Waldron klasszikus komponistának és zongoristának tanult, közben éjszakánként rhythm and blues zenekarokban játszott, így került kapcsolatba Charles Mingusszal. 1954-től ´56-ig tartottak együtt, s ezután megfordult Waldron társaságában a fél dzsesszlexikon: ´57-ben John Coltrane-nel vette fel a Dakar című albumot, aztán Billie Holidayt kísérte (míg meg nem halt szegény), majd Eric Dolphy következett (s vele az emlékezetes Quest című album), amíg ´63-ban súlyos idegösszeomlást nem kapott. Megoldásként ´64-ben Párizsba költözött, ami akkoriban a világ legszabadabb városa volt, s végül ´67-ben Münchenben telepedett le, ahol segített elindítani az ECM, kicsit később az Enja nevű kiadót. Százkilencvenegy album található Waldron diszkográfiájában, és nem sokat hibázott. A dzsessz tiszteletbeli konzulja volt Európában, de nagy szerepe volt abban is, hogy a műfaj népszerűvé vált Japánban.
Waldron méltóságteljes, barna tónusú akkordjainak hipnotikus a hatása. Ha zenéje gyökereit kutatjuk, érdemes meghallgatni az Anthony Braxtonnal közös Six Monk´s Compositions és a Steve Lacyvel duóban alkotott - s Duke Ellington előtt fejet hajtó - Sempre Amore című albumot. A kulcslemez azonban a ´83-as Mal Waldron Plays Erik Satie, mely a legjobb kísérlet a tökéletes minimalizmus és a blues elegyítésére.
A kilencvenes évekre lelassult a mester, de azért kiadott néhány nagyszerű anyagot - a már szintén halott - Jeanne Lee énekesnővel, illetve Toru Tendával, a japán fuvolistával. Szaporította duófelvételeit Steve Lacyval, és Archie Shepp-pel is megújította az együttműködését - ezt példázza a nehéz életű Billie Holiday emlékét idéző Left Alone Revisited album.
Kilenc dal a művésznő kedvencei közül, egy vers, mínusz fél évszázad, a bohó ifjúság és a szerelem felidézése, tiszta pszichoanalízis. Szembenézés a múlttal és az elmúlással, bölcsesség, mely túl van jón és rosszon, vagy ha úgy tetszik: standardok, vérprofi tanár urak módjára. Nem sietnek sehova, nem akarnak semmit megmutatni, csak játszanak. A modernitás, mely a hagyományokba torkollik, egy végletekig lecsupaszított szaxofon-zongora duó, ahol már nincs semmi, legfeljebb a lényeg. Szóval nem egy vidám anyag.
Biztos azért vigyorognak, mert már tudnak valamit, mi meg csak itt rohangálunk... Legjobb esetben hallgatjuk őket. Mal Waldront már csak lemezről, hiszen 2002 decemberében elhunyt.
Vitéz Kolbász György
Enja Records/Zenesegély, 2002
