Lemez: Rizikó (Tartit; Bayuba Cante; Ankala § WorldOrchestra)

  • 2000. szeptember 28.

Zene

Már meg sem lep, amikor elbizonytalanodom: mettől meddig terjed, s egyáltalán, milyen a jó world music. A tuti befutóktól, a Deep Foresttől, Gipsy Kingstől, Manu Chaótól rendre agybajt kaptam, és a kritériumok körül is egyre óvatosabban kell tapogatódznom.

Ankala & WorldOrchestra

Már meg sem lep, amikor elbizonytalanodom: mettől meddig terjed, s egyáltalán, milyen a jó world music. A tuti befutóktól, a Deep Foresttől, Gipsy Kingstől, Manu Chaótól rendre agybajt kaptam, és a kritériumok körül is egyre óvatosabban kell tapogatódznom.

A Szigeten arra kértem a Világzenei színpad sztárjait, tegyenek különbséget népzene és world music között. Míg Natacha Atlas számára elsősorban akusztikai természetű volt a kérdés, Frank London inkább a marketinget emelte ki, ugyan ő világzeneként hallgatja Beethovent is: "Minden zenét tekinthetünk úgy, mint egy nép, egy közösség, egy hely vagy egy idő zenéjét, az egyetlen meghatározó tényező az, hogy a közösségről alkotott fogalmunk állandóan változik." A muzsikás Hamar Dánielnek világzene a gyimesi hegedűsök játéka is, a cimbalmos Balogh Kálmán a hagyományos előadásmódhoz való kötődésben, illetve az attól elrugaszkodásban látta a differenciát. A 16 lóerős David Eugene Edwards szerint "a népzene nagyon szigorú, túl komolyan veszi a gyökereit", a disszidens Uve Müllrich pedig nagyon utálja a világzene szót, "ma már mindenre rányomják ezt a címkét". Mindazonáltal "az internethez hasonlatos csereként" jellemezte: "Körülöttünk számos ember jön-megy, ezektől az emberektől mi nagyon sokat tanultunk az otthonukban, és amennyire mi emancipáltuk magunkat a környezetükben, ők most ugyanazt teszik a miénkben." És így tovább, így tovább - egyfelől...

Mert a bizonytalanságon, szerencsére, hamar túl szoktam esni: az a jó világzene, amire én azt mondom. És azt is tudom, "meghatározásért" nem azokhoz kell fordulni, akik csinálják, hanem azokhoz, akik pénzzé teszik, vagy dumálnak róla. Máris tiszta sor: 1987-ben, amikor kiadói körben megszületett e fogalom, muszáj volt a népzenei indíttatású, de eredeti zenét előadó Ofra Hazát, Mory Kantét és társait olyan címkével látni el, amely a tradicionális népzenétől éppúgy megkülönbözteti a lemezeiket, mint a kommersz poptól. A world music utóbb innen dobbantotta magát a népzenéhez kötődő muzsikák gyűjtőfogalmává, s vált a különféle kultúrájú, de egymás iránt nyitott muzsikusok közös zenei nyelvévé, gyakorlatává.

H

Mindezt a tekintélyes Network kiadó három új kiadványa pörgette át bennem. S hogy tűnődni kényszerültem, vélhetően jelzi: egyik sem szippantott be istenigazán, ám szabadulni sem akartam tőlük, mert azokat a kérdéseket vetették fel, amelyekről az ezredforduló világzenéje szól.

A legvonzóbbnak a mali tuareg nők Tartit nevű zenekarát találtam. Eleve már talán azért is, mert még soha nem hallottam tuareg zenét - egy olyan népcsoport számára, amely a túlélésért küzd a kormánnyal és a sivataggal, nyilván kevésbé inspiráló a szórakoztatóipar. Griot zenészei számára inkább társadalmi és kulturális küldetés az ősi hagyományok fenntartása. Ebből adódóan unikális és hardcore folklór az Ichichila album; könnyen lehet, hogy a jórészt csak tapssal és dobokkal kísért éneke többszöri nekifutást kíván, de a fátyla alól végül is ki-kivillan az eksztázis.

Míg a Tartité zárt közösségi, a Bayuba Cantéé globál zene. Nyugat-afrikai yoruba ritmusok képezik a Cheba dalainak alapját, ehhez teszik hozzá a Kubából-Chiléből-Máltáról-Hollandiából-Németországból-Iránból-Törökországból-Brazíliából-Argentínából érkezett zenészek a magukét. És félek, ahogy kissé kínos leírni-elolvasni egy ilyen sort, a hallgatásával is baj van: kivédhetetlen rizikó, hogy kilógjon itt-ott a cselló, a fuvola vagy a funkys basszusgitár, és erőltetetté, hiteltelenné váljon általuk a latin zenék iránti közös szerelem.

A Bayuba Cante egyébként egy működő, koncertező zenekar, míg a szintúgy globál Ankala & WorldOrchestra "csak" egy projekt. Az aboriginal Mark Atkins és Janawirri Yiparkka didjeridooival volt már dolga a Networknek (Rhythms From The Outer Core), de most még mögéjük pakolt egy nemzetközi válogatottat a Didje Blows The Games album kedvéért. Kofi Ayivor az Osibisából, Francois Castiello és Bruno Girard a Bratschból plusz free dzsessznek David Murray, Indiának a tablás Shakar Lal et cetera et cetera. Játszottak már együtt páran, mégsem érzem, hogy egymásnak + a hallgatónak rendelte őket a teremtő. Inkább azt: ha ennek a kísérletnek a határok feszegetése volt a célja, akkor több mint eredményes: (nekem) leginkább a franciáknak köszönhetően meglepően érzékeny érintésekre is futotta; de hogy a maga módján szólhatott volna, szólhatna így népzene, azt nem tudom elhinni neki.

Marton László Távolodó

Tartit: Inchichila; Bayuba Cante: Cheba; Ankala & WorldOrchestra: Didje Blows The Games; Network, 2000, terjeszti a PS 98.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.