A fanatikusok körében a Heathent afféle csodavárás előzte meg, hiszen egy rajongó megpróbál a "dolgok mélyére látni", ha másképpen nem, hát előveszi a naptárt. Nos, ennek fényében az új lemez máris nem a "következő lemez", hanem az "új évezred első Bowie-albuma", sőt, ha a naptárnál tartunk, akad egy konkrét dátum is, 2001. szeptember 11.
És akkor mi van? Bowie-t éppen azért szeretjük, mert sokkal dörzsöltebb, mint hogy átmenjen direktbe, ha akarom, sokat-, ha akarom, semmitmondó. (A belső borítón látható összefestékezett, szétvagdosott szentképek viszont szánalmasan "direktek", sajnos.) Azzal, hogy több mint húsz év után ismét összeállt Tony Viscontival, aki a hetvenes évek második felében volt lemezeinek a producere, már sejthető, hogy a Heathen korántsem revelatív lemez. Tizenkét dal, kicsit több mint ötven percben, ha párhuzamot keresnénk, leginkább az 1976-os Station To Station és az 1980-as Scary Monsters albumok modorában, de persze XXI. századi technikával. Módfelett kellemes, profi munka, se nem több, se nem kevesebb.
Akiknek pedig meglepetés is kell, legyen elég annyi, hogy a Heathenen két feldolgozás (Neil Young: I´ve Been Waiting For You, 1968, Pixies: Cactus, 1988) is helyet kapott, a Slow Burn című számban Pete Townsend, az I´ve Been Waiting For Youban pedig Dave Grohl gitározik.
- legát -
Sony - Columbia, 2002
