mi a kotta?

Lesz nekem egy szigetem

  • mi a kotta
  • 2012. február 20.

Zene

"Véleményem szerint egy versenymű zenéje lehet vidám és csillogó, nem kell mindenáron mélységre vagy drámai hatásra törekednie..." - fogalmazott G-dúr zongoraversenyéről szólván Maurice Ravel, aki egy helyütt arról is megemlékezett, hogy "a koncert nyitótémája egy vonaton jutott az eszembe, Oxford és London között félúton".

Ezt a dzsesszes gesztusokban gazdag versenyművet Messiaen - múlt héten emlegetett - Egzotikus madarait követően hallhatjuk majd a Fesztiválzenekar és a zongorista Dejan Lazic koncertjein (Nemzeti Hangversenyterem, január 21., háromnegyed nyolc, ill. 22., fél négy). Ezt zongorázza majd kedden Ránki Dezső is, ám ő már a Concerto Budapest hangversenyén dől neki az 1931-es ősbemutatójú remekmű magánszólamának (Nemzeti Hangversenyterem, január 24., fél nyolc).

Zongoraverseny és Nagy-Britannia - ezt a témát egy másik kiemelkedő koncertet emlegetve is továbbvihetjük, elvégre szerdán este Pesten vendégeljük az Academy of St. Martin in the Fields legendás együttesét, s koncertjükön Martin Helmchen éppenséggel Mendelssohn Birmingham számára komponált d-moll zongoraversenyét játssza majd (Nemzeti Hangversenyterem, január 25., fél nyolc). E koncertről fecserészve persze nem elégedhetünk meg az idén harmincéves német zongoraművész emlegetésével, hiszen Sir Neville Marriner 1959-ben alapított kamarazenekara maga az élő történelem, a mára nagyjából tovatűnt hanglemezkorszak dicsőséges veteránja. Valamely népszerű felvételük lejátszása nélkül bizony még az ezredforduló táján sem telhetett el nap, de jószerint még egyetlen reggel sem a Bartók rádió műsorán. Az együttes, amely ilyesformán annyiszor ébresztett már bennünket, ezúttal sem fog éppen elaltatni: igaz, erre akár már a Ruszlán és Ludmilla nyitányának lendülete és az Újvilág szimfónia hangereje is kellő garanciát jelenthet.

d-moll zongoraverseny Mendelssohn második versenyműve e hangszerre, s ez a számszerű tény, ha roppant sután is, de azért lehetőséget teremt a Pannon Filharmonikusok pesti programjának fölemlítésére, ahol is Bogányi Gergely Rahmanyinov ugyancsak második s egyúttal felülmúlhatatlan népszerűségű c-moll zongoraversenyével ül majd ki elénk (Nemzeti Hangversenyterem, január 20., fél nyolc). Épp ily felszíni összefüggés kínálna átkötést a MÁV Szimfonikus Zenekarának két hét végi koncertje (Olasz Intézet, január 20., hét óra, ill. 21., tizenegy óra) felé is, hiszen ott meg a sziget-tematikát folytathatnánk, hála az első szám gyanánt felhangzó Idomeneo-nyitánynak. Nem is álljuk meg a dolgot, méghozzá annál is kevésbé, hiszen a szigetére csak véres fogadalom árán visszajutó krétai király története a hét vége egy másik programjával, a MET szombati HD-közvetítésével is összecseng (Fesztivál Színház és Uránia, január 21., hét óra). Ezúttal ugyanis egy valódi, még a MET számára is szokatlan különlegesség ígérkezik a vetítővásznon A varázssziget cím alatt. A barokk komponisták szerzeményeiből összeállított opera pastiche cselekménye két Shakespeare-mű sztoriját vegyíti össze, azaz a Szentivánéji álom és A vihar szereplői fognak találkozni egymással a színpadon. Joyce DiDonatoLuca Pisaroni és társaik mellett még a Neptunusként megénekeltetett Plácido Domingo is előbukkan majd a habokból, hogy William Christie-nek semmiképp se kelljen Prospero módjára eltörnie a pálcáját. Már ha a barokk specialistája kivételesen igénybe venné e segédeszközt a taktírozáshoz.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.