Lemez: Elsők között (BeatClub 21, Hoötel Costes 6, Spacecafé, Rumpistol)

  • - minek -
  • 2003. december 18.

Zene

ABeatClub 21 tulajdonképpen a német Infracom! kiadó saját bigbandje. Összesen 9 zenészt és énekest hallhatunk, s ebből már rögvest tudjuk: ez az együttes egyenest színpadra termett. Könnyed, levegős kompozíciók, soul, funk, dzsessz, afrobrazil elemek és némi drum & bass: igazi fúziós zene - vagy ha úgy tetszik, nu-jazz táncmuzsika, de ez persze csak az üres skatulya, a lélek és a lényeg úgyis a zenében lakik. Alapnak mindjárt két vokalista hölgy: Fola Dada és Nathalie Schäfer - az előbbi tán erőteljesebb, a másikuk kissé törékenyebb hanggal megáldva, de ketten együtt hibátlanok. S ehhez még jön a nagyzenekar ritmusszekcióval, fúvósokkal, billentyűssel, vibrafonossal - minden a helyén, hogy több se kell hozzá. A Mobile Wellness éppen az első albumuk, rajta 11 erős darab: a nyitószám Timeflow rögvest megfogja a hallgatót: a kissé szokatlan, ám módfelett izgalmas ritmika és Fola Dada érett soulos vokáljának összhangja megadja a folytatáshoz a mintát. A zenészek később is hozzák formájukat: visszafogottan szólózgatnak (el lehet képzelni, mit művelnek élőben), a hangulat mind füstösebb, s a lassabb-középtempós számok után a végére felpörög minden. A Dedication karneváli ritmikája után már nem is oly meglepő, hogy a Bounce It a dobos és a basszer feszes játékára épülő d`n`b, míg a záró Blue Step zaklatottságát kellemesen oldja a női vokál. A BeatClub 21 vérbeli klubzenét játszik, s csak remélni lehet, hogy egyszer tanúi leszünk, hogyan szólnak a Mobile Wellness számai színpadon, élőben. (Infracom!/Deep Distribution, 2003) HHHH
ABeatClub 21 tulajdonképpen a német Infracom! kiadó saját bigbandje. Összesen 9 zenészt és énekest hallhatunk, s ebből már rögvest tudjuk: ez az együttes egyenest színpadra termett. Könnyed, levegős kompozíciók, soul, funk, dzsessz, afrobrazil elemek és némi drum & bass: igazi fúziós zene - vagy ha úgy tetszik, nu-jazz táncmuzsika, de ez persze csak az üres skatulya, a lélek és a lényeg úgyis a zenében lakik. Alapnak mindjárt két vokalista hölgy: Fola Dada és Nathalie Schäfer - az előbbi tán erőteljesebb, a másikuk kissé törékenyebb hanggal megáldva, de ketten együtt hibátlanok. S ehhez még jön a nagyzenekar ritmusszekcióval, fúvósokkal, billentyűssel, vibrafonossal - minden a helyén, hogy több se kell hozzá. A Mobile Wellness éppen az első albumuk, rajta 11 erős darab: a nyitószám Timeflow rögvest megfogja a hallgatót: a kissé szokatlan, ám módfelett izgalmas ritmika és Fola Dada érett soulos vokáljának összhangja megadja a folytatáshoz a mintát. A zenészek később is hozzák formájukat: visszafogottan szólózgatnak (el lehet képzelni, mit művelnek élőben), a hangulat mind füstösebb, s a lassabb-középtempós számok után a végére felpörög minden. A Dedication karneváli ritmikája után már nem is oly meglepő, hogy a Bounce It a dobos és a basszer feszes játékára épülő d`n`b, míg a záró Blue Step zaklatottságát kellemesen oldja a női vokál. A BeatClub 21 vérbeli klubzenét játszik, s csak remélni lehet, hogy egyszer tanúi leszünk, hogyan szólnak a Mobile Wellness számai színpadon, élőben. (Infracom!/Deep Distribution, 2003) HHHH

