Lovasi András: „Ez tényleg az elemi döbbenet. Erre már nincs is mit mondani”

  • narancs.hu
  • 2017. július 14.

Zene

A zenész szerint ami jelenleg folyik, az a chemtrail-konteók szintje.

„Úgy csúsztunk át ebbe az eszelős állapotba, hogy közben mindenki azt mondogatta: most már tényleg nem lesz rosszabb. És ez most nem a szokásos értelmiségi fanyalgás, hanem tényleg az elemi döbbenet. Erre már nincs is mit mondani” – mondta 24.hu-nak adott interjújában Lovasi András, aki mondott olyan, nyilván képtelen és érthetetlen dolgokat is, hogy Habony Árpádot majd PR-iskolákban fogják tanítani (aha, persze), meg hogy szerinte 2011-ben szürreálisnak hatott volna az a plakátkampány, amit most tol a Fidesz – ez kábé olyan, mint amikor azt mondja valaki, hogy ő nem látta ezt jönni, ezek a srácok nem ilyenek voltak stb., stb.

false

 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

De hagyjuk is ezt, mert az idén 50 éves zenész szerint ugyanakkor nincs új a nap alatt, és a hadakat egyben kell tartani, ezért a kormány lebutítja az üzenetet, hogy mindenki értse, ki a barát és ki az ellenség. Lovasi azonban úgy látja, ez már tényleg a chemtrail-konteók szintje. Szerinte ráadásul mindenki elkezd visszahúzódni, és nem akar véleményt nyilvánítani.

Arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt, hogy nálunk is bekövetkezik a putyini bekeményítés, azt mondta, az esély megvan rá. „Képtelenség megjósolni, hogy történik-e nálunk is ilyesmi, vagy marad ez a puha leuralás” – magyarázta.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.