Drága hölgyeim és uraim, önök egy lagzi vendégei. Most éppen áldást oszt a rabbi, úgyhogy egy kis csendet kérnék szépen, de aztán törhetnek a poharak, nyomulhat a vőfély, s mihelyt a lovak közé csapnak a klezmerek, táncolhatunk a rogyásos elragadtatásig. Az ifjú párnak, nyilván ezzel kellett volna kezdenem, Solomon és Socalled a neve, szintén zenészek, csak az egyik hegedűs, a másik meg dj. Ez egy ilyen lagzi: itt most a klezmer és a hip-hop frigye köttetik meg éppen, szeretettel gratulálunk hozzá, tartsa meg őket egészségben (a szürke hétköznapokon is) az isten.
Hogy Solomonról és Socalledról csak módjával vannak ismereteink, az pedig senkit ne zavarjon ebben a buliban. Solomon egyébként a londoni Oi-Va-Voi zenekar egyik alapítója, míg Socalled a New York-i David Krakauer The Twelve Tribes albumán tűnt fel, szóval, ha úgy tetszik, a tradicionális kultúra és a techno románca is az anyakönyvvezető előtt van, nem beszélve egy komplett klezmer ki kicsodáról. De ha beszélni kell, azt sem bánom.
Az avantgárd klezmer színterén az első jiddis hip-hopot Frank London követte el a The Shvitz albumon, éppen tíz esztendeje már. Frank London és David Krakauer akkor még együtt játszott a Klezmaticsben, aztán szétváltak, hogy bonyolítsák a családfát. Krakauer saját csapatot alapított Klezmer Madness! néven, melyben Michael Alpert harmonikázott és énekelt kezdetben, London pedig összehozott egy rezesbandát, amiben Susan Hoffman trombitált. Hát ők most mind itt vannak, és ez még semmi, a cimbalmos Zev Feldmanról és a lantos Smadjról dettó disznóság lenne megfeledkezni. Plusz még, ahogy mondani szokás, közreműködtek sokan...
S hogy mire jutottak így együtt? Ez már bonyolultabb eset. Egyfelől elmondható: még el sem készült az ünnepi album, máris be kellett mutatniuk New Yorkban, Torontóban, Londonban. Ennek ugye minimum jelzésértéke van. Másfelől viszont nem hallgatható el: London és Krakauer és Alpert és Feldman, de még az Oi-Va-Voi is, csak úgy a maga szakállára, bizony, maradandóbb élményt kínál. Tehát: a Hiphopkhasene számomra elsősorban kísérletként, útmutatásként megkerülhetetlen - például annak tanúsítványaként, hogy a ma oly felkapott etnikus klubmozgalom sem úszhatja meg a hagyománynak és hangszeres kultúrának mélységes ismerete nélkül. Már legalábbis ha ki akar lógni a sorból.
Mint ahogy jó pár darab - így a Kale Bazetsn, az Electro Taxim, a Gasn Nign, a Dobriden és a The First Time - igazán példásan kilóg erről a korongról.
Piranha/Zenesegély, 2003
