Ebből a találkozásból sok minden létrejöhetett volna, de inkább egy nagyon korrekt Dresch-lemez született, néhány igazán szép momentummal. Az albumon hat kompozíció található, melyből öt Dresch szerzeménye - közülük párat hallhattunk már a korábbi lemezein is -, egy pedig Archie Shepp műve.
Dresch Mihály egész életművében a dzsessz és a Kárpát-medence népzenéinek összegyúrásán fáradozott. Ez szinte reménytelen küldetésnek tűnik, hiszen mint Szabados Györgytől tudjuk, a népzene zárt és tájolt, míg a dzsessz nyitott és nem tájolt. Az előző megőrző, a másik kérdező, vagyis forradalmár. Ehhez a kérdéskörhöz Shepp nem igazán tud hozzászólni, neki az anyanyelve egyértelműen a fekete blues. Úgyhogy gurulnak a Dresch-sablonok, melyekben erősen jelen van a tradíció, ehhez illeszkednek a nagyszerű Shepp-szólók, melyek a szabadságról szólnak, és ez a két világ a megkülönböztetett pillanatokban találkozik is. A Baló István-Szandai Mátyás ritmusszekció kissé mechanikus, de ez nem zavarja a mestert, mert amúgy is lazán kerülgeti a metrumot.
A Közraktár utcánál felállított sátorban rendezett lemezbemutató koncertnek ugyancsak ez volt a dramaturgiája. A lemez anyagát játszották, meg egy ráadást - Kovács Ferenc a hegedűn kereste a vonatkozási pontokat, Dresch élt a színpadon, áradt belőle az energia, a hangosítás csapnivaló volt. Shepp leült a kis székére, és hajtogatta a kis piros törülközőjét, tisztogatta a fúvókát, aztán amikor sorra került, megfújta a hangszerét, majd ment minden tovább. Nem született a két minőségből valami valóban új, valami különös.
Van egy újabb Dresch-albumunk Archie Shepp játékával színezve, én meg, amikor hazamentem, felraktam a mester Deja Vu című 2001-es anyagát, amin sztenderdeket játszik elemi erővel, és kurva jó.
Czabán Gy. Hurka
BMC, 2002
