lemez - YEAH YEAH YEAHS: IT'S BLITZ!

  • - greff -
  • 2009. április 9.

Zene

A New York-i zenekar harmadik nagylemeze olyan elementáris, csakis a MGMT tavalyi, mindent vivő kislemezeihez mérhető elektropopslágerrel indul, hogy arra a négy és fél percre képtelenség is szomorkodni az egyébiránt némiképp csüggesztő tény miatt, miszerint a korábban rokonszenves szabálytalanságával tüntető, a Sonic Youth és a Blondie szerelemgyerekének tetsző (akkor még egyértelműen rock)trió elkészítette első nettó trendkövető albumát. A Zero nevű bombát egy még diszkósabb és szintén pompás tétel, a Heads Will Roll követi, majd a korábbi lemezek szép, törékeny pillanatainak folytatásaiként felfogható lassú számok jönnek (a Nick Zinner izgalmas, bár a korábbiaknál jóval viszszafogottabb gitárbetéteivel színesített Soft Shock, és a folkos dallamot hömpölyögtető szintetizátorral megbolondított Skeletons) - ezek szintén nagyszerű darabok. A lemez második felére viszont a zenekar jól hallhatóan kifogy a szellemes ötletekből: a Dull Life fantáziátlan, bár legalább hatásos utánzása a közelmúltbeli gitározós, de azért táncolható indie-slágerszámoknak, a Shame And Fortune pedig három kínos percben a 90-es évek bénán korszerűsített amerikai rádiórockját idézi fel - ezt még az amúgy az egész lemezen roppant érzékien éneklő Karen O sem képes megmenteni.
A New York-i zenekar harmadik nagylemeze olyan elementáris, csakis a MGMT tavalyi, mindent vivõ kislemezeihez mérhetõ elektropopslágerrel indul, hogy arra a négy és fél percre képtelenség is szomorkodni az egyébiránt némiképp csüggesztõ tény miatt, miszerint a korábban rokonszenves szabálytalanságával tüntetõ, a Sonic Youth és a Blondie szerelemgyerekének tetszõ (akkor még egyértelmûen rock)trió elkészítette elsõ nettó trendkövetõ albumát. A Zero nevû bombát egy még diszkósabb és szintén pompás tétel, a Heads Will Roll követi, majd a korábbi lemezek szép, törékeny pillanatainak folytatásaiként felfogható lassú számok jönnek (a Nick Zinner izgalmas, bár a korábbiaknál jóval viszszafogottabb gitárbetéteivel színesített Soft Shock, és a folkos dallamot hömpölyögtetõ szintetizátorral megbolondított Skeletons) - ezek szintén nagyszerû darabok.

A lemez második felére viszont a zenekar jól hallhatóan kifogy a szellemes ötletekbõl: a Dull Life fantáziátlan, bár legalább hatásos utánzása a közelmúltbeli gitározós, de azért táncolható indie-slágerszámoknak, a Shame And Fortune pedig három kínos percben a 90-es évek bénán korszerûsített amerikai rádiórockját idézi fel - ezt még az amúgy az egész lemezen roppant érzékien éneklõ Karen O sem képes megmenteni. A zárlatra meg már csak a masszív középszerûség marad: csillogóan fényes, de bántóan izgalommentes hangzással beburkolt lassú, szürke, kiszámítható popszámok váltják egymást. A fürdõvízzel együtt kilöttyintett csecsemõ szomorú esete ez: Zinner eleven, zajos gitártémái mellett a szokatlan váltások és az izgalmas hangszerelési megoldások is a kukában végezték.

Interscope/Universal, 2009

***

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.