Vlado Dzihant és Mario Kamient nem kell bemutatni a t. olvasó- és zenehallgató közönségnek: számtalanszor jártak már nálunk (megfordultak itt zenekarukkal és dj-ként is), jól ismertek eddigi munkáik is: például két sorlemezük (Freaks & Icons, Gran Riserva), élõ koncertlemezük (Live In Vienna - többek között dj Mango közremûködésével!) meg a nekik készített remixekbõl összeállított Refreaked. Most fordult a kocka: ezúttal a két bécsi dj/producer remixeibõl jött ki egyórányi - éppen egy lemezre való - menynyiség. Nem kétséges, hogy e darabok joggal kerülhetnek egymás mellé: elvégre mindegyikük magán viseli a stúdióvarázsló duó sajátos keze nyomát, úgymint a keleti és a nyugati igényesen populáris zenei források, ritmikák finom egyensúlyon alapuló, könynyedén befogadható elegyét. Egybeszerkesztve meghallgatható itt minden, mi finom: kis funk, kis hiphop, kis bossa, dzsesszes hangulatok, keleti ritmusok: nem kell szégyellni, a dZihan and Kamien páros igazi chill out popzenét készít, tökéletes, jó ízléssel felragasztott zenei tapétát, s munkáik között persze rendre ott figyelnek a jól táncolható "slágerek" is - speciel ez utóbbiakból csupán diszkréten jutott e mostani, Fakes címû gyûjteménybe.
A két nyitószám már jól ismert korábbi kompilációkról: Billie Holiday Don't Explainjének sajátos, keleti ritmusokkal felülütött újraértelmezése (mely eredetileg a Verve - Remixed címû album számára készült) vagy Nitin Sawhney Homelandsének felülütött verziója, mely ritmusával a teveügetést idézi (ez a késõbb felbukkanó, szinte meditatív dubverzióban még hangsúlyosabb). Finom munkák, de még korántsem hozzák lázba a hallgatót. A lemez további számaiból is jól látszik, hogy dZihanék, persze gondos kiválasztás után, mindenféle nyersanyagot képesek asszimilálni saját eklekti-kus zenei világukba. Lyn Leon (alias Carolyn Leonhard) hangja éppúgy megkapja a maga (kicsit fémesen elektronikus, de alapvetõen hiphop-bázisú) zenei csomagolását, akárcsak a Tosca Busenfreundja, mely decens ringatózáshoz kiváló - kétségtelen viszont, hogy headbangelni erre sem lehet. A válogatás legero-tikusabb darabja persze a Serge Gainsbourg-átdolgozás (Je t'aime...moi non plus), ahol az obligát sóhajokat és nyögéseket szépen ellenpontozza a módjával adagolt brazil ritmika. A lemez közepén mintha megérkeznének a határozottan táncolásra rendeltetett számok is, mint a Fop Avalonjának üdítõen laza, nu-bossa remixe vagy a rákövetkezõ ihletett Atjazz átértelmezés (igaz, a Cay Taylan-átirat mintha ott se lenne). A zárás viszont kétségtelenül megdöbbentõ: Berhard Lang Schrift III.-jának átdolgozása (alighanem a nyersanyaghoz hasonlóan) abszolút experimentális kompozíció - ettõl biztosan felébrednek azok is, akik az elõzõ ötvenvalahány perc során elszunyókáltak volna. A CD-szetthez szervesen hozzátartozik egy második korong is, amelyen a Brut Imperial Quintet álnevû jazzcombo ülteti át élõ hangszerekre dZihanék ismert kompozícióit - jóízûen, könnyedén, lazán, réges-régi idõket idézõen: ha valamiért, ezért biztosan érdemes befigyelni az új D&K lemezt.
- minek -
Couch Records/Deep Distribution, 2005
