Lemez: Klasszicizáló, hűvös, szép (Stefanie Schleisinger: What love is)

Tizenegy dal, semmi több, és ez jó. Egyszerű vonalvezetés, decens hangszerelés, nincs virgálás, csak a lényeg. Senki sem akar domborítani, csak szolgálnak. Új egyszerűség. Bátran cool, a steril szépséget célozza mindenféle nyál nélkül. Stefanie Schleisinger hangja tiszta, iskolázott, ízlése kiváló, semmi hatásvadászat, csak énekel. Néhány alapsztenderd mellett, mint a Cry me a river vagy a You don´t know what love is, a zenekar saját darabjai és egy csipetnyi brazil szín van összekeverve az albumon, ami így gazdag, de egységes tud lenni. Ja, és Carla Bley Sing me softly of the blues című száma, ami akár hitvallásnak is elmegy.

A ritmusszekció elegánsan viszszafogott. Bob Degen zongorázik, Isla Eckinger bőgőzik, Jarrod Cagwin dobol. Tudják, hogy milyen fontosak a zenében az el nem hangzó hangok. Néhány felvételen közreműködik Pedro Tagliani gitáron, Wolfgang Lackerschmid vibrafonon, marimbán, no és mint zeneszerző.

Bemutatkozó albumnak csillagos ötös. Működik mint háttérzene, szólhatna egy jobb bárban, de bemászik a bőröd alá. Ha nem mondtuk volna még, az a vonal, mint amikor Chet Baker énekelt. Ahogy telik-múlik az idő, hangos, zajos irányzatok jönnek-mennek, úgy válik egyre bizonyosabbá, hogy Baker pöszögő hangján az angyalok szóltak hozzánk. Persze itt semmi konkrét utalás nincs a mesterre, de a szelleme valahol ott lebeg az album fölött, és ez nálam már két pont.

Stefanie Schleisinger fiatal nő, akinek kész van a hangja, a zenei világa kerek, egy jó csapat van mögötte, és még jól is néz ki. Sikerre van ítélve.

Czabán György Baksó

Enja Records/Zenesegély, 2002