Interjú

„Jó hangulatú osztálytalálkozó”

Kispál András és Lovasi András, zenészek

Zene

Közel két évtizedes szünet után új albummal jelentkezett a Kispál és a Borz. A zenekar tizenegyedik, Beszorult mondat című lemeze kapcsán beszélgettünk Kispál Andrással és Lovasi Andrással új dalokról, vendégzenészekről, sanzonbizottságokról és a jövőről.

Magyar Narancs: Mikor kezdtétek úgy érezni, hogy a Kispál és a Borz zenekar ismét dolgozni fog?

Lovasi András: Szerintem fontos szál ebben a történetben Ricsi (Bräutigam Gábor, a zenekar legelső dobosa – a szerk.), aki ugyan nem lett újra tagja a zenekarnak, mégis jelentős szerepet játszott, mint „kohéziós erő”. Ő az utóbbi években nehéz időszakot hagyott maga mögött, de nekünk fontos energiabázisunk lett. A lényeg, hogy újra elkezdett zenélni a Kispivel, illetve hármasban Püspöki Péterrel, aki azóta a Kispi gitártechnikusa lett.

Kispál András: Inkább a barátomnak nevezném.

Lovasi András: Csináltak együtt egy lemezt, amit nálam vettek fel. Aztán jött a Covid, nem lehetett koncertezni, illetve csak azt engedélyezték, hogy az ember a kertjében zenélhessen. Így hát csináltunk kertkoncerteket nálam. A Kispit meghívtam, átjött a szomszéd dombról, ahol lakik. Együtt adtunk koncerteket a magunk meg másik harminc ember örömére. Jól sikerültek, és már akkor is látszott, hogy vannak ötleteink.

Kispál András: Ezek örömzenélések voltak, tét nélkül…

Lovasi András: Igen, de azt éreztük, hogy vannak szikrák, amelyek előtte sokáig nem voltak. Voltak régi sérelmeink, amelyeket magunkban hordoztunk az évek során, de azóta vagy elengedtük, vagy ki tudtuk beszélni ezeket. Hozzá kell tennem, hogy amikor 2010-ben feloszlottunk, nem váltunk el haraggal. Jóban voltunk, és nagyon sok kísérletet tettünk arra, hogy ez a zenekar működjön tovább. Viszont amikor azt láttuk, hogy ez már az emberi viszonyok kárára menne, inkább abbahagytuk. Nem akartunk csak azért zenélni, mert nincs jobb ötletünk. Még a feloszláskor megbeszéltük, hogy ha később lesz valami, amiért érdemes lesz ezt megint csinálni, akkor belevágunk. És ez a pillanat jött el most. 2020/21 táján már látszott, hogy van öt-hat-hét számkezdemény, amellyel lehet valamit kezdeni. Kicsit olyan lett az egész, mint egy jó hangulatú osztálytalálkozó, ahol az emberek csak a jobb sztorikat mondják el.

MN: Változott a dalszerzői együttműködésetek a korábbi korszakhoz képest?

Kispál András: Szerintem igen. Ha meghallgatod az új lemezt, azért érzed, hogy ez igencsak összetett cucc. Elég különféle módokon születtek a dalok. Van olyan szám, amelyben én nem is szerepelek. Azt Lovi hozta, és én nem tudtam mit kezdeni vele. Zeneileg távolodtunk az évek során. Csak azért nem fogok játszani a dalban, hogy benne legyek – semmi értelme annak, hogy rontsak rajta. Sokan dolgoztak velünk ezen a lemezen, és én örülök neki, hogy jöttek a barátok, vendégek, és lett egy ilyen… Kohéziónak hívják ezt?

Lovasi András: Igen, jó esetben.

Kispál András: Mindegy, én nem vágom ezeket az idegen szavakat. A lényeg, hogy kialakult egy jó csapatmunka, mindenki beletette a magáét. Élvezetes volt csinálni.

Lovasi András: Már régen is így volt, és most is az a legtöbb Kispál-szám kulcsa, hogy a gombhoz varrjuk a kabátot. Általában magából a hangszerelésből születik meg egy dal. Ez a rockzenében nem ritka jelenség. A popzenében vagy a hagyományos sanzonban úgy megy, hogy előbb vannak az akkordok, erre valaki ráénekel, és utána megcsinálják a hangszerelést. A rockban meg sokszor az a helyzet, hogy először a gitárriff van meg, és arra az énekes valamit rákiabál. Mi általában a Kispi gitárötleteiből indulunk ki, és azokból varrjuk össze a dalokat. A korai időszakban, ha én hoztam ötleteket, azokból nem sikerült dalokat csinálnunk. Mindig az működött, hogy a Kispi ötleteiből én szerkesztettem egy dalt. Az új lemezünkön a 11-ből 7 szám ilyen. Összesen 17 dalt csináltunk most és vettünk is fel, de javarészt az enyéimet hagytuk le. Van egy olyan vetülete is az albumnak, hogy nem feltétlenül akar mindenkihez szólni, hanem elsősorban azokhoz, akik régen hallgattak Kispált, és kötődtek hozzá. Igaza van a Kispinek: eléggé eklektikus a lemez, és a zenekar mindegyik korábbi korszakához visszanyúl. Ezért szerepel rajta Ricsi is. Két számban ő dobol, két számban G. Szabó Hunor, aki a Kispál és a Lovasi nevű formációnkban zenél velünk, a maradékban pedig Bajkai Feri – ő a Kiscsillag mellett most már a Kispál állandó dobosa is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.