Lemez: Nekünk nyolcvan (The Cas!o Samples: Cutting Age)

  • - minek -
  • 2002. március 14.

Zene

A meghaladni remélt múlt általában csak egy szűk évtizedig gázos, azután a rosszat elfelejtik, a jót megszüntetve megőrzik, a maradékot meg reciklálják

A meghaladni remélt múlt általában csak egy szűk évtizedig gázos, azután a rosszat elfelejtik, a jót megszüntetve megőrzik, a maradékot meg reciklálják - különös tekintettel azokra, akik koruknál fogva még ártatlanok az ügyben. Pontosan ilyen nyersanyag a nyolcvanas évek elektropopja: az ember egy idő után már csak gimnáziumi bulikra és balatoni videodiszkókra emlékszik, de közben azért tudja, hogy a kortárs szórakoztató szintetikus tánczene némileg innen is ered, a droidok először éppen ez idő tájt kapták be a drótot, s a mágikus puttyogásnak valahogy azóta sem bír vége szakadni. Mi több, mostanában mind többen hozzák vissza s használják - a lehetőségek és képességek szerint kreatívan - az elektropop stílusjegyeit, a legfeltűnőbben tán a Neue Schule breakbeat előadók meg azok, akik nem szégyellik feltámasztani a nyolcvanasok kedvesen enervált vokális popzenéjét sem (néha az ember hitetlenkedve lekapja a vadonatúj lemezt a tányérról - de nem, ez mégse Soft Cell, de nem is Yazoo). Annál nagyobb öröm, hogy vannak magyarok, véreink, akik jó érzékkel képesek használni a nyelvet s megidézni a depecses-duranos idők zenéjét - mindezt kellő tisztelettel és helyenként ironikus távolságtartással. Aki először nyomja rá a Cas!o Samples lemezére (Cutting Age) a play gombot, mindenekelőtt meghökken majd: tisztán jön vissza az összetéveszthetetlenül sötét szintihangzás, és rögvest tolulnak fel bennünk a nevek, de a példák emlegetése felesleges is, elvégre gyorsan kiderül, hogy a három, a kísérőfüzet alapján pécsi illetőségű alkotó (Marton Zoltán, Majdik Péter, Szalai Attila) képes számokat, szintetikus popdalokat írni, amelyek, minő csoda, még meg is maradnak az ember fejében. Ehhez persze hozzájárulnak a zenéhez tökéletesen passzoló, angol nyelvű vokálok: a szerzőik által elővezetett szövegek gondosan dokumentálják az immár történeti kor enyhén kimódolt szürreáliáját, oszt´ még rá is tesznek egy lapáttal - ebből a szempontból Judy Jay és Andrew Sinclair verzái különösen meghatóak. És persze ott van a lemezen az elmaradhatatlan tribute: The Things You Said a Depeche Mode-tól, mindez olyan énekhangon elővezetve, amelyet utoljára a kjúros Kovács Robi engedett meg magának a Minden macska szürke című versenyműben. Végképp ne gondoljuk, hogy ezt a lemezt mindösszesen virtuóz stílgyakként készítették fekete cuccban nosztalgiázó őskövületek és a depresszív futuristák számára - mert az alkotók, ha akarnak, a figura bemutatásán túl játszani is tudnak vele. A Past Present Future (hatos item) például francia nyelvű középkori dallammal kezdődik, amire hamarost rátromfol a durva basszus, a következő szám ritmikája meg inkább darenbéz, mint elektro, helyenként becsúsznak az obligát szkreccsek, ami talán már sok is azoknak, akik a Pecsa-kisteremben töltötték gyorsan hervadó ifjúságukat. A recenzens debil lelkének különösen jólesett a Sex című játékos elektrofunk darab: lüktetős, jól táncolható, vidám, ráadásul nincs benne trombita sem, az úgyis csak megzavarná az embert.

(EverEast Productions, 2001)

****

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.