Lemez: Szaharatrip (Justin Adams: Desert Road)

  • m. l. t.
  • 2000. november 2.

Zene

Justin Adams-szólólemezről eddig nem volt alkalmam írni: most jelentetett meg ilyet először. Van egy kis házistúdiója, egyedül játszotta fel az összes hangszert (millió pengetős + orgona és szolid elektronika), tokkal-vonóval kijött hatszáz fontból. Október végén, amikor a berlini világzenei vásáron találkoztunk, egészen megilletődtem: Justin éppoly bensőséges és visszafogott pasas benyomását keltette, mint ahogyan a - kritikusoktól amúgy a csillagokba menesztett - lemeze készült. Aminek persze megvan a maga története.
Justin Adams-szólólemezről eddig nem volt alkalmam írni: most jelentetett meg ilyet először. Van egy kis házistúdiója, egyedül játszotta fel az összes hangszert (millió pengetős + orgona és szolid elektronika), tokkal-vonóval kijött hatszáz fontból. Október végén, amikor a berlini világzenei vásáron találkoztunk, egészen megilletődtem: Justin éppoly bensőséges és visszafogott pasas benyomását keltette, mint ahogyan a - kritikusoktól amúgy a csillagokba menesztett - lemeze készült. Aminek persze megvan a maga története.

Az úgy volt, hogy a múlt évben Maliban járt - részben ott vette fel a világ legjobb francia zenekara, a Lo ´Jo a Bohéme De Cristal című albumát, és ennek Justin volt a producere. No és Maliban egészen elképedt: "Alig különülnek el a zenészek a közönségtől - mesélte a Folk Rootsban -, s csak a szórakoztatás kedvéért játszanak, feldobva egymást a ritmusokkal. Akkor ott azt gondoltam, ez az, nekem is így kéne zenét csinálnom."

Ne essék félreértés: mindez nem egy pályakezdő versenyző idealizmusa. Adamset korántsem véletlenül tekintik Anglia egyik vezető gitárosának: társszerzője volt a Jah Wobble´s Invaders Of The Heart Rising Above Bedlam és Take Me To God című albumainak, hallható Sinead O´Connor, Natacha Atlas, Billy Bragg, Peter Gabriel és U-Cef dolgain is. Az afrikai és arab zenék iránti elragadtatása sem új keletű. Justin - nagykövet édesapjával - Jordániában, Libanonban és Egyiptomban töltötte gyerekkora nagy részét. A hetvenes évek végén tértek haza, és azonnal arab skálákkal kezdte ostromolni a környező punkzenekarokat - Jah Wobble-lal való találkozásáig hasztalanul.

Aztán, mondom, tavaly kifeküdt Maliban. Vett is tüstént egy ngonit (apró, négyhúros gitárféleség), és amint belebonyolódott, éppúgy kihallotta belőle a sivatag és az iszlám hangját, mint az öreg, akusztikus, amerikai bluesét.

Hát így. Ám ha a Desert Road csupán újabb "hullámot" nyúzna le a Mississippi-Niger-bluesról, korántsem tetszene ennyire nekem. Ez a lemez attól izgalmas, hogy besorolhatatlan; hogy Adams londoni, lo-fi stúdiójából is nyomot hagyott a sivatagon: pszichedelikusat, sötétet, elborultat és álmodozót. És nem kell minden percéért lelkesedni, hogy emlékezetessé váljon, s hogy nagyon várni kelljen a bemutatására alakult Wayward Sheiks zenekarától a folytatást.

m. l. t.

Justin Adams, 2000

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.