Volt egyszer, még 1986-ban egy Jamaicára kacsintó, napfényes dal a Talking Heads
True Stories albumán,
Radio Head a címe (két szóban). Szerethették azok a 17-18 éves, Oxford környéki srácok, akik 1991-ben zenekarként léptek színre: ők lettek a Radiohead (egybe írva). 1993-ban hozták ki első albumukat, ez volt a
Publo Honey. (Csak zárójelben: hallhattak erről valamit azok a pesti srácok is, akiknek aztán Publo Hunny - vagy hogy is írják éppen - zenekarként ´97-ben jött ki az első hunglish hablaty lemezük, de ez tényleg mellékszál.) Aztán ´95-ben a
The Bends, ´97-ben az
OK Computer, és máris a mába érkeztünk, negyedik agylemez,
Kid A. Hír volt pár hete, hogy Nr 1-ként debütált a Billboard amerikai eladásokon alapuló listáján, ami komoly dolog, bármit gondoljunk is különböző ízlésekről és promóciókról. A
Publo Honey nekem speciel kimaradt, de a
The Bends és az
OK Computer meg az ezekkel járó, valaha az MTV-ben, pár éve pedig egy Titanic Fesztiválon látott klipek ismeretében (ők hajtották a
Karma Police kocsija elé Kovács Lajost) magam el sem tudtam volna képzelni az amerikai lista csúcsán a Radiohead képét és hangját, aztán tessék, mégis. Merthogy ez popzenekarnak túl komoly, rockzenekarnak túl kifinomult, az arcokon idegenül festene a tinimagazinos smink, a viharvert, vén csatalovakhoz képest viszont fiatalok, magánéletük azonban, tudtommal, semmi fogást nem kínál a pletykaiparnak. Marad a zene.
Az előző két albummal szemben, amelyek néhány keményebb, gitáros szám mellett tele voltak míves és érzékeny dalokkal, ez a mostani mintha folyamatzene lenne, Thom Yorke magas hangja ritkábban közvetít megjegyezhető dallamot, a gitárokat szórványosabban, de mindenesetre kevésbé hangsúlyosan használják, inkább az atmoszféra teremtésen, a textúrán, a zene szövetén a hangsúly. (Még egy zárójel: Yorke azt írta egy internetes fórumon, hogy a Kid A készítésekor - amire egyébként állítólag a felfokozott várakozás, nyomás, feszültség következtében csaknem ráment a zenekar - a Talking Heads-féle Remain in Light album volt a vezénylő csillaguk; szerintem hangulatában inkább az R.E.M. szintén alig-rock Up albumára emlékeztet, csak abban sokkal több az igazi dal.) Azt képzelem, hogy a Kid A felhozatalából kevesebb szám tud majd beépülni egy majdani Radiohead-turné repertoárjába - egyébként szívesen ellenőrizném.
Sz. T.
EMI, 2000
