezette Painted Bird szárnyal az élen. Az univerzális tehetségű (költő-színész-rendező-képzőművész-zenész) Kahn útja Detroitból vezetett Berlinbe, ahol a rokon lelkületű vándorzenészek, forradalmárok, emigránsok és outsiderek közösségében 2005-ben alakította meg zenekarát. Kőkeményen vette közben a kelet-európai zsidó zene hagyományainak és nyelvének a leckéit, ugyanakkor határtalan élvezettel engedett más befolyásoknak is a kabarétól a punk-rockon át az ír kocsmazenéig. Képzeld el együtt Leonard Cohent, Tom Waitset és Shane MacGowant, amint egy Kurt Weill-dalt énekelnek. Ha úgy vesszük, Kahn nem talált fel semmi újat, mégis az lett a vége, hogy teljesen önálló hangot ütött meg, ráadásul lemezről lemezre valami pluszt, valami mást is hozott. A Lost Causes a harmadik Painted Bird-album, ami pedig a nóvumot illeti, az a munkásmozgalmi indulók és háborús dalok - az In Kamftól a Lili Marleynig - adaptálásában érhető tetten. Világ klezmerjei, egyesüljetek! - mondhatnánk a Klezmer Bund hallatán, de immár túl is estünk rajta, hiszen e himnikus kórusban a klezmervilág olyan jeles előadói hallatják együtt a hangjukat, mint Michael Alpert (Brave Old World) és Lorin Sklamberg (The Klezmatics). Mesteri szövetség. (Oriente Musik, 2011) *****
Les Hurlements d'Leo: Bordel De Luxe Tizenkét évvel ezelőtt a Les Negresses Vertes és a Mano Negra által teremtett iskola jeles növendékeként mutattuk be ezt a bordeaux-i zenekart. Adott volt hozzá a punkos indíttatás, a sanzonos fíling és a megkerülhetetlen multikulti színezet cigányzenével, latin hangokkal, miegymással. A helyzet azóta jócskán fokozódott. Arra a sulira már nem emlékszik senki, de ez a legkevesebb; a lényeg az, hogy Leo már régen kinőtte a padokat, járja a maga konzekvens útját, s mi több, egyre jobb. Ez már az ötödik sorlemeze, és bizony ötcsillagos darab, mondhatni, minden idők leghúzósabb Leo-albuma. És a legzúzósabb is. Nincs ebben semmi vadulás vagy öncélú hangoskodás, csak éppen annyi a feszültség és a keserűség, hogy folyamatos a robbanásveszély. Egyrészt az énekes Laulónak lehetünk hálásak ezért - én történetesen egy szavát sem értem, de mindet elhiszem -, másrészt a baromi svungot diktáló fúvósoknak, harmadsorban pedig az egész bandának, úgy, ahogy van. Nem kell ezt ragozni. Felkavaró és magával ragadó anyag. (Ladilafé Productions, 2011) *****
Paleface: Helsinki - Shangri-La Finnországban évek óta nem akadt ekkora szenzáció. Már bezsebelte az év albuma díjat a Soundi magazinban és a World Music Emma Awardon, de könnyen lehet, hogy a Nordic Music Prize is leesik neki. Egy Paleface nevű rapper, akinek eddig csak az elektronikus undergroundban ismerték a nevét, és aki amúgy is a lentiek pártján áll. Most történetesen felgyújtotta Helsinkit ennek az albumnak a borítóján. Nem egy hétköznapi eset forog fenn.
De ami fontosabb, Paleface úgy vág új rendet a műfaji és földrajzi határok között, hogy közben végig stílusban tartja a produkciót. Az alapja hiphop, ám ezen az alapon bármi megtörténhet, és meg is történik, legyen az városi folk, finn polka, ragga, lapp joik vagy mali blues - olyan emblematikus nevek, mint Wimme Saari vagy a tuareg Tamikrest közreműködésével.
Úgy általában a világzenében szörnyű dolgok szoktak létrejönni az efféle fúziókból, de Paleface dolga a szabályt erősítő kivételek közül való. Csattanónak az A Whiter Shade Of Pale című Procol Harum-klasszikus feldolgozásával. (XO Records, 2010) *****
LaBrassBanda: Übersee Németországban ez most a nagy bumm, sőt már a határain túl is, és egy-két éven belül bedarálják az egész világot, ide a bökőt. Egy bajor rezesbanda, rövid bőrnaciban, totál elborultan, eddig ismeretlen régiókba plántálva a sörfesztiválfílinget és a hozzá passzoló zenét. Halál feszes basszus-dob alapon három fúvós, akik közül ketten énekelnek vagy szövegelnek is, ha kell, szigorúan bajorul, amit a madár sem ért Münchenen túl. Két lemezük van, ez az utóbbi a kiforrottabb és élvezetesebb darab; ebből majd kicsattan a pop, rock, punk, funk, reggae, polka, balkáni és bajor rezes ügyek meg mások alkotta egyveleg. Végre egy új hang, ami nagyon kellett már a Balkán uralta brassfronton, le a stüszi vadászkalappal! (Trikont, 2010) *****
