Baker Oklahomában született 1929-ben, de az ötvenes évek eleje már New Yorkban érte. Előbb a nehéz életű Charlie Parkerrel játszott, aztán Gerry Mulligan - zongara nélküli - kvartettjével vált ismertté. Az évtized közepétől saját együtteseivel tűnt fel. A nyugati parti "cool" megtestesítője volt, és az is maradt, mert függetlenül az aktuális irányzatoktól - hard bop, free, dzsesszrock -, ő csak a saját nótáját fújta. Továbbá annak a dzsanki dzsesszzenész-generációnak a megtestesítője volt, melynek tagjai nem a jó nevű egyetemeken, hanem a füstös éjszakai klubokban tanultak zenélni, nem volt PR-főnökük, viszont mélyen elmerültek a tudatmódosító szerek világában.

Baker Oklahomában született 1929-ben, de az ötvenes évek eleje már New Yorkban érte. Előbb a nehéz életű Charlie Parkerrel játszott, aztán Gerry Mulligan - zongara nélküli - kvartettjével vált ismertté. Az évtized közepétől saját együtteseivel tűnt fel. A nyugati parti "cool" megtestesítője volt, és az is maradt, mert függetlenül az aktuális irányzatoktól - hard bop, free, dzsesszrock -, ő csak a saját nótáját fújta. Továbbá annak a dzsanki dzsesszzenész-generációnak a megtestesítője volt, melynek tagjai nem a jó nevű egyetemeken, hanem a füstös éjszakai klubokban tanultak zenélni, nem volt PR-főnökük, viszont mélyen elmerültek a tudatmódosító szerek világában.

Törékeny, finom hangja volt a trombitájának, de az volt igazán különleges Bakerben, hogy egyszer csak kitalálta: énekelni kezd. Helyesebben: dudorászni. Elmotyogta a szöveget, aztán folytatta trombitán, vagy fordítva: a hangszeren intonálta a témát, aztán a szólót motyogta el. Jól hallható, hogy nem volt meg minden foga, ezért lehet, hogy minden fotóján összezárt szájjal szerepel. Első hallásra zavarba jövünk a hangjától, mert nehéz eldönteni, hogy egy férfit vagy egy nőt hallunk, de ma már azok a legkeresettebb felvételei, amikor énekel.

Baker repertoárja nem volt túl nagy, a Great American Songbook lírai, balladisztikus darabjait játszotta újra meg újra. Nem agyalt a zenei formákon, tonálisan és emocionálisan is szűk területen mozgott, de azt teljesen kiaknázta. Életműve hatalmas és egyenetlen, attól függően, hogy a kábítószerekkel és a törvénnyel folytatott küzdelemben ki volt éppen a nyerő. Nem lehetett könnyű eset a fickó, zenésztársai sem értek mindig föl hozzá, de a jobb felvételei - amiből azért van egy csomó - hipnotikusak. Valami elementáris szomorúság és éteri tisztaság árad belőlük, amiben az egzisztencializmus reménytelensége és a buddhizmus bölcsessége egyszerre van jelen.

Az ötvenes években úgy nézett ki, mint egy reményteljes filmsztár, ám a sok gyűrődés leabálta a mestert, még ha néha föl is szívta magát. Egészen ´88-ig, mikor is egy amszterdami szállodai szoba ablakából kizuhant. De azóta is kerülnek elő igen jó kiadatlan anyagai! Ezekből válogat a német Enja Records The Legacy (Az örökség) címmel futó sorozata, melynek az Oh You Crazy Moon a negyedik darabja. A felvétel a stuttgarti rádió számára készült ´78-ban. A Bakert kísérő trióból kiemelném a zongorista Phil Markowitzot, aki kifejezetten inspiratívan teszi a főnök alá a harmóniákat, mégsem hatalmasodik el az anyagon. Hat gyönyörű standardot játszanak el, utoljára a My Funny Valentine című balladát. Richard Rodgers és Lorenz Hart szerzeményét ´52-ben rögzítette először Mulligan kvartettjével, aztán szinte minden koncertjén eljátszotta. Itt egy kilencperces változatát hallhatjuk a rezignáció himnuszának.

Chet Baker valószínűleg nem is emberi lény volt. Egy heroinba mártott angyal, aki magára vette a bűneinket.

Czabán György Borotva

Enja Records/Zenesegély, 2003