n Hoötel Costes 6 Egy újabb item a francia Pschent kiadó válogatássorozatából, mely rendre egész Európa zenéiből merít. Izgalmas darabokban nincs hiány: downtempo finomságok és briliáns uptempo tánczenék követik egymást - a kompilátor (és egy dal erejéig közreműködő) Stéphane Pompougnac ízlését nem érheti panasz. Ráadásul finoman egymásra is mixeli az egyes dallamokat: van, amelyikből többet enged, van, amelyikből kevesebbet, néha feszesen vág, máskor meg lazán csak egymás mellé tapaszt két számot. A kulcsszó ezúttal is: énekóra - szinte valamennyi darab (főleg női) vokállal súlyosbított szerzemény. Szinte lehetetlen valamennyi számot kiemelni, pedig érdemes volna: annyi bizonyos, hogy már a nyitó északi gyöngyszem (Slowtrain: In The Black Of Night) lenyűgözi a hallgatót, a későbbiekben pedig olyan előadók darabjait hallhatjuk, mint a párizsi hangulatokban utazó Emmanuel Santarromana (Métropolitan), a Dorfmeister-féle Tosca (Rolf Royce), a svájci, nagyon sapka Minus 8 (Snowblind), a Dutch Rhythm Combo (Come On), a bőgő-lemezjátszista duó Fingathing (You Fly Me) vagy a kiváló francia Zimpala (The Breeze Is Black - ezúttal Moonstarr-remix alakjában). Akinek nem tetszik a mixelt forma, szerezze be vinilen: az egyes darabok így jól elválasztva, egyéni ízlés szerint újra felhasználhatók. (Pschent/Wagram/HMK, 2003) HHHH

n Spacecafé: We Are Already There A Spacecafé vérbeli hazai formáció: alapvetően az ex-korais Takács Péter (alias Pete Repeat) és a még rejtélyesebb MasterX duója: eddig az Etchno című soundracken, illetve a Romano Trip című Romano Drom-remixlemezen tűntek fel, s már itt is megmutatkozott sajátos, finom ízlésük. A We Are Already There első, teljes mértékben saját gyártású és kiadású lemezük sok tekintetben igazi reveláció - ti. ennyi ötletet együtt ritkán hallani. A lemez nyitó kompozíciói (Sunday Afternoon, Second Step Is, We Are - feszes, lassú-középtempójú, alkalmanként savas/pszichedelikus hangzású breakbeatdarabok) kellően megdolgozzák a hallgatót, aki egyre mélyebbre merül a Spacecafé sajátos univerzumába. A Next Station nevéhez illően már pörgős "folyékony funk", a Let The End lassan hömpölygő dub-techno - ehhez képest néhány kompozíció után a Vibrandrumban egymásnak feszül a d`n`b alap és a finom vibrafonhangzás. A folytatás is kellően változatos: a Back to the 70`s brazilektrója, az I Know This zsíros brékjei, a We Arriving utazós tánczenéje vagy a Before Morning diszkrét melankóliája egy percig sem engedi lankadni a hallgató figyelmét. A Spacecafé zenéje újabb bizonyíték arra, hogy a modern elektronikus tánczenében egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók - már amenynyiben zenei ötletekről, kompozícióról, hangulatokról van szó. Más kérdés, hogy mintha hiányozna a számok "alja": egy kis basszus még elkelt volna, elvégre bűn kímélni a rekeszizmokat, ha egyszer gyomrozni is lehet őket. (Szerzői kiadás, 2003) HHHH

n Rumpistol: Rumpistol A Rumpistol személyzete egy bizonyos Jens Berents Christiansen, aki nemzetiségére nézve dán, munkái alapján pedig kedvesen bolond ember, de ami a legfontosabb, módfelett szórakoztató zenét csinál. A Rumpistol minimálelektronikája egy pillantig sem idegeníti el a rajzfilmzenék iránt amúgy is mintegy bolonduló hallgatót: a finom éteri hangokból, alkalmi recsegésekből, mintákból és zajokból valódi, kerek, egész kompozíciók kapnak lábra: a létrejött kollázsok életerősek és érzelemmel telítettek. A Sdr. Fsanvej Kl. ca. 22.00 (ez nagyjából úgy hangzik, mint a "kiló túró kábé kettőhatvan") például amolyan jó kis nyomi dark elektronika, a Nice Man finom, vokális funky darab, a Walnuts & Waltz vagy a Two Lone Swampsons vérbeli színházi zenék, a Tenkepause szépen bontakozó dramatikus triphop, a Tangoboy pedig igazi Mikrobi-tánczene, egyben tökéletes Gotan-paródia. Általában is igaz: a lemez minden egyes dala pontos beszámoló arról, hogyan élnek és mulatnak az első egerek a lassan újra benépesülő Marson. (Rump/Neon Music, 2003) HHHH

- minek -

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.