Lemez: Nekünk nyolcvan (The Cas!o Samples: Cutting Age)

szerző
- minek -
publikálva
2002/11. (03. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A meghaladni remélt múlt általában csak egy szűk évtizedig gázos, azután a rosszat elfelejtik, a jót megszüntetve megőrzik, a maradékot meg reciklálják

A meghaladni remélt múlt általában csak egy szűk évtizedig gázos, azután a rosszat elfelejtik, a jót megszüntetve megőrzik, a maradékot meg reciklálják - különös tekintettel azokra, akik koruknál fogva még ártatlanok az ügyben. Pontosan ilyen nyersanyag a nyolcvanas évek elektropopja: az ember egy idő után már csak gimnáziumi bulikra és balatoni videodiszkókra emlékszik, de közben azért tudja, hogy a kortárs szórakoztató szintetikus tánczene némileg innen is ered, a droidok először éppen ez idő tájt kapták be a drótot, s a mágikus puttyogásnak valahogy azóta sem bír vége szakadni. Mi több, mostanában mind többen hozzák vissza s használják - a lehetőségek és képességek szerint kreatívan - az elektropop stílusjegyeit, a legfeltűnőbben tán a Neue Schule breakbeat előadók meg azok, akik nem szégyellik feltámasztani a nyolcvanasok kedvesen enervált vokális popzenéjét sem (néha az ember hitetlenkedve lekapja a vadonatúj lemezt a tányérról - de nem, ez mégse Soft Cell, de nem is Yazoo). Annál nagyobb öröm, hogy vannak magyarok, véreink, akik jó érzékkel képesek használni a nyelvet s megidézni a depecses-duranos idők zenéjét - mindezt kellő tisztelettel és helyenként ironikus távolságtartással. Aki először nyomja rá a Cas!o Samples lemezére (Cutting Age) a play gombot, mindenekelőtt meghökken majd: tisztán jön vissza az összetéveszthetetlenül sötét szintihangzás, és rögvest tolulnak fel bennünk a nevek, de a példák emlegetése felesleges is, elvégre gyorsan kiderül, hogy a három, a kísérőfüzet alapján pécsi illetőségű alkotó (Marton Zoltán, Majdik Péter, Szalai Attila) képes számokat, szintetikus popdalokat írni, amelyek, minő csoda, még meg is maradnak az ember fejében. Ehhez persze hozzájárulnak a zenéhez tökéletesen passzoló, angol nyelvű vokálok: a szerzőik által elővezetett szövegek gondosan dokumentálják az immár történeti kor enyhén kimódolt szürreáliáját, oszt´ még rá is tesznek egy lapáttal - ebből a szempontból Judy Jay és Andrew Sinclair verzái különösen meghatóak. És persze ott van a lemezen az elmaradhatatlan tribute: The Things You Said a Depeche Mode-tól, mindez olyan énekhangon elővezetve, amelyet utoljára a kjúros Kovács Robi engedett meg magának a Minden macska szürke című versenyműben. Végképp ne gondoljuk, hogy ezt a lemezt mindösszesen virtuóz stílgyakként készítették fekete cuccban nosztalgiázó őskövületek és a depresszív futuristák számára - mert az alkotók, ha akarnak, a figura bemutatásán túl játszani is tudnak vele. A Past Present Future (hatos item) például francia nyelvű középkori dallammal kezdődik, amire hamarost rátromfol a durva basszus, a következő szám ritmikája meg inkább darenbéz, mint elektro, helyenként becsúsznak az obligát szkreccsek, ami talán már sok is azoknak, akik a Pecsa-kisteremben töltötték gyorsan hervadó ifjúságukat. A recenzens debil lelkének különösen jólesett a Sex című játékos elektrofunk darab: lüktetős, jól táncolható, vidám, ráadásul nincs benne trombita sem, az úgyis csak megzavarná az embert.

(EverEast Productions, 2001)

****

szerző
- minek -
publikálva
2002/11. (03. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...