Lemez: Szaharatrip (Justin Adams: Desert Road)

  • m. l. t.
  • 2000. november 2.

Zene

Justin Adams-szólólemezről eddig nem volt alkalmam írni: most jelentetett meg ilyet először. Van egy kis házistúdiója, egyedül játszotta fel az összes hangszert (millió pengetős + orgona és szolid elektronika), tokkal-vonóval kijött hatszáz fontból. Október végén, amikor a berlini világzenei vásáron találkoztunk, egészen megilletődtem: Justin éppoly bensőséges és visszafogott pasas benyomását keltette, mint ahogyan a - kritikusoktól amúgy a csillagokba menesztett - lemeze készült. Aminek persze megvan a maga története.
Justin Adams-szólólemezről eddig nem volt alkalmam írni: most jelentetett meg ilyet először. Van egy kis házistúdiója, egyedül játszotta fel az összes hangszert (millió pengetős + orgona és szolid elektronika), tokkal-vonóval kijött hatszáz fontból. Október végén, amikor a berlini világzenei vásáron találkoztunk, egészen megilletődtem: Justin éppoly bensőséges és visszafogott pasas benyomását keltette, mint ahogyan a - kritikusoktól amúgy a csillagokba menesztett - lemeze készült. Aminek persze megvan a maga története.

Az úgy volt, hogy a múlt évben Maliban járt - részben ott vette fel a világ legjobb francia zenekara, a Lo ´Jo a Bohéme De Cristal című albumát, és ennek Justin volt a producere. No és Maliban egészen elképedt: "Alig különülnek el a zenészek a közönségtől - mesélte a Folk Rootsban -, s csak a szórakoztatás kedvéért játszanak, feldobva egymást a ritmusokkal. Akkor ott azt gondoltam, ez az, nekem is így kéne zenét csinálnom."

Ne essék félreértés: mindez nem egy pályakezdő versenyző idealizmusa. Adamset korántsem véletlenül tekintik Anglia egyik vezető gitárosának: társszerzője volt a Jah Wobble´s Invaders Of The Heart Rising Above Bedlam és Take Me To God című albumainak, hallható Sinead O´Connor, Natacha Atlas, Billy Bragg, Peter Gabriel és U-Cef dolgain is. Az afrikai és arab zenék iránti elragadtatása sem új keletű. Justin - nagykövet édesapjával - Jordániában, Libanonban és Egyiptomban töltötte gyerekkora nagy részét. A hetvenes évek végén tértek haza, és azonnal arab skálákkal kezdte ostromolni a környező punkzenekarokat - Jah Wobble-lal való találkozásáig hasztalanul.

Aztán, mondom, tavaly kifeküdt Maliban. Vett is tüstént egy ngonit (apró, négyhúros gitárféleség), és amint belebonyolódott, éppúgy kihallotta belőle a sivatag és az iszlám hangját, mint az öreg, akusztikus, amerikai bluesét.

Hát így. Ám ha a Desert Road csupán újabb "hullámot" nyúzna le a Mississippi-Niger-bluesról, korántsem tetszene ennyire nekem. Ez a lemez attól izgalmas, hogy besorolhatatlan; hogy Adams londoni, lo-fi stúdiójából is nyomot hagyott a sivatagon: pszichedelikusat, sötétet, elborultat és álmodozót. És nem kell minden percéért lelkesedni, hogy emlékezetessé váljon, s hogy nagyon várni kelljen a bemutatására alakult Wayward Sheiks zenekarától a folytatást.

m. l. t.

Justin Adams, 2000

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.