Ez a Dalaras tizenhat évesen mutatkozott meg először a nyilvánosság előtt, és két év múlva, 1968-ban vette fel az első nagylemezét. Azóta végigénekelte a világot, és nagyjából negyven albumot jegyez, némelyikből - mint a ´75-ös Rembetiko címűből - félmilliót adtak el. Azzal persze könnyű dolga volt, hiszen egy pireuszi rembetika-buzukis fia, ráadásul karrierjének szárba szökkenése egybeesett a rembetika revivalével. (Az aranykora a húszas-harmincas éveké, miután a lausanne-i békeszerződés következtében másfél millió menekülttel gyarapodott a görög kikötővárosok népessége, és a plebejus mulatókat ellepték a nyomorúságtól és hasistól inspirált dalok.) Ám - bár kedvünk tartaná - nem azonosíthatjuk Dalaras munkásságát a rembetikával: a török megszállás népzenéjét idéző dhimotikától az orientális hatásokat előtérbe helyező (hatvanas évekbeli) laikó táncdalokon át az inkább Nyugatra kacsingató, nagyzenekari éntekhnóig gyakorlatilag minden kilométerkőnél letette a névjegyét. Eközben kollaborált a kortárs görög költészet és zeneirodalom kislexikonával (Yannis Ritsos, Odisseas Elytis, Michalis Ganas; Mikis Theodorakis, Apostolos Kaldharas, Christos Nikolopoulus), és ha úgy hozta a sors, összeállt más népekkel is, így Paco de Lucíával, Al Di Meolával, Ray Lemával, Jan Garbarekkel, Goran Bregovictyal, illetve ezen a korongon Stinggel.
A The Running Roadsszal aligha az ortodox tradicionalisták szívében próbált mélyebbre hatolni, ez egy olyan album, amely részben New Yorkban és Los Angelesben készült, s melynek számaiban a jól szituált komputerprogramozást gyakrabban emlegetik a buzukinál-oboánál-lantnál. De ez egyáltalán nem baj, sőt. Egy olyan poplemeztől, amely ennyire nem gagyi, én már eleve, kimondottan meg bírok illetődni, ez pedig messze több annál: itt nem egy akármilyen hang, itt nem három-négy-öt akármilyen sláger (I´ll Seek You, The Old Soldier, I´ve Never Seen You, Drunken Boat, Hidden Keys), hanem a globál hangvétel mélyén a szívügyekben nem akármilyen görög érzékenység hallható. Nem mondom, a Hasta Siempre mintha mellétrafált volna a végén, de szorzás-osztás nélkül megelőlegezhető: aki a magáévá teszi ezt a lemezt, egyszersmind belépőt váltott Dalaras életművébe.
Marton László Távolodó
EMI, 2001
