Lemez: Noise-country és kabrió (Tomahawk: Mit Gas; Jane`s Addiction: Strays)

  • Kiss Tibor
  • 2003. szeptember 4.

Zene

Tomahawk: Mit Gas; Jane`s Addiction: Strays

Az ideális könnyűzene legújabb, tudományos igényű definíciója két ismérvből tevődik össze: oldja a görcsöket, azaz kellőképpen laza, továbbá hangosabb egy betonkeverőnél. Ennek a két feltételnek a következő "másfél" album szinte maradéktalanul eleget tesz.AFaith No More megszűnése felébresztette Mike Patton aktivitását: szólólemezek nyakra-főre (Fantomas, Mr. Bungle), majd a nemritkán öncélű művészieskedéssel megbélyegzett kiadványok mellett lassan megjelenik a felvállaltan bevételorientált, jóval közérthetőbb hangvételű Peeping Tom debütáló albuma is. A Tomahawk ezek közül egy rutinos zenészekből (Duane Denison, gitár - ex-Jesus Lizard; Kevin Rutmanis, basszusgitár - The Melvins; John Stanier, dob - Helmet) verbuvált "szupercsapat", amely valahol a kommersz-absztrakt skála derekán foglal helyet.

A vegyes fogadtatásban részesülő Mit Gas tömören összegez, Mike Patton eddigi pályájának minden állomását felvillantja, de egészében és külön-külön is csak halványabb tónusokban. Faith No More-t idéző lendület; megakasztott ütemek, stílusparódiák, stílusáthajlások a Mr. Bungle modorában; aztán suttogás, üvöltés, dúdolható refrének - az ötletek olykor tényleg zseniálisak, csak éppen ismerősek, néhány esetben pedig már szinte erőltetettek. Legalább annyira, mint a Mike Patton nyelvi evolúciójával kapcsolatban megfogalmazott hipotézis: az olasz (Mr. Bungle: Violenza Domestica), majd a spanyol (Tomahawk: Desastre Natural) nyelv elsajátítását a 2006-os Fantomas-lemezen várhatóan a portugál követi. A tudományos módszertan e helyütt mégsem releváns, miként azt Patton is jelezte egy interjúban ("A Mit Gas több, mint egy tudományos projekt"), és valóban, a Tomahawk lényegéhez inkább az a fajta infantilis ábrázolásmód áll közel, amit a Harelip (Nyúlszáj) kezdősora illusztrál ("I am a harelip, give me one more kiss"). Az album mindemellett meglehetősen rövid (41:23), beleértve az utóbbi évek egyik leglagymatagabb nyitószámát (Birdsong) és még két töltelékszámot - így összegezve mindössze félórányira csökken a dózis.

Miért mondható mégis, hogy azért a Mit Gas legalább félig ideális könnyűzene? Főként azért, mert Patton egy-egy jobb ötlete még mindig felér a manapság oly divatos hardcore-királyok és nu metal-istenek teljes munkásságával, s a kitűnő ötletekből sincs hiány, jóllehet a tavalyelőtti Tomahawk változatosságát és eredetiségét most ritkábban éri el a zenekar. A Mit Gas legihletettebb szerzeménye a lemezt záró Aktion F1413, amely egy countrys felvezetés kíséreté-ben hét pontos összefoglalást nyújt a kézitusa alapelveiről (1. pont: legyünk agresszívek), hogy aztán a tétel második részében váratlan kitérőt tegyen az indusztriális műfaj irányába is, meghitt duettet alkot-va a szomszéd betonkeverőjével, amit végül a dalszerzői szabadság akusztikus levezetéssel rekeszt be és keretez egyben.

Másképpen szólva, ha Mike Patton énekelni kezd, az mindig ideális.

bikkombekk

Nem mintha ez máshogyan volna a száz közül is azonnal felismerhető énekstílusú Perry Farrell esetében, akinek megítélésekor általában minden társaság kettéhasad, nagyjából a kamaszos orrhang és a sokak által egysze-rűen csak hamisnak tekintett, szokatlan hangfekvés mentén. A Jane`s Addiction tagjai is számtalan zenei és magánéleti kalandba keveredtek a legutóbbi album (Ritual de lo Habitual) megjelenése óta elmúlt tizenhárom évben, elég, ha csak felelevenítjük a Farrell-szólólemez (Song Yet to be Sung) emlékét, mely egy időben nem csekély népszerűséget szerzett birtokosának: a lányok vitték, akár a cukrot. Szóval felfokozott várakozás, nagy visszatérés.

A Strays elsőre befészkeli magát az ember minden porcikájába, ami a korai Helloween-lemezek tapasztalatai alapján azonnal gyanút ébreszt, néhány hét elteltével ugyanis jobbára már unalmas, amit azelőtt ronggyá hallgattunk. Most azonban nincs idő gondolkodni, az album szinte keresztülrobog a hallgatón, s nemcsak a rövidsége (43:36) miatt, hiszen a dalok leginkább a Ritual de lo Habitual kezdőszámait idézik, könnyedek, lendületesek, egyszerűek. A Jane`s Addiction tizenhárom év szünet után is sikeresen ültette át hangzásvilágát, viszonylagos újítást főként a tört dobütemek jelentenek, ugyanak-kor eltűntek az olyan hosszabb, elmélke-dősebb darabok, mint a Three Days vagy az Obvious - de még ez sem tudatosul az emberben, miközben a repeat gombot keresgéli. Hiszen ott van a Price I Pay brutális riffje, megtámogatva némi Hammond orgonával; a Wrong Girl a maga Queenre emlékeztető átkötésével és zongorafutamával; az élményszámba menő To March The Sun; rengeteg szóló és valami régről ismerős, mégis egészen új hangulat. Ráadásul az MTV-n gyakran feltűnik a Just Because klipje is, ami alapján bárki megállapíthatja, hogy nemcsak Madonna tud még mindig spárgázni, hanem a Jane`s Addiction is zenélni.

Összegezve: miután a Straysszel végleg elhallgattattuk a betonkeverőt, beülhetünk a kabrióba, irány Szentlőrinc vagy éppen Gyál, ahogy kedvünk tartja.

Kiss Tibor

Ipecac Records; Capitol Records

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